Délmagyar logó

2018. 11. 21. szerda - Olivér 3°C | 7°C Még több cikk.

Térfigyelőkkel a nagymágocsi közbiztonságért - kisborjú és bálás szalma is tűnt el, egy rongáló már lebukott

Térfigyelő kamerarendszert épített ki az önkormányzat Nagymágocson és a hozzá tartozó Ótompaháton. Utóbbi településrészen egy autórongálót már le is buktatott a ,,nagy testvér".
– Nagymágocs külterületén, Ótompaháton a lakosság panaszkodott arra, hogy sok minden eltűnt, például bálás szalma, kisborjú és több más jószág is – mondta Szebellédi Endre, Nagymágocs polgármestere. Megtudtuk: a településrészen nagy az átmenő forgalom, nemcsak napközben, hanem éjszaka is, hiszen Ótompahát az Orosháza és Szentes közötti, forgalmas út mellett található.

 Ez inspirálta a térfigyelő rendszerük kiépítését. Forrást a 2017-es Tanyafejlesztési Program pályázatán nyertek.
Nemrég Ótompahát mindkét végére, Nagymágocson pedig a Szentesre vezető út mentén a temetőnél, valamint a régi benzinkútnál szereltek fel térfigyelőket. A Zoltán téri kereszteződéshez is kerültek kamerák, amelyek az árpádhalmiaknak is egyfajta védelmet jelentenek. A berendezések napelemmel működnek, éjjellátó funkciósak. A felvételek a rendőrséghez futnak be.

– Bár még csak néhány hete működik a térfigyelő rendszer, egyszer már lebuktatott egy tilosban járót, aki Ótompaháton egy autót rongált meg. A tettest a kamera segítségével kerítették kézre – számolt be az első eredményről a polgármester. Korábban Nagymágocson a temetőt is bekamerázta az önkormányzat. Akkor telt be a pohár, amikor ismeretlen tettesek lefeszítették és ellopták egy nagymágocsi sír gránitfedelét (2015. november 22.: Csak az urnát hagyták meg a sírrablók). Egyedül az urnához nem nyúltak az elkövetők, az a nyitott sírban maradt. Más nyughelyekről vázát loptak, de nem volt ritka, hogy koszorúk tűntek el a sírhantokról. Az önkormányzat akkor a ravatalozó minden sarkára térfigyelő kamerát szereltetett fel.

(leadképünk illusztráció - a szerk.)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Várandós nővel tartottak kórházba Szentesen, beléjük rohant egy másik autó: megszületett a kisfiú

Várandós nővel tartottak kórházba Szentesen, beléjük rohant egy másik autó: megszületett a kisfiú
A várandós asszony beszorult a járműbe, a mentőkkel közösen emelték ki a tűzoltók. A kisfiú a… Tovább olvasom