Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Teltházas bulit csaptak a Fivérek

Szentes - Teltházas koncertet adott a szentesi sportcsarnokban a Fivérek zenekar: a Seres testvérek produkcióját három megasztárjelölt is megcsodálta. Amíg a fiúk a tempót diktálták, ünnepelt vendégeik a tollbamondást gyakorolták a VIP szektorban.
Fülig ér a szájuk - csodálkozott rá a Fivérekre nem egy bennfentes, aki bejutott a kulisszák mögé a szombat délutáni koncert előtt. Miközben özönlött a közönség a szentesi sportcsarnokba, és a nézőtéren egyre nagyobb lett a várakozás, a főszereplő Seres testvéreken egy pillanatra sem látszott a megilletődöttség vagy izgalom: úgy terelgették a meghívott vendégeket, mint a leggondoskodóbb vőfély. - Most még nincs semmi drukk. Amint felérünk a színpadra, felpörög a szívünk, de az első szám után már menni fog minden magától - lelkendezett Krisztián. Amikor elárultuk a legfiatalabb Seres fivérnek, hogy 40 perccel a kezdés előtt megtelt a lelátó, egy harsány „azt a betyárját„ kiáltással fogadta a hír. Anti, a zenekar vezetője közben azt is megsúgta, a színpadállítást végignézték, aztán próbáltak 4 óráig, utána indultak öltözni. Feldobódva újságolta, hogy olyan erős hangtechnikával szerelték föl a színpadot, amilyennel még nem volt dolguk.

A Megasztárjelöltek is ilyen koncertre vágynak. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Mosolyuk igazán akkor lett teljes, mikor a TV2 stábjával megérkezett a Megasztár négy döntőben maradt versenyzője közül a három legnépszerűbb: Tolvai Renáta, Szíj Melinda és Kállay Saunders András. - Most már nem is zenélünk, megvan az öröm, mindenki eljött - pukkantott el egy humorbonbont Seres Róbert. Az üdvözölt megasztárjelöltek kicsit elcsigázva indultak a VIP szektor felé. Szíj Melinda kendővel a nyakában, alig hallható hangon meg is jegyezte, nagyon elfáradt a pénteki adás után, a verseny nagyon hosszú, de ennek ellenére sem hagyná ki, hogy hazai közönsége előtt nézze meg a Fivéreket. Attól fogva, hogy színpadra léptek, rajongás övezte a fiúkat: még nem volt a nyakukban a gitár, de már több mint ezer ember vastapssal köszöntötte az együttest. A hangulat egyre fokozódott, a tömeg hízott a küzdőtéren, a megasztárosoknak pedig igyekezniük kellett, hogy a szünetben ne lepjék el őket az aprónépek.

A legcsendesebb néző

A Fivérek legfiatalabb rajongója volt a legcsendesebb szombat este. Seres Nimród, Seres Róbert hat hetes kisfia zokszó nélkül hallgatta végig édesapja és nagybátyjai repertoárját. A csöppséget a koncert előtt Szíj Melinda is meglátogatta, azt mondta, tünemény ez a picúr. Brigi, Nimród édesanyja elárulta, keveset látja párját, de be fogják pótolni az időt.

- Nagyon tetszik, amit a fiúk művelnek. Alig várom, hogy nekem is legyen egy ilyen koncertem. Most nem szívesen szállnék be egyetlen dalra sem, mert odavannak a hangszálaim. Nézőnek jöttünk, és nagyon jól szórakozunk - mondta lapunknak Tolvai Renáta. Mire visszaért a nézőtérre, a Fivérek már átöltöztek, és lankadatlan lendülettel diktálták a latin tempót. 90 perces műsoruk nem volt elég, háromszor tapsolták vissza őket.

Tollbamondás a VIP szektorban

Már 20 perccel a koncertkezdés előtt elfoglalták helyüket a VIP szektorban a Fivéreket meglátogató megasztárjelöltek. Mivel könnyen meg lehetett őket közelíteni, az első nóta felcsendüléséig meg nem állt a kezük. Messziről tollbamondásnak tűnt, annyi autogramot osztottak ki. A koncert után még egy órán át állták a rajongók rohamait. Közülük egy felbátorodott hölgy nem volt rest rákérdezni Kállay Saunders Andrásnál: fog-e énekelni? - Nekem nem mondta senki, hogy itt énekelnem kell - felelte a sztárjelölt. - Majd mi fogjuk - replikázott az autogramvadász, de ő sem tudta dalra fakasztani a celebet. A három versenyben maradt megasztárost buszba ültették, ami meg sem állt a budapesti Megasztár-házig.

