Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

Úton ülő férfit gázoltak halálra Szentesnél

Szentes - Fekete ruhában ült a Szentest Szegvárral összekötő úton az a 30 éves férfi, akit pénteken éjfél után halálra gázolt egy kenyérszállító tehergépkocsi. Édesanyja szerint korábban soha nem indult gyalog haza a városból fia, aki családjának is ritkán beszélt magáról.

Feltehetőleg elaludt az úttest közepén az a 30 éves szegvári férfi, akit pénteken nem sokkal éjfél után ütött el egy teherautó a Szentest Szegvárral összekötő úton. A kenyeres kocsi a város felől a falu irányába haladt, már elhagyta a sáphalmi kanyarokat, amikor a sofőr későn vette észre, hogy egy sötét ruhás ember az út közepén ül. Bár egyenes ez az útszakasz, éjszaka párás volt a levegő, ezért nehezen lehetett észlelni a fekete ruházatot viselő férfit. A járművezető fékezett, de már nem tudott időben megállni, gépkocsijával a férfit elgázolta, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés idejére félpályás útlezárás volt az útszakaszon. A Szentesi Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit, így azt is, hogy a fiatalember miért ült az úttesten.

Úton ülő férfit gázolt el egy kisteherautó Szentes és Szegvár között. Fotó: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
Úton ülő férfit gázolt el egy kisteherautó Szentes és Szegvár között.
Fotó: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

– Hajnal 3-kor kopogtatott a rendőr, hogy elütötték a fiamat, és kórházba vitték. De van egy hatodik érzékem, ami azt súgja, hogy már nem él
– nyitott ajtót péntek reggel Mészáros Mihályné, amikor becsöngettünk a Ménes utcai házba. Amikor a szegvári asszonynak elmondtuk, lapunk úgy értesült, hogy a fia elhunyt, csak annyit tudott mondani, nem tudja elhinni, hogy ez Jánossal történt meg. Az édesanya elmondta, hogy 30 éves fiuk velük élt, de otthon zárkózott volt, csak keveset beszélt magáról és a dolgairól. Három lánytestvére már elköltözött a családi fészekből, ő munkát keresett mostanában. Korábban egy-egy évet dolgozott a szentesi és a vásárhelyi Tesco Áruházban. Szentesre a haverjaihoz járt át a fiatalember, valószínűleg csütörtök este is velük volt. Az asszony szerint korábban egyszer sem fordult elő, hogy fia gyalog indult volna haza a városból: vagy busszal jött, vagy a barátai hozták haza.

Korábban írtuk

Úton ülő férfit gázolt el egy kisteherautó Szentes és Szegvár között, a férfi a helyszínen életét vesztette - közölte pénteken a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A csütörtök éjjel Szentesről Szegvárra tartó kisteherautó sofőrje a szemből érkező forgalom miatt későn észlelte az úton, fekete dzsekiben ülő férfit és elgázolta. A harmincéves szegvári áldozat a helyszínen életét vesztette - mondta a delmagyar.hu-nak Tuczakov Szilvána.

A helyszínelés idejére félpályás útlezárás volt ezen útszakaszon. A Szentesi Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. Ennek keretében vizsgálja azt is, hogy a fiatalember miért ült az úttesten...

