Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Törölte feketelistáját a Négy Mancs

Szentes - Levette feketelistáját a Négy Mancs Alapítvány magyar honlapjáról; a német, osztrák, svájci weboldalon sem látható a hírhedt „Schwarze Liste". Magyar József, a Hungerit vezérigazgatója még nem mer örülni.
Bár a szervezet továbbra sem nyilatkozik, az FVM-től megtudtuk: a bécsi magyar nagykövetség közvetítésével egyeztettek, és nyilvánvalóvá tették a Négy Mancs számára, hogy amíg van lista, nincs miről tárgyalni. Ez lehet a törlés hátterében. Magyar József, a Hungerit vezérigazgatója még nem mer örülni.

Amíg a magyar kormány nem hajlandó tárgyalni, a Négy Mancs Alapítvány nem tud nyilatkozni ebben az ügyben: ezt a rövid választ kaptuk tegnap reggel az állatvédő szervezethez elküldött kérdésünkre. Arra voltunk kíváncsiak, amire már a múlt héten is, hiába: a Négy Mancsnak pontosan mi a problémája a hizlalt baromfiból készült termékek jelöléséről szóló rendelettel. Mit kellene változtatni rajta ahhoz, hogy a szervezet, korábbi ígéretének megfelelően, megszüntesse a magyar baromfifeldolgozókat pellengérre állító feketelistát?

A Négy Mancs Alapítvány azonban a múlt hét óta nem reagál a sajtó kérdéseire. Egy hete is arról számolhattunk be, hogy nem válaszolnak, a magyar agrárminisztérium viszont nem hagyja tovább zsarolni magát, nem tárgyal a Négy Manccsal. Hiszen az állatvédők által szorgalmazott rendelet hatályba lépett, a feketelista mégis fönn maradt német nyelvű honlapjukon, a magyarról is csak néhány órára vették le.

A szervezet honlapján, a www.negy-mancs.hu oldalon most is olvasható egy kemény hangú közlemény, amelynek címe: „A minisztérium elárulja a magyar baromfiipari dolgozókat és az állatokat".

A szervezet vezetője, Marcus Miller kijelenti, „a magyar baromfiipar nem megbízható és nem felelős partner, egészen addig, amíg a zsírmáj-előállítás jelen van".

Szentesen abban reménykednek, hamarosan zavartalanul folytatódhat
Szentesen abban reménykednek, hamarosan zavartalanul folytatódhat a termelés. Fotó: Karnok Csaba 

Ugyanakkor tegnap kora délután már hiába kerestük a feketelistát a honlapon, a szokott helyen: eltűnt, nyomtalanul. Felhívtuk Hegedűs Nikolettet, a szervezet marketingvezetőjét, aki azt mondta, erről sem tud információt adni. Megnéztük: az osztrák, a német és a svájci honlapról is eltűnt a lista, utóbbiakon azért ott maradt egy felirat: a „Schwarze Liste" átmenetileg felfüggesztve. A francia cégek is örülhetnek, ők is lekerültek a szégyenpadról.

– Nagyon örülök, ha ez így van, remélem, így is marad – örült óvatosan Magyar József, a leginkább érintett szentesi Hungerit vezérigazgatója, akit Németországban értünk utol a hírrel. Új volt az információ Gyaraky Zoltánnak is, aki az FVM Élelmiszerlánc-elemzési Főosztály Közkapcsolati Osztályának vezetője. Az ő irányításával tárgyalt korábban a tárca a Négy Manccsal. A főosztályvezetőtől és Kasza Gyula osztályvezetőtől tudjuk, hogy miután a múlt héten megszakadtak a tárgyalások, a bécsi magyar nagykövetség segített. Harry Rusz, a képviselet munkatársa meghívta a Négy Mancsot, közvetített a két fél között. Az FVM csütörtökön azt üzente: amíg létezik a lista, nincs értelme az érdemi tárgyalásnak.

Ennek fényében dönthetett úgy a szervezet tegnap, hogy megszünteti a pellengért. Gyaraky Zoltán megköszönte lapunknak az információt és a témával kapcsolatos eddigi tájékoztatást. Nagyon sokat jelent számukra az, hogy érzik a közvélemény döntő többségének támogatását. – Ezek után természetesen tárgyalunk a szervezettel – mondta Gyaraky. – Alapelvünk nem változik: a méltányolható kérések teljesülésében segítünk, a magyar gazdaság életébe való beavatkozás ellen viszont föllépünk.

