Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Szentesen már döntenének

A szentesi képviselő-testület ma rendkívüli ülésén véleményezi a Dr. Bugyi István Kórház főigazgatói állására beérkezett pályázatokat. A négy jelölt pályamunkáját tegnap elküldte az intézményt fenntartó megyei közgyűlés a szentesi önkormányzatnak. Lapunk tudomására jutott: az aspiránsokat meghallgató megyei grémium új pályázatot akar kiírni.
A szentesi Dr. Bugyi István Kórház fenntartója, a megyei önkormányzat pályázatot írt ki az intézmény főigazgatói állására. Mint azt megírtuk: négyen adták be pályamunkájukat. Lapunknak korábban sikerült kiderítenie, hogy hárman most is a kórház dolgozói. A jelenlegi megbízott vezető, Fenyves Ernő, dr. Papp Zoltán sebész, érsebész főorvos és dr. Tóth Edit orvosigazgató, a gyermekosztály vezetője. A negyedik aspiránst is sikerült tegnap megtalálnunk: pályázott a posztra dr. Várkonyi Katalin is. Érdeklődésünkre elmondta, hogy háziorvosi szakvizsgája van, és jelenleg a szegedi egyetem orvos- és gyógyszerésztudományi centruma szak- és továbbképzési csoportjának a vezetője. Lapunk kérdésére azt nyilatkozta: ma ő is részt vesz a szentesi képviselő-testület rendkívüli ülésén, mert „fair dolognak" tartja, hogy az önkormányzat szeretné megismerni a pályázókat.

Szirbik gyors döntést szeretne

A megyei önkormányzattól Szirbik Imre szentesi polgármester csak tegnap kapta meg – a képviselő-testületi határozatban megfogalmazott kérésre – a pályamunkákat. A város vezetője szerint a négy jelöltből választania kellene a megyei közgyűlésnek, mert a halogatás időhúzásnak tűnik. Azt is elmondta: a súlyponti kórháznak – amely státusért sokat lobbizott Szentes – mielőbb stabil vezetésre lenne szüksége. Szirbik úgy véli: a szentesi képviselő-testületet, mint tulajdonost véleményezési jog illeti meg a pályázatokkal kapcsolatban.

A Szövetség Szentes Felemelkedéséért Egyesület helyhatósági képviselője, Horváth István korábban kezdeményezte, hogy a város mint a kórház tulajdonosa hadd ismerje meg a jelölteket a megyei közgyűlés csütörtöki ülése előtt. A pályázatokról véleményt szeretnének nyilvánítani, és szentesi kötődésű jelöltet preferálni. Horváth István azért hozakodott elő az indítvánnyal, mert felháborítónak tartja a módszert, miszerint a pályamunkákat elbíráló bizottságba nem választottak szentesi képviselőt. A helyhatósági testület határozata szerint a város javaslattal kíván élni a kórházigazgató személyét illetően is. Horváth abban bízik, hogy a döntés meghozatalakor a szentesi érdekek felül tudnak kerekedni a politikai szempontokon.

Lapunk nem hivatalos forrásból úgy értesült: a pályázatokat elbíráló bizottság a négy jelölt egyikének megválasztását sem támogatja a szentesi kórház élére. Helyette azt indítványozzák: a megyei közgyűlés csütörtökön szavazza meg, hogy új pályázatot írjanak ki a főigazgatói állásra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Üres volt a játékbolt ezüstvasárnap

Szentesen a belvárosban mindent meg lehet kapni, ami illik a karácsonyfa alá. Ezüstvasárnap mégis… Tovább olvasom