Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 19°C Még több cikk.

Szentesi vőlegény nősült a Viasat3 csatornán

Szentes, Budapest - Szentesi születésű vőlegény harcolt a Viasat3 tegnapi, Fátylat rá! című műsorában az álomesküvőért. Szabó Norbert egy pálinkázás során szeretett bele Katába, és még aznap este meg is ígérte, hogy elveszi feleségül. Végül évekkel később egy kórház folyosóján térdelve kérte meg a lány kezét.
– Nem lett volna pénzünk hasonló minőségű lagzira, így kapóra jött ez a lehetőség – mesélt a műsorba jelentkezésükről a 32 éves férfi, akinek elmondása szerint sem őt, sem párját, Katát nem zavarta, hogy így életük nagy napja nem kizárólag róluk szólt. A műsorban ugyanis egy másik párral kellett egyezségre jutniuk az esküvő részleteiről, amelyet közösen rendeztek. Norbert előrebocsátotta: ha a másik pár nem egyezik bele az ő elképzelésükbe, akkor ő már este 9-kor meztelenül, az asztal tetején állva fog trágár dalokat üvölteni.

Erre végül nem került sor. Zenekart, menüt és szertartást ők választhattak, csupán a menyasszonyi ruhában és a helyszínben kellett engedniük. Az mindenesetre biztos, hogy egyéni megoldás volt a vőlegények bevonulózenéjeként a Tankcsapda Leszek a szexuális tárgyad kezdetű számát választani.

Kata és Norbi
Kata és Norbi

– Mi egy modern, kötöttségek nélküli esküvőre vágytunk, a másik pár hagyományos lagzit képzelt el magának. Végül egy fantasztikus, oltári nagy bulit csaptunk, ahol a 200 fős vendégsereg és a négy ünnepelt is nagyon jól érezte magát. A velünk házasodó párral pedig azóta is nagyon jóban vagyunk.

Olvasóink írták

  • 3. jadewka 2012. szeptember 25. 07:18
    „A vőlegény haja elég gáz volt!!!Tankcsapdás bevonulás..OK.De ez a tricolor taraj még punkkoncerten is rosszul mutatna egy 32 éves emberen.Úgy hiszem figyelemfelkeltés volt a lényeg.”
  • 2. nie 2012. szeptember 25. 06:02
    „legyetek boldogok!”
  • 1. okoskaaa 2012. szeptember 24. 13:36
    „...és ő volt az, aki este 10-kor már gajrészeg volt..? és a magára hagyott menyasszoynt másoknak kellett pátyolgatni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orvosi igazolás is csak az ellenőrzőbe írható

Új szabállyal próbálja elejét venni az iskolából való lógásnak a szentesi önkormányzat, az intézmények nem fogadják el a hagyományos orvosi igazolásokat. Tovább olvasom