Uniós per várhat az áruházláncokra

A feketelista azért vált fontos tényezővé az állatvédők és a tömött baromfit is feldolgozó cégek háborújában, mert a nyugat-európai áruházláncok – a REWE, a Spar, a Metro és a Kaufland – állítólag erre hivatkozva bontottak szerződést többek között a szentesi Hungerittel. A lista nemcsak lapunkban, a televíziók műsorán és a parlamentben rendszeres téma, de az Unió legmagasabb fórumán is szóba került. Tabajdi Csaba Európai parlamenti képviselő diszkriminatív bojkottnak nevezte az áruházláncok viselkedését, azt, hogy a libamájvita révén semmilyen terméket nem vesznek ezektől a cégektől, amivel eddig 2 milliárd forint kárt okoztak az ágazatnak Magyarországon. Bejelentette, ha ez a hozzáállás nem változik, az Európai Bíróság elé kerül az ügy. Merthogy nincs olyan uniós jogszabály, amely tiltaná a szakszerű libatömést.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. ot1019 2008. október 24. 14:01
    „RobinGood, állítom ha eléd tennék egy libát meg egy kacsát nem tudnád megmondani, h melyik melyik. Az eladásokról annyit h csak a comb meg a mell ment ahhoz az idiótákhoz egyedül, és a hízott víziszárnyas termékekre változatlanul óriási igény van külföldön, csak h tudd. Amúgy 20 éve libázunk, meg szinte a baromfik között nőttem fel, mert mindig volt mindenféle otthon, úgyh légyszi ne ugass már nekem arról, h mi jó a libáknak meg mi nem”
  • 34. Tudatlan 2008. október 23. 22:58
    „http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=244782

    Állatvédők feljelentették a Zalabaromfit

    ,,Állatkínzás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon, mert szerintük a Zalabaromfi Zrt. magára hagyott és éhhalálra ítélt 355 ezer pulykát - tájékoztatta Abonyi Mónika, az alapítvány elnöke szombaton az MTI-t."

    http://www.mtv.hu/magazin/cikk.php?id=304929

    Tüntettek az elkeseredett baromfifeldolgozók

    ,,A munka nélkül maradt termelők a banktól várnak segítséget, hogy bérüket megkaphassák."

    Folytassuk akkor az állatvédők szidalmazását, mert minden bajunknak ők az okai!
    A sógorok, alkalmatlan vezetők okos buksiját pedig simogassuk meg.”
  • 33. májas 2008. október 22. 19:04
    „Kedves RobinGood !
    Az embernél kóros anyagcserefolyamatok során hypertropizálódó,majd zsugorodó (cirrhotizáló) máj kóros.
    A megnagyobbodott zsirmáj még reverzibilis, a kötőszövetes cirrhotizáló zsugorodó máj már nem.Ez azonban nem energiaraktározás...
    A ludak mint eredetileg vándormadarak, azonban májukban energiát raktároznak-májuk ettől hypertrophizál.Ez reverzibilis.
    A púposteve sem szenved megnagyobbodott púpjától-melyben zsírt raktároz...ezt később energia és víznyerésre tudja fiziológiailag fordítani...
    A barnamedve sem szenved a téli álomhoz szükséges sárga zsírszövet felhalmozódástól, mint ahogy a fóka sem szenved a bőre alatt felhalmozódó hőszigetelő zsírszövettől,( ugyanigy a cetek sem...)”
  • 32. RobinGood 2008. október 22. 00:47
    „27. hozzászólás ot1019

    "így mostmár soha nem lesz tiltva a tömés."

    De az sem lesz megtiltva, hogy az állatvédők ajánlásokat tegyenek és hogy a külföldi kereskedő attól vásároljon, akitől akar!