Olvasóink írták

  • 15. kenguru 2010. december 03. 13:44
    „Szerintem Reni kurva jó csaj...”
  • 14. Krampampuli 2010. november 29. 09:19
    „Maradjunk annál, hogy megnézte-meghallgatta! A megcsodálta az egy kicsit más...”
  • 13. daffy 2010. november 29. 07:37
    „Írtátok,hogy "olyanok",és akkor mi van becsületes úton járnak.Sajnos az 1800ft-os (elővétel:1500ft),ebből kb. 300ft jut a fivéreknek,többi nmarad a Tv2-ek,a reklámokon kívűl baromira jól kaszálnak a megasztáros koncertekkel.Én nem voltam most szombaton,de amikor 2004 körül Szentesen volt a gálaest billentyű meg ritmusgitár nélkül,írtó jó hangulatot generált az akkori Seres formáció,most Fivérek.Ugyan a hangosítás milyen volt,mert a megafrászos technikusok nem álltak a helyzet magaslatán néha,a Vígh szinházban.A másik dolog,még nincs megafrász nyertes a Fivéreknek sikerült:teltházas bulit csaptak.”
  • 12. gbruno 2010. november 28. 21:35
    „.....
    na zagsón, és akkor mi van?
    Mutass többet nűluk, emberségben és zeneileg, akkor talán meghallgatlag. Addig hátrébb az agarakkal!”
  • 11. pillecukor 2010. november 28. 12:07
    „Az lehet, hogy a T. Reni nem nyújt túl esztétikus látványt, de legalább mindig eltalálják a hozzá illő sminket!:)”
  • 10. gbruno 2010. november 28. 09:57
    „Nekem oly mindegy a szavazatok száma. Szegény Kökény meg azt sem tudja, milyen stílusban, milyen énektechnikával énekeljen... Iparkodik belcantós hajlításokat vinni mindenbe, de nem megy meg nem oda illő. Aki szereti, szeresse, csak nekem ne kelljen hallgatnom...
    Csongrád megye meg büszke lehet a Fivérekre! (Lehetene... :()”
  • 9. szegedil 2010. november 28. 09:44
    „Szerintem a Kökény Atilla népszerűbb mint a Saunders és a Reni.
    Ld.:szavazatok száma”
  • 8. gbruno 2010. november 28. 08:55
    „Istenem, megint az a jóindulat. Mivel én most nem tudtam leutazni Szentesre, naná hogy a sajtóból voltam kénytelen megtudni mi volt ott. leírtam, mire lettem volna még kíváncsi. Ha ott lehettem volna, minek irkálnék?”
  • 7. Mignon 2010. november 28. 05:28
    „Ebböl 4 a Bruno.”
  • 6. Mignon 2010. november 28. 05:26
    „Ez, akkora buli volt, hogy
    elöttem öten szoltak hozza...”
  • 5. gbruno 2010. november 28. 00:50
    „Hú, elnéztem ezt a megmaradt 4 döntősből hármat... HÁt, ez a Saunders gyerek, nem akarom megbántani, mert jóhiszemű srácnak tűnik, de ez a búval bélelt arc, szóval ez nem igazán közönságbarát. A hangja meg végképp nem jött be.
    Nem vagyok egy Melinda-fan, de kvázi korabeli nőként megértem őt, és azt nagyon becsülöm, hogy győri lányként lement a Dél-Alföldre élőben meghallgatni a Fivéreket, és azt külön, hogy megnézte Robi kisbabáját. Számomra ő a Fivérekhez képest zeneileg nem sokat mond, de minél jobban hisztizik, annál inkább elhiszem, hogy nem játszik - elvégre ő is nőből van. Az meg kifejezetten tetszik, hogy antidívaként tematizálja a bulvársajtót :)
    A Reni meg, hú - hát, csak Karinthyt tudom idézni: akinek ez kell, az ezt érdemli. 19 évesen csehszlovák művésznő kinézet, ótvar színű haj, ceruzavékony, tetovált szemöldök, punnyadt test - az a nagy helyzet, hogy a képek szerint Melinda feneke a 20 év korkülönbség ellenére még mindig feszesebb, mint Renié BRRRRRR
    Kökény szerencsére nem tette tiszteletét, francnak kellett volna oda a vendéglátós stílusa.
    hanem a Fivérek, az igen, alkatilag is színpadot betöldő sztároknak tűnnek, anélkül, hogy nyálasak lennének”
  • 4. gbruno 2010. november 27. 23:19
    „kowalsky
    ki a francot érdekel. Amúgy meg egyszerű: hajhosszabbítást kapott és befestették NDK-szőkére. Ezt minden nő tudja, hogyan csinálják. Szerintem aki ilyen hajszínnel jár, ráadául 19 évesen tetoválva van egy ceruzavonlanyi szemöldöke, azt nem szabadna újságban mutogatni, mert merénylet az esztétikum ellen.

    Jó kis pergős, latinos zene egy kis dél-alföldi beütéssel, az igen, az jöhet!”
  • 3. kowalsky 2010. november 27. 23:10
    „a vörös rövid hajú csajnak gyorsan szőke hosszú lett a frizurája”
  • 2. gbruno 2010. november 27. 22:38
    „Ez egyébként a fotókra is vonatkozik - ki a fenét érdekel a Saunders, Mlelinda pufidzsekije meg az a hidrogénszőke liba? Fivérek meg a háttérzenekar, meg a koncerthangulat, jobb lett volna arról több képet mutogatni!
    Meg a babát is szívesebben nztük volna. Apropos, az egyik fotób Robi kezében cigaretta van! Két ilyen gyönyörű gyermek apja nem tegye tönkre az egészségét, a hangjáról már nem is beszélve.

    Persze mindazonáltal gratula a fotósnak is a gyorsaságért.”
  • 1. gbruno 2010. november 27. 22:25
    „Gratula az újságrónak is a gyors munkához, de megjegyzem, szerintem az olvasókat sokkal jobban érdeklik a Fivérek meg a velük fellépő enészek, mint a megában még versenyben lévő versenyzők. Úgyhogy inkább róluk kellett volna többet írni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bíznak a rapsicok megfékezésében

A horgászok nem tartják túlzónak azt a büntetést, amit 2 szentesi orvhorgászra rótt ki a bíróság: öt nap elzárás vár a rapsicokra. Tovább olvasom