Lead fotó: Donka Ferenc

Olvasóink írták

73 hozzászólás
  • 73. piripócs 2010. május 28. 15:45
    „Ezt nem mondjátok komolyan, hogy ennyire ráértek valakit fikázni??????? Bántott benneteket az a srác? Fáj nektek egyáltalán bármi? Az eszetekbe sem jut, hogy esetleg az édesanyja is olvassa a kommenteket, és még jobban fáj neki, hogy elvesztette a fiát? Bár hogy is jutna eszetekbe, hiszen ha lenne eszetek nem írnátok gyökérséget. Én ugyan nem ismertem a fiút, sőt Szegváron sem jártam még soha, de ha ilyen majmok laknak arra, akik nem szállnak magukba, nem is szeretnék. Tök mindegy, hogy részeg volt-e vagy bármit fogyasztott volna, te talán még nem hibáztál soha???? Tudod, csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit... Hát igen, akkor te nyilván nem is hibázhatsz, TE VAGY MAGA A TÖKÉLY!!! IGAZ?”
  • 72. rudi 2010. május 28. 15:04
    „Tényleg vannak itt nagyon bunkó hozzászólások mint pl:" egyáltalán nem sajnálom", "nem érdemel egy sánta gondolatot se." Mert talán ezek közül a kommentelők közül tudja valaki miért ült az úton? Szerintem nem. Ítélkezni meg nagyon könnyű. Ha nem ítélnénk rögtön én azt hiszem sok minden másképp lenne a világon, nagyon sok minden.”
  • 71. rudi 2010. május 28. 14:58
    „Nagyon sajnálom, egy fiatal ember... de miért ülhetett az úttesten?”
  • 70. klaviaturawomen 2010. május 25. 14:50
    „Jah, tényleg uncsi már ez az állandó cirkusz.”
  • 69. pillecukor 2010. május 24. 08:53
    „mindenki leírta a véleményét, de elég, be lehet fejezni a köpködést.
    egyszegvári,másikszegvári! leírtátok, felfogtuk, de ezt felesleges állandóan ismételgetni,
    ezzel más véleményét nem fogjátok megváltoztatni. legyen elég végre. túl van tárgyalva.”
  • 68. másikszegvári 2010. május 23. 23:05
    „Hihetetlen! Különben nem értem miért csinálják ezt az emberek...ismeretlenül így beszélni valakiről, ha él, ha nem! Én is ismertem, és ő nem ezt érdemelné! Egy embert mindenki másképp ismer meg, az igazi belsőjét talán senkinek sem ismerjük meg sosem! A sofőrt is nagyon sajnálom, de akármit írtok, ezt már nem lehet visszafordítani!!! Inkább azt kellene tenni, hogy jobban odafigyelünk egymásra! Gondolom senki sem szeretné átélni, hogy az ő ismerősével történjen ilyen, vagy pedig, hogy még egyszer megtörténjen! Sajnálom, hogy sokan másképp gondolkoztok, de inkább azokkal kellene foglalkozni, akik ugyanebben a helyzetben vannak! Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van olyan ismerőse, aki segítségre szorulna, még ha nem is mondja! Sajnos ez megtörtént, ha megtehetném, én visszafordítanám az egészet!”
  • 67. Őszödi 2010. május 23. 13:51
    „Sajnálom a fiatalembert és a gépkocsivezetőt is. Nekem azt tanították, hogy az úttesten is lehet közlekedni, ha nincs járda és lakott területen kívül mindig a bal oldalon, a járműforgalommal szemben. Szerintem mindketten hibáztak.”
  • 66. BabócsaiEugénia 2010. május 23. 11:52
    „Sajnálom a fiatalembert, de nekem mindig azt tanították, hogy az úttest nem a gyalogosoké!!!!! És nem is játszótér!!!!! A gépjárművek sem a járdán közlekednek, hanem a számukra kijelölt helyen.”
  • 65. Tornádó 2010. május 23. 11:07
    „Őszinte részvétem a családnak! Nem tudom, hogy éjszaka miért tartózkodott az úttesten a fiatalember. Vajon mennyivel hajthatott a jármű vezetője, hogy későn vette észre? Az utolsó pillanatban sem tudta félre kapni a kormányt? Ha párás volt a levegő és rossz látási viszonyok voltak, miért nem ment lassabban?”
  • 64. Fószer 2010. május 23. 09:50
    „klaviaturawoman-nek miért nem címeztek semmit??? ugyanazon a véleményen van mint én.

    zanane Ebben az országban még az élő ember sem adja meg a tiszteletet a másiknak,akkor mjad egy halott igen???

    Nem tudom hol éltek,de látszik titeket átitatott a szocializmus szelleme.

    Még legalább 40 év kell,mire lesz változás itthon,mire kihal ez a réteg.”
  • 63. zanane 2010. május 22. 22:08
    „Személy szerint nekem egyébként sántít a történet. Mi az, hogy ült az úttest közepén? Meg, hogy aludt. Ülve nem lehet aludni az úttest közepén. Szerintem inkább stoppolni próbált, így szeretett volna hazajutni. Sajnos nem sikerült.
    Borzasztóan sajnálom a fiatal embert és mélységesen elítélem azokat akik nem tartják tiszteletben egy ember halálát.”
  • 62. SzVándor 2010. május 22. 20:28
    „Fószer!

    Talán kisebbségi érzése van? Nem attól függ, hogy milyen iskolát végeztem-e, hogy normálisan beszélek-e valakinek a halott fiáról, halott testvéréről, unokájáról, rokonáról.
    Nekem fáj, hogy meghalt, mert ismertem Őt. Önnek bizonyára csak még egy ember, aki meghalt az úttesten. Nekem több. Én itt azt hiszem be is fejeztem a témát.
    Nyugodjon békében!”
  • 61. egyszegvári 2010. május 22. 20:06
    „Fószer látod benned cseppnyi emberi érzés sincs!!! Azt hiszed hogy csak neked van igazad. Ismerted személyesen?? Te uszítasz kegyelet sértő módon, gondolkodj egy kