Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Tóth Edit lemond az orvosigazgatói posztról Szentesen

A munkaügyi bíróság jogerősen visszahelyezte orvosigazgatói székébe Tóth Editet, ám a doktornő – a főigazgató kérésére – lemondott erről a tisztségről Német Antónia javára.
A munkaügyi bíróság jogerősen visszahelyezte orvosigazgatói székébe Tóth Editet, ám a doktornő – a főigazgató kérésére – lemondott erről a tisztségről Német Antónia javára. Tóth doktornőt három év alatt kétszer mentették föl orvosigazgatói tisztéből, először Borzi Márta, majd Fenyves Ernő. A munkaügyi bíróság mind a kétszer neki adott igazat. A főigazgatói posztra Fenyvessel és Várkonyi Katalinnal együtt pályázott, a közgyűlés Várkonyit választotta.

Hétfőn a szentesi kórház főigazgatója, Várkonyi Katalin megbízta az orvosigazgatói teendőkkel Német Antóniát. Tette ezt úgy, hogy ugyanebbe a tisztségbe jogerősen visszahelyezte a munkaügyi bíróság a korábbi főigazgató, Fenyves Ernő által felmentett Tóth Editet. Tóth Edit és Várkonyi Katalin az elmúlt napokban erről tárgyalt, s lapunknak egybehangzóan állították: megegyeztek. Tóth Edit megfogalmazása szerint átadta az orvosigazgatói széket Német Antóniának. Azért is döntött így, mert a szentesi kórház vezetésére kiírt legutóbbi pályázaton való szereplés, a munkaügyi per és a gyermekosztály irányítása éppen elég teendőt jelentett és jelent számára: most egy kicsit pihenni akar.

Tóth Edit lapunknak elmondta: ha a kórház menedzsmentjének szüksége lesz a munkájára, természetesen legjobb tudása szerint segít. Kérdésünkre, ajánlottak-e azért cserébe neki valamit, hogy lemondott a székéről, határozott nemmel felelt. Német Antóniával kapcsolatban úgy fogalmazott: ha kolléganője érez magában elég erőt és bátorságot, próbálja ki magát az orvosigazgatói poszton.

Tóth Edit számára az orvosigazgatói megbízatás igen fordulatos volt. 2003 májusában kapta meg a tisztséget. Amikor Borzi Márta egykori főigazgatóval elkezdett dolgozni – válságot kezelni –, egy év alatt sikerült rendbe hozniuk a kórház pénzügyeit. Talán ennek is köszönhette: a megyei közgyűlés megbízta a makói kórház vezetésével. Három hónapig volt megbízott főigazgató, majd átadta a kórházat Baráth Lajosnak, az idő közben megválasztott vezetőnek. Amikor visszatért Szentesre, másokkal együtt ő sem értett egyet Borzi néhány gazdasági természetű döntésével.
Az ügynek visszhangja támadt, Borzi fegyelmit kapott. Ezután 2005 decemberében visszavonta Tóth Edit orvosigazgatói megbízását. Tóth Edit a munkaügyi bírósághoz fordult – és pert nyert. Július 12-én került vissza tisztségébe, de ekkor már Fenyves Ernő volt a szentesi kórház főigazgatója. Ők ketten korábban Makón dolgoztak együtt. Mindketten benyújtották a pályázatukat a főigazgatói székre. A közöttük támadt feszültségre úgy emlékezik Tóth Edit, hogy Fenyves azt kérte tőle, mutassa meg a pályázatában a cselekvési tervben lévő konkrét számokat. Amikor Fenyves ezt kérte tőle, nem tájékoztatta. Miután erre hivatkozva a korábbi főigazgató felmentette őt az orvosigazgatói tisztségből, ismét a munkaügyi bírósághoz fordult. Ezt a pert nyerte meg legutóbb.

Német Antónia tisztában volt azzal, hogy van egy folyamatban lévő munkaügyi per, mégis elvállalta a feladatot: előbb ideiglenes megoldásnak látta az ő megbízását, az ügyek vitele érdekében. Mostantól szerepet vállal a válságkezelésben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak júliustól lesz fizetős parkolási rendszer Szentesen

Csak július elsejével vezetik be Szentesen a fizetős parkolási rendszert, ugyanis a budapesti cég… Tovább olvasom