    "Aki meg azt mondja h a magyar tömés kínzás, meg kóros máj, mert hát úgy ért hozzá... "

    Ha egy élőlénynek kényszer hatására történő sejtburjánzásra többszörös súlyú a mája a normálisnál, az kóros. Pl. a húsz kilós zsírmájú embert intenzív osztályon kezelnék.”
  • 31. Stand: 17. Oktober 2008 2008. október 20. 22:16
    „Az előbb is említett német nyelvű lista ELÉRHETŐ a magyar oldalról is:
    http://www.negy-mancs.hu/website/uploads/20081017InfoListeFG1.pdf

    A Nyitott szemmel vásároljon! oldal alján jelent meg a tükörfordított mondat: "Itt olvashatja információs listánkat a kényszertömés ágazatáról." Az első szóra lehet kattintani.

    Picit el van dugva a régebbi eléréshez képest, de azért megvan. Egyébkélnt meg ténylegg friss (tnx 19!). Azért lefordíthatnák legalább angolra, mert a labancok nyelvét elég rosszul olvasom... ;)”
  • 30. Mi Szentesen élünk 2008. október 20. 21:25
    „nem Japánban vagy Amazóniában. A városból és a környékről másfél ezer ember dolgozik a Hungeritnél, amelyre most a Négy Mancs fő csapása irányul. (Nem említve az áttételesen érintett sok kapcsolódó céget, szolgáltatót, stb.)

    A dolgozók (ilyen-olyan) egyéni megélhetése mellett a Cég 5-600 milliós befizetése a város helyi adóbevételének a felét adja. A bölcs gondolatok beírogatása közben erre is tekintettel kéne lenni. A frissen ideengedett multik a tizedét se hozzák, ha fizetnek egyáltalán.

    Végigolvastam újra a Délmagyar cikkét. Arról szól, hogy törölte feketelistáját a Négy Mancs. A magyar oldalra ez igaz, amit rajtunk meg őrajtuk kívül senki sem olvas. A www.vierpfoten.org nemzetközi oldalukon viszont 3 NAPJA FRISSÍTVE OTT A LISTA! Ezt egyedül a 19-es hsz. vette észre. (Ne haragudjatok, de nekem úgy tűnik néhányan csak a saját mondataitokat élvezik visszaolvasni.)

    Las-san í-rom, hogy mind-nyá-jan meg-ért-sé-tek: MEGINT HAZUDTAK a kedves állatvédők, átverték a cikkíró Bakos Andrást meg mindenkit, aki nem volt eléggé körültekintő.

