Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Ülnököket választottak Szentesen

Szentes - A csütörtöki rendkívüli ülésen a képviselő-testület egyhangúlag elfogadta, hogy Szentes benyújtsa igényét az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatására.
Az ez évi költségvetést közel 166 millió forintos működési célú forráshiánnyal fogadták el, ennek mérséklése, illetve megszüntetése folyamatos feladat. A képviselők szavaztak a bírósági ülnökök személyéről is. A pozíciót a következő 4 évben Budai Frigyes Ferencné, Bujdosóné Andrikó Anikó, Drávai Gyuláné, Gergely Szilveszterné, Hegedűs István, István Ferencné, Jusztin Mihályné, Kaiser Szilárd, Kanfi Horváth Mária, Kotvics-Varga Antal, Kovács Sándorné, Kozákné Lőrincz Katalin, Nagy Géza Árpád, Szarvas István és Szatmári-Nagy Lajosné tölti be. A fiatalkorúak ügyében érintett pedagógus ülnök Csige Istvánné, Demeter Attiláné és Kádárné Busi Gyöngyi.

Olvasóink írták

  • 8. virtigli 2011. április 28. 11:53
    „Mint ülnöknek jelentkezett hozzászóló a témához, elmondanám azzal kapcsolatban a véleményemet.
    A jelentkezés egyik feltétele volt, hogy a jelentkezési laphoz erkölcsi bizonyítványt kellett csatolni, ami 3.500,- Ft-ba került. Véleményem szerint a képviselő testület tisztában volt azzal, hogy az összeköttetéssel rendelkezők /képviselő testületi tag felesége, stb./ és a volt ülnökök kerülnek megválasztásra. Ezért teljesen felesleges volt 3.500,- Ft-ot kidobatni az új jelentkezőkkel! Elég lett volna az ülnöknek megválasztás után bekérni az erkölcsi bizonyítványt.
    Egyébként a választás egy nevetséges cirkusz volt. 2 képviselő elfogultságot jelentett be, mert a feleségük ott ült a jelentkezők sorában, de megszavazták, hogy ennek ellenére részt vehetnek a szavazásban. Felháborító!
    Aztán a szavazás első fordulója után kiderült, valaki lemaradt a listáról, a szavazást meg kellett ismételni. Miután eltelt 2 óra 15 perc, megtudták az új jelentkezők, hogy közülük senkit nem szavaztak meg. Gondolom, jogosan várják el a választók, hogy a képviselő testület tagjai felelősségteljesebben lássák el munkájuk, a nem kevés tiszteletdíjért!”
  • 7. z927 2011. április 26. 23:37
    „Niemand! Az első és a harmadik kérdés. A többi is kérdés, de egyben válasz is.”
  • 6. niemand 2011. április 26. 13:25
    „Még egy-két kérdés:Ki jelöli az ülnököket? Jelentkezés vagy ismeretség alapján döntenek? Egyáltalán ki lehet ülnök? Aki jó helyen melegszik?”
  • 5. z927 2011. április 25. 23:54
    „Na és akkor ki a megélhetési politikus? Könyörgöm, a tanár, meg az óvónő maradjon a gyerekeknél!”
  • 4. csillogás 2011. április 24. 15:21
    „2, van, akinek a lánya a jogon tanul. :D”
  • 3. niemand 2011. április 23. 11:29
    „Jó kis mellékes a rá nem szorulóknak! Nádiposzáta kérdésére én is szeretnék őszinte választ kapni.”
  • 2. nádiposzáta 2011. április 22. 07:25
    „Kinevezettek tanultak jogot????
    Vagy a párthovatartozás szerint választották meg ,mint az átkosban???”
  • 1. dodó 2011. április 21. 21:42
    „Ülnök az, aki az elnök helyett ül majd?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Költözhetnek a szentesi bölcsisek

Szentes - A tervek szerint egy hónap múlva beköltözhetnek a gyerekek a Klauzál utcai óvodaépületből… Tovább olvasom