Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 18°C Még több cikk.

Szirbik sporttal fogyott 17 kilót

Szentes - Egy éve hetente háromszor egy órát edz Szirbik Imre szentesi polgármester a Brezovai Sándor karatemester által készített terv alapján. 17 kilót fogyott – mint mondja, azért, hogy ugyanolyan ember maradhasson, amilyen eddig volt.

Amikor Szirbik Imre harminc évvel ezelőtt Szegeden kézilabdázott a Volánban, 70 kiló volt a versenysúlya. Az aktív sportot abbahagyta, de egy ideig eljárt a barátokkal focizgatni. Egy idő után, 110 kiló körül már szenvedés volt minden alkalom, tehát abbahagyta. Az emberi szervezet pedig ebből a szempontból úgy működik, mint az önkormányzati költségvetés: ha több a bevétel, mint a kiadás, a tartalék elraktározódik, évről évre. Ezt lehet tudni, azt is, hogy ez a mozgásszegény és különösen stresszes életmód veszélyes az egészségre, a legtöbb ember mégis abban a hitben él, hogy őt nem érheti baj. – Én is így gondoltam, nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget annak, hogy emelkedik a vércukorszintem és a vérnyomásom – mondja a szentesi polgármester. – ő egy évvel ezelőtt aztán odáig jutottunk, hogy az orvos azt mondta, komolyabb beavatkozásra, inzulinra lehet szükség, én pedig ezt a határt nem akartam átlépni. A másik lehetőség az volt, hogy az orvos ellenőrzése mellett fogyok 15–20 kilót, ésszerű idő alatt, de a lehető leggyorsabban. Nem titok, már 131 kiló voltam. Akkoriban találkoztam Brezovai Sándor karatemesterrel, és megbeszéltük, ír nekem olyan edzéstervet, amellyel ez a cél teljesíthető. Nem voltam biztos abban, hogy ez túl az ötvenen menni fog: ötször 12 perc kardiomozgás különféle erőgépeken, hetente háromszor, melegítőben, széldzsekiben.

Szirbik Imre 2006-ban. Fotó: Karnok Csaba
Szirbik Imre 2006-ban.
Fotó: Karnok Csaba

Az első két hónap tényleg kínszenvedés volt neki, rengeteg ötlete támadt, hogy épp miért nem tudna elmenni az edzésre. Ugyanakkor szégyellte volna, ha kudarcot vall. Ez a heti háromszor egy óra aztán a mindennapok fontos részévé vált, így ha tényleg úgy hozza a sors, hogy nem ér rá, vagy a korábbi napon, vagy a következőn bepótolja.

– Egy év alatt lement 17 kiló. A vérnyomásgyógyszert szedni kell, mert ez nem olyan betegség, mint az influenza, hogy elmúlna. Viszont ez az állapot megőrizhető, és nem romlik, ha vigyázok rá.

Szirbik Imre ma. Nem csodaszerekkel érte el ezt az eredményt. Fotók: Karnok Csaba
Szirbik Imre ma. Nem csodaszerekkel érte el ezt az eredményt.
Fotók: Karnok Csaba

A fogyás meglátszott a polgármesteren. Ismerősök állították meg az utcán, érdeklődtek, hogy ugye, nem beteg. – Mondtam, éppen azért csinálom, hogy ne legyek beteg, és máskülönben se kelljen megváltoznom. Mert a finom ételt ugyanúgy megeszem, a tortaszeletet is az unokáim születésnapján, és a pörköltet is adott alkalommal, csak kevesebb nokedlit és több savanyúságot szedek hozzá. Amikor lehet, bográcsban főzök, grillen sütök. Nem akartam csodaszereket és fogyókúrát, mert nem szeretnék összeaszott, besavanyodott, ingerlékeny emberré válni. Eddig sikerült. Pár évvel ezelőtt Szigligeten nyaraltunk, és a gyerekeim rábeszéltek, sétáljunk föl a várhoz. Menet közben izzadtam, lihegtem, nem kaptam levegőt, azon mérgelődtem végig, minek kell nekem fölmászni oda, miért nem vártam meg a pincében, míg visszaérnek. Idén nyáron ugyanott jártunk, és az unokákkal megint fölmentünk a várba. Én végül is ugyanazt a súlyt, 130 kilót cipeltem, mert a nyakamban ült az egyik unokám. Mégsem izzadtam, nem fulladtam, és jobban bírtam, mint a gyerekeim.

Olvasóink írták

  • 11. bakosandras 2012. február 27. 22:42
    „7 - 3 -ra győzött a rosszindulat.
    Ez máshol is így szokott lenni.”
  • 10. nádiposzáta 2012. február 27. 11:12
    „Nem a szentesi lakosok szeme hizlalta fel hanem havi 680 ezer Ft fixel az ember könnyen viccel ,de havi 47 ezer Ft fixel az már nem viccel.Mi ez a hír ,47 ezer nem hizlal az nem is hír ,ámbátor a 680 ezer káros az egészségre ,ezért javaslom 47 ezerre Ft csönkkentsék és és gond a túl súly.”
  • 9. nanenáné 2012. február 26. 17:28
    „Gratula !! Én azért kíváncsi lennék miből áll egy ilyen edzés, hátha nekem is jó lenne. Ha valakinek van ötlete szívesen veszem !”
  • 8. tothmariaaa 2012. február 26. 16:39
    „Menne az gyorsabban is.Havi negyvenhétből...”
  • 7. tothmariaaa 2012. február 26. 16:38
    „5. Állat :DDDDD”
  • 6. nie 2012. február 26. 16:01
    „S ez nem magánügy? Megyei hír? vagy egyszerű reklám B.Sándornak?”
  • 5. aurél 2012. február 26. 12:56
    „Csak így tovább Zsírbik Úr...”
  • 4. triatlonos 2012. február 26. 11:52
    „Nehéz szakma a polgármesterkedés, mert állandóan "piszkáják" mindegyiket bármilyen jót tesz. Szirbiket a disznókkal, Buzást a fürdővel, Botkát meg mi mindennel. Ki adják a lelküket, és ez a hála. Sokkal több megértést kérek, és várom a következő cikket, amikor Szirbik 100 kg alá kerül, habár azt mondják a régi öregek, hogy "Az embör 100 kg alatt nem embör!"”
  • 3. tevekecske 2012. február 26. 09:52
    „A disznópénzes és a fasisztázó gyurcsány (direkt a kisbetű...), micsoda régi szép idők...”
  • 2. bubuk 2012. február 26. 07:46
    „A ki nem fizetett disznókkal mi van eközben, Szirbik et.? Amikért a bíróság jogerősen elítélte anno, mint harmadrendű vádlottat.”
  • 1. OkosKata 2012. február 26. 07:33
    „Gratulálunk! Csak így tovább. Megpróbáljuk követni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Viszlát, tél! Helló, tavasz!

A télbúcsúztatás jegyében telik a hétvége Szentesen, de jut idő egy kis kézműveskedésre is. Sőt, maratoni felolvasáson élvezhetjük Wass Albert műveit az egész Kárpát-medencével együtt. Tovább olvasom