Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 2°C Még több cikk.

Szentesre érkezett a VI. Coop Rally

Szentes - Egyetlen megyei állomásához, a szentesi Hungerithez érkezett tegnap a VI. Coop Rally. A hagyományteremtő céllal létrehozott versenyben idén több mint 90 autó indult a bőcsi Borsodi Sörgyártól. A rali szakmai üzenete: a forgalmazók és a gyártók közös ügynek tekintik a magyar élelmiszeripart érintő kérdéseket.
Csongrádi bor, szentesi paprika, makói hagyma

A Hunor Coop Zrt. a Coop üzletlánc alapítója, Csongrád megye élelmiszer-kiskereskedelmének egyik meghatározó tagja. A cég 18 településen 33 Coop üzletben, 240 munkatárssal évi 4,5 milliárdos forgalmat bonyolít – tudtuk meg Mészáros Zoltántól, a társaság elnök-vezérigazgatójától.

Mészáros Zoltán. Fotó: DM/DV
Mészáros Zoltán. Fotó: DM/DV

Az elmúlt öt esztendőben közel 500 millió forintos fejlesztést hajtottak végre a hálózatban. A több mint 600 ezer főt számláló Coop Club törzsvásárlói rendszeren belül közel 30 ezer törzsvásárlót szolgálnak ki. Különös figyelmet fordítanak a hazai termékek forgalmazására. Üzleteikben – mint ahogy az ország más Coop üzletében is – a kínálat több mint 90 százaléka hazai termék. Szövetséget kötöttek a társaság körül tevékenykedő termelőkkel, nagyon fontosak számukra a helyi gyártók, akik kiemelt felületet kapnak polcaikon. Ilyen például a szentesi paprika és paradicsom, a szentesi Hungerit Zrt. által gyártott baromfitermékek, a makói hagyma, a csongrádi bor, amelyek megkülönböztetett elhelyezést érdemelnek az üzletekben.

Helyi akciókat, promóciókat is bevetnek, így álltak az élére a „Vedd és védd a szentesit!" mozgalomnak. Mészáros Zoltán elmondta: úgy gondolják, hogy szövetséget kell kötniük nemcsak a termelőkkel, hanem a vásárlókkal is. Ennek jegyében rendszeresen szerveznek megmozdulásokat, rendezvényeket. Legnagyobb büszkeségük a Szentesi Lecsófesztivál, amelyet 10. éve szervez a Hunor Coop Zrt., és amely országos hírű fesztivállá nőtte ki magát.

Értéket teremt a hazai

A Coop egy 100 százalékban magyar tulajdonban lévő vállalat, amely közel 30 ezer embernek ad munkát – hallottuk Kelemen Jánostól (képünkön), a Coop Hungary Zrt. igazgatósági tagjától. Megerősítette: cégük mindig fontosnak tartotta, hogy jó minőségű magyar termékek jussanak el a boltokba, hiszen azáltal, hogy hazai termékeket forgalmaznak, munkahelyeket és új értéket teremtenek. Tapasztalataik szerint ez a felelős gondolkodás lassan a vásárlói magatartásban is megfigyelhető.

Kelemen János. Fotó: DM/DV
Kelemen János. Fotó: DM/DV

Kelemen János elmondta, hogy a gazdasági válság ellenére nem álltak le a cég beruházásai. 2012 végéig közel 2000 Coop-logót viselő bolt újul meg és kap új arculatot, ez azonban a szolgáltatások korszerűsödésével is együtt jár. A Coop Hungary Zrt. pár éve olyan nagyságrendű informatikai fejlesztést hajtott végre, amelynek köszönhetően külfölddel is felvehetik a versenyt. A vonalkódos árleolvasó, vagy a térszkenner a gyorsabb és megbízhatóbb kiszolgálást, valamint a gazdaságos készletezést is támogatja.

Az észak-magyarországi árvizek, vagy a vörösiszap-katasztrófa után a társadalmi szerepvállalást fontosnak tartó cég a rászorulók segítségére sietett, illetve alapítványt hozott létre – tette hozzá. Szegeden nemrégiben nyújtottak támogatást egy speciális nevelést igénylő gyermekeket gondozó szervezetnek. A társadalmi szerepvállalást elengedhetetlennek tartják: a jövőben is 10 milliókat áldoznak hasonló célra, fogalmazott Kelemen János.

A minőségi magyar terméknek is kell reklám

Szentesen már 1922-ben működött baromfifeldolgozó cég. A Hungerit Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Zrt. 14 éve alakult három, addig szoros együttműködésben dolgozó helybeli kft.-ből (ezek egyike volt a Hungerit Kft.). A vállalat profilja három fő területre koncentrálódik: elsődlegesen feldolgozott, bontott-vágott baromfitermékek, továbbfeldolgozott termékek és készre sütött végtermékek előállítására.

Magyar József. Fotó: DM/DV
Magyar József. Fotó: DM/DV

A Hungerit Zrt. első alkalommal vesz részt a Coop Rally kezdeményezésben, tájékoztatott Magyar József vezérigazgató.

Öt évvel ezelőtt a hungarikum terméket előállító vállalat még csak évi 8 millió forintos forgalmat bonyolított a Cooppal, az összeget azonban hamarosan rendkívüli mértékben megsokszorozták. Ezt a tavalyi mérleg is bizonyítja: egy éve már 1,7 milliárdra növekedett a 8 milliós kezdeti összeg. A vezérigazgató kiemelte a Coop Rally fontosságát. Elmondta: ugyanúgy, ahogy a jó bornak kell a cégér, a kiváló minőségű magyar termékeknek is szükségük van a reklámozásra és arra, hogy minél több megjelenési lehetőséget kapjanak. Magyar József úgy véli: egy cég stabilitásához elengedhetetlen a tisztességes üzleti kapcsolat. Nagyon fontos, hogy az üzletfelek kölcsönösen megtalálják a számításukat. Ellenkező esetben az együttműködés valamelyik fél számára anyagi veszteséggel jár, de előbb-utóbb a piac is elpártol majd a tisztességtelen magatartást tanúsító szereplőktől.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hungerit Zrt.: jelentős árbevétel növekedést várnak az idén

Szentes - A szentesi Hungerit Zrt. jelentős árbevétel-növekedéssel számol az idén: a múlt évi 30… Tovább olvasom