Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Utolsó simítások a volt megyeházán Szentesen

Változtatásokat kért a szentesi önkormányzat az eredeti tervhez képest az egykori megyeháza felújítása során, ezért nem tudta befejezni október közepére a kivitelezést a Délépítő Rt. A munkák több mint kilencven százalékával végeztek eddig a kivitelezők.

Kívülről jól látszik, hogy a végéhez közeledik az impozáns épület felújítása Szentesen Fotó: Tésik Attila
Korábban évente pályázott Szentes a teljesen lepusztult volt megyeháza megmentése érdekében, mígnem tavaly mintegy 800 millió forint állami támogatást nyert. Mint arról többször beszámoltunk lapunkban, a közbeszerzési eljárás lefolytatása után a Délépítő Rt. nyerte el a kivitelezés jogát a főtéri épület teljes rendbehozatalára. Az elmúlt év októberében elkezdődhetett a beruházás, amelynek a befejezési határideje idén október 15-én lejárt.

A volt megyeháza kívülről szép látványt nyújt: megújult a tetőszerkezet, nyoma sincs az ütött-kopott vakolatnak, már az ablakok nagy részét is befestették. Mindezek pedig arra utalnak, hogy az utolsó simításokat végzi a kivitelező cég. Ezt megerősítette lapunk érdeklődésére Mészáros András, a Délépítő generál-főmérnöke, hozzátéve: a burkolási, festési munkák is a végéhez közelednek.

Az átadás határidejéről egyelőre azért nem tudott nyilatkozni, mivel a megrendelő, vagyis az önkormányzat az eredeti tervtől eltérve jelentős módosításokat kért az udvari részben és az emeleti díszteremnél. Az utóbbi helyen új szellőzőrendszert kértek beszerelni, annak érdekében, hogy a korábbi elképzeléssel ellentétben még praktikusabban alakítsák ki azt a teret, ahol a konferenciaközpont működik majd. A megrendelő által kért változtatások kivitelezéséről folyamatos az egyeztetés a szerződött felek között.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másutt is követik a szentesi példát

Nagy segítséget jelent a szentesi családoknak a gondozási központ, amelynek keretében működik a… Tovább olvasom