Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Szigetelik a homlokzatot

A panelprogram keretében hat társasház pályázott Szentesen az épületek felújítására, és mindegyik nyert állami forrást. Az önkormányzat és a lakók anyagi támogatásával a Brusznyai sétányon harminc lakás kap hőszigetelést szeptember végéig.
A szentesi Brusznyai sétányon már fölállították az állványokat Fotó: Tésik Attila
Az iparosított technológiával készült tömbházak felújítására hat lakóközösség pályázott Szentesről. A városi szolgáltató kft. ügyvezetője, Döbrőssy Iván tájékoztatása szerint mindegyik pályamunka nyert állami forrást. A panelépületek megújítását célzó program lényege szerint a központi támogatással megegyező összeget ad a korszerűsítéshez az önkormányzat és a lakóközösség is. Mind a hat társasház modernizálására korábban kiírták a közbeszerzési pályázatot, ám eddig csak két eljárás fejeződött be sikeresen.

A Brusznyai sétány 1–3. alatti épületnél a napokban felvonult a kivitelező. A vásárhelyi székhelyű Bodrogi Bau Kft. nyerte el a munkát. Az ügyvezető azt is elmondta, hogy ennél a társasháznál 36 millió forintba kerül a korszerűsítés. Ez harminc otthont érint, ezek között vannak magántulajdonú és önkormányzati lakások. A panelprogram keretében hőszigetelik a homlokzatot, és kicserélik a nyílászárókat is. Ennek következtében az előző szezonhoz viszonyítva csökkenhet majd a családoknál a fűtési költség.

A Brusznyai sétányon a szerződés szerint szeptember végére fejeződik be a felújítás. A Klauzál utca 8/A számú társasháznál is hasonló munkákat végez a közbeszerzési pályázatot megnyert építőipari cég.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Derekegyház: nőtt a balesetveszély

A sebesség csökkenésére számítottak a derekegyháziak, miután a falu főutcáján megépültek a… Tovább olvasom