Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Tutajoztunk a szántóföldön, amikor jött a bombázó

Árpádhalom - A negyvenes évekre emlékszik vissza legszívesebben Kapus Andrásné Juliska néni. A 90 éves asszony akkor még serdülő lány volt. Szerinte Árpádhalom akkor élte virágkorát. Juliska nénivel több mint 70 évvel forgattuk vissza az idő kerekét.
 Öreg fát nem lehet átültetni

Juliska néni idén tölti be a 90. életévét. 1952-ben ment férjhez Kapus Andráshoz. Négy gyermekük született, 8 saját és 1 nevelt unokával és 4 dédunokával büszkélkedhet. Férje halála után az egyik gyermekéhez költözött Fábiánsebestyénre, de 8 hónap után hazahúzta a szíve Árpádhalomra. Azt vallja: öreg fát nem lehet átültetni.

– Árpádhalom külterületén, a síromi tanyákon nőttem fel. Akkoriban annyi tanya volt a határban, hogy akár egy falut is kitett volna. Nagyon szerettem ott élni. A tehenekből éltünk, édesapám azokkal kereskedett. Hárman voltunk testvérek – idézte fel Kapus Andrásné Juliska néni a családi körülményeiket.

– Nem voltunk gazdagok, de azt sem éreztem soha, hogy szegények lennénk. Volt mit ennünk, volt fedél a fejünk felett, és nagyon szerettek bennünket a szüleink. 1940-ben, 15 évesen kezdtem napszámba járni az árpádhalmi uradalom cukorrépa-ültetvényébe. Az volt a feladatom más fiatalokkal együtt, hogy a répáról leszedjem a bogarakat. Akkor még nem volt vegyszeres permetezés! Emlékszem, hatalmas, 32 holdas volt egy-egy cukorrépatábla. A barátnőim is ott dolgoztak, például Szenti Juliska, Trupulai Erzsike, Kasza Juliska, Tóth Juliska, Tóth Erzsike, Bila Bözsike. Délben leültünk az akácfa alá, zsíros kenyeret és szalonnát ettünk, hozzá vizet ittunk a lajtos kocsiból. Mindig jókedvünk volt. Nem panaszkodott egyikünk sem, hogy sok a munka, pedig a nap végére lejártuk a lábunkat. Haza is gyalog mentünk. A nagydombig, vagyis az Árpád-halomig, kart karba fonva daloltunk, ott vált szét az utunk hazafelé – mesélte a 90 éves asszony, akinek a síromi tanyák már csak az emlékeiben léteznek. A téeszesítés időszakában eltűntek a föld színéről.

Azok a régi ízek

– Szombat délután kaptuk meg a fizetésünket, napi 80 fillért. Ez akkoriban jó pénznek számított. Hazaadtuk a szüleinknek. Mindig kaptam egy kis zsebpénzt, amiből a boltban cukorkát vásároltam a boltos Gulyás János bácsinál. Még ma is szinte a számban érzem a savanyú és töltött cukor ízét. Gyakran vettem szentjánoskenyeret, nem is tudom, létezik-e még ilyen – idézte vissza régmúlt idők ízeit az asszony.

Juliska néni fiatalkorában mosott és takarított az árpádhalmi kastélyban. Az épületben több évtizede iskola működik. A szerző felvétele
Juliska néni fiatalkorában mosott és takarított az árpádhalmi kastélyban. Az épületben több évtizede iskola működik. A szerző felvétele

A bogárszedés után Juliska néni felnőttesebb munkát kapott: felkerült a padlásra. A mai birkahodály helyén lóistálló állt. Annak a padlásán keverték Trupulai Annuskával a sertéstakarmányt. Meg kellett tanulni, milyen összetételű táp kell a süldőknek, hízóknak, a kocáknak. Bezsákolták, és a lóvasúttal vitték el a Sopáig, vagyis a sertéstelepig. Juliska néni később bekerült az árpádhalmi kastély mosodájába.

Kastély és parkja

– Rozi nővérem a kastélyparkban volt kertész. Ha tehettem, kiskoromban sokat sündörögtem ott. Jaj, hogy milyen gyönyörű volt a kastély és a parkja! El nem lehet mondani. Fáj a szívem, amikor látom a mostani állapotában. Akkor a kert csupa virág volt. Károlyi-Berchtold Lipót volt a tulajdonosa, az uradalom főnöke pedig Fellner György. A grófék főleg vadászni jártak ide. Mindig fehérben lovagoltak ki. Elképzelheti, mennyit kellett dolgozni a ruhákon, mire megint patyolattiszták lettek! – jegyezte meg.

Juliska néni a takarításba is besegített, például rézkilincseket súrolt. Látta, milyen szép körülmények között élnek a kastély lakói, mégsem volt elégedetlen az életével. Munka mellett jutott idő a szórakozásra is. Szombatonként gyakran táncoltak citerazenére. A háború előtt pedig még bálokat is tartottak a faluban.

Nagy élet volt

Az idős asszony nem szívesen emlékszik vissza az 1942-es nagy talajvízre a síromi tanyáknál. – Alá kellett dúcolni az istállót, nehogy ráomoljon a jószágokra. Sosem felejtem el, a szomszéd tanyára is csak tutajjal tudtunk átjutni. Egyszer éppen a szántóföldünkön eveztünk, amikor elhúzott a fejünk felett egy sárga német repülő. A pilóta integetett, mi visszaintettünk. Pár perc múlva hatalmas robbanást hallottunk. Csak később tudtuk meg, a gyopárhalmi vasutat akarták lebombázni, de két tanyát találtak el. Szerencsére nem lakott ott senki – tette hozzá.

Kapus Andrásné gyakran álmodja vissza magát a negyvenes évekbe. Azt mondja, nemcsak a fiatalsága miatt, hanem mert számára akkor volt a legszebb Árpádhalom. Nagy élet volt, nagyon sokan laktak ott, nem úgy, mint most. A temető mögötti részen például három sor ház is állt a szezonmunkásoknak. Most rengeteg az üres ház, elmennek a fiatalok.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amerikai csereprogram szentesi vízilabdásoknak

Egy éve sincs, hogy átadtuk a fedett uszodát, a létesítményből üzleti hasznot is remélünk - szólt Szentes polgármestere, Szirbik Imre pénteken egy sajtótájékoztatón. Tovább olvasom