    Herr Marcus Millernek meg a lefizetett hazai helytartóinak ez után van bőr az arcukon megsértődni amiért végül mégsem álltak velük szóba minisztériumi szinten Magyarországon! Ez a legkevesebb!”
  • 29. student22 2008. október 20. 18:09
    „Celtis, ne legyél már ilyen naiv. Még hogy a bennszülöttek írtják ki az erdőket... Nagy csúnya büdös gépekkel nagy csúnya (büdös) vállalatok írtják ki, ugyanúgy, mint a hungeritet. Erről szól a világ.”
  • 28. student22 2008. október 20. 18:07
    „Poén szerintem is, és ot1019-nek adok igazat, hogy aki még sose látott libát-kacsát csak tv-ben, az ne akarja már megmagyarázni. Pedig ebben az országban mindenki nagyon okos. A négy mancs meg a sok állatvédő is kétpofára tömi ám a hízott libát, csak arról nem mutatnak képeket. Itt a pénzről van szó, nem az állatvédelemről. Csak nem tudom, hogy a munkájukat vesztő/vesztett dolgozók bérét ki fogja megfizetni? Ja bocs, a négy mancs állatvédő, nem ember..”
  • 27. ot1019 2008. október 20. 17:53
    „Sziasztok!
    Azért ilyen hülyeséget nem kéne állítani a májról, h kisül a zsírja, meg összemegy. Érdekes, mikor én sütök májat, szinte majdnem megtartja az eredeti méretet, és szerintem ezzel nagyon sokan vannak még így. Arról nem tehetek vadvirág, h nem értesz a májsütéshez, már ne is haragudj. A helyzet az, h a víziszárnyasok húsa és mája fiatalon jó csak soványan kb 8 hetes korban. Amikor már 1 éves, vagy ennél öregebb, az ehetetlenség határát súrolja olyan száraz és kemény. Ha sovány májat akarok, arra ott a csirkemáj. A sovány libamáj tulajdonképpen csirkemáj szar kiadásban, és kinézetre nem igazán bizalomgerjesztő, de ti tudjátok. És légyszi ne hasonlítgasson már senki minket tömőket a delfinvadászokhoz, meg a Föld ökológiai problémáit se hozza már kapcsolatba a libatöméssel. Egy kívülállónak fogalma sincs arról, hogy a libatömés mennyi mindenből tevődik össze. Azon meg h most tömjünk ne tömjünk kár filozofálni, mert a tömés folyamatosan megy továbbra is, és a botránynak köszönhetően levédték a májat, meg egyéb törvények is születtek, amit jelzem már nagyon régen meg kellett volna tenni, így mostmár soha nem lesz tiltva a tömés. Aki meg azt mondja h a magyar tömés kínzás, meg kóros máj, mert hát úgy ért hozzá... hisz látta a négy mancs "dokumentumfilmjét", annak a fejében van vmi kóros szerintem, és vizsgáltassa ki magát.”
  • 26. vadvirág 2008. október 20. 15:32
    „Én mindkét féllel egyetértek!Az állatokat tilos a töméssel kínozni!Az embereknek viszont szükségük van a megélhetésre.Aki sütött már májat hízottat és nem hízottat egyaránt, biztosan eltudja mondani a véleményét arról ,hogy mire megsül a hízott máj annyi zsírja kisül ,hogy semmivel sem lesz nagyobb mint a nem hízott.Ebből a tapasztalatból kiindulva teljesen felesleges a tömögetés,az állattartók tömés nélkül neveljék továbbra a jószágokat és kész.Ilyen egyszerű ! Mit kell ebből olyan nagy ügyet csinálni?”
  • 25. Celtis 2008. október 20. 09:57
    „A korábbi beszólásomra való regálásokra:
    Egyáltalán nem állítom, hogy a libatömők nem becsületes munkával keresik a kenyerüket. Azt állítom, hogy ugyanez kijelenthető a japán falu delfinvadászairól is: egyszerűen szegények, és ebből tudnak megélni. Ugyanígy az amazóniai benszülött falvak lakói, akik évente Magyarországnál nagyobb területről irtják ki örökre az esőerdőt: ők is becsületes, kétkezi munkából élő favágók, földművesek, akiket az ipar és a fogyasztói társadalom kényszerít a cselekedetükre. De a bolygó ettől még sajnos haldoklik, és ez mindannyiunk felelőssége.”
  • 24. RobinGood 2008. október 19. 19:44
    „22. hozzászólás Valcsinko
    Az, hogy mások állatot kínoznak, nem jogosít fel minket ugyanerre. Vagy a gyorshajtásért megállító rendőrt is elküldöd azzal, hogy láttad a szomszédot áthajtani a piroson, miért nem megy oda? A kínai állatvédők foglalkozzanak a kínai kutyákkal, a japánok a japán delfinekkel, mi pedig a kórosmájú libáinkkal.
    Ha minden etikai kérdést a fogyasztókra bíznánk, nagyon kelendő lenne az elefántagyar, a rabszolgagyerekek által készített ruha, a hulladékból készült élemiszer, meg sok más is.”
  • 23. ja 2008. október 19. 15:57
    „Hegedűs Nikolett, a szervezet marketingvezetője,tessék mondani mit eszik?A család karácsonyi vacsorája nem pulyka lesz vagy hizott liba?Már pedig abból lesznek finom falatok.Ha eljár az idő felette biztos-e abban,hogy szükség lesz rá mint markating vezetőre?vagy munka nélküliségre adja a fejét? Legalább elmondhatja magáról,hogy híres emberré vált!”
  • 22. Valcsinko 2008. október 19. 11:32
    „A minap láttam az interneten állatmészárlást.Pontosan: a kutyákat élve nyúzták.Majd amikor az állaton már nem volt "ruhácska", akkor csak ugy félre lett dobva.ÉLVE!! Ez Kinában.
    A Négymancs miért nem oda megy??!!! ott biztosan látna olyat, amiért jogos lenne nekik ugatni.”
  • 21. Valcsinko 2008. október 19. 11:32
    „A minap láttam az interneten állatmészárlást.Pontosan: a kutyákat élve nyúzták.Majd amikor az állaton már nem volt "ruhácska", akkor csak ugy félre lett dobva.ÉLVE!! Ez Kinában.
    A Négymancs miért nem oda megy??!!! ott biztosan látna olyat, amiért jogos lenne nekik ugatni.”
  • 20. májas 2008. október 19. 07:14
    „13 Celtis!
    "bár lennék én szabadon virgonckodó-iramló hering-ikrából kikelvén szelném az óceánt ,szabadon-sebesen-pusztán élvezvén a létet-egészen addig,mig egy csillógó hámmal övezett delfinszáj el nem nyel,hogy boldog életem gyomorsav marja szét..."
    Ez egy hering naplójából való kis szösszenet-azt hiszem jól szemlélteti milyen szarul alkotta meg a teremtő ezt a mi kis világunkat...”
  • 19. szentesi tanár 2008. október 19. 00:24
    „A Négy Mancs központi oldala a www.vierpfoten.org - ott, ha nem is a nyitó oldalról, de a kampányok között kattintható a Folie Gras:
    http://www.vierpfoten.org/website/output.php?id=1175&language=1

    Ennek a végén pedig ott a "The ´Blacklist´ - updated Oct 17 2008"
    http://www.vierpfoten.org/website/output.php?idfile=2722
    azon pedig továbbra is szerepel a Hungerit Zrt.

    A frissítés valós. A régebbi azt írta, hogy REWE és Kaufland német kereskedőláncokk töröltek minden(!) Hungarittel való megállapodást. A mostani Magyar József és a Komlósi Lúd illetve a rémi Baromfitenyésztési Kft.kapcsolatát bogozgatja.

    A magyar és más oldalakról nemrég még elérhető listák köszönik szintén megvannak, csak épp most nem linkelnek rá:
    http://www.vierpfoten.hu/website/uploads/feketelista.pdf
    http://www.vierpfoten.hu/website/uploads/080617_BlackListFG_engl.pdf

    "... a NÉGY MANCS úgy döntött, hogy kampányát nemzetközi szinten megerősíti..." - ez a cikk által hivatkozott vehemens írásban olvasható, igaz hogy a vége felé. (Lehet hogy a szerző sem olvasott odáig. ;) Szerintem is hamar van még az dolog végét látni.”
  • 18. sada37 2008. október 18. 20:46
    „most kaptam a hírt hogy másik hon lapon még mindég fekete listán van a hungerit és más cégek is.Ez a szemét négy mancs tiszta hülyét csinál az emberekből,arról nem is beszélve hogy hazudnak mint a vízfolyás.milyen emberek ezek??miért teszik ezt az emberekkel.takarodjonak ki ebből az országból és haggyák békén élni az embereket.”
  • 17. Lajka 2008. október 18. 18:46
    „"A libatömők keményen dolgozó becsületes emberek, és nagyon odafigyelnek a jószágra."
    Látod ez a különbség a kormány politikusai és az emberek között! A kormányzatban szarul dolgozó, hazug politikusok nem figyelnek az emberekre.”
  • 16. ot1019 2008. október 18. 17:59
    „Ez a legkevesebb, h visszavonják a listát ezek a szemét hazug NM-osok, mert hazudni azt kiválóan tudnak, folyamatosan ugatni a nagy semmiről órák hosszáig, tele ellentmondással, mintha olvasná a lelkes programvezetőjük, aki hadd ne mondjam h mi. Celtis, te meg jobban tennéd ha az idióta hozzászólásaiddal valami állatvédő fórumra mennél. Nálunk, magyar tömőknél nincsen brutalitás meg szűk ketrec meg ilyen baromságok, úgyh inkább itt ne beszélj zöldségeket mert még állítom libát se láttál életedben, meg fogalmad sincs az egész állattartásról úgy ahogy van. Kétszer rádvágna a tömőliba, aztán te lennél aki a legjobban utálnád őket.
    A libatömők keményen dolgozó becsületes emberek, és nagyon odafigyelnek a jószágra. Azt meg külön bírom mikor jönnek azzal, h együnk sovány libát meg annak is van mája, kb beletörik az ember foga, a sovány máj meg akár a gumi, de amúgy semmi gond nincs vele igazán.”
35 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új szívre vár a szentesi Lara

Szentes - Egy új szív mentheti meg az életét annak a szentesi kislánynak, akit Budapesten abban a… Tovább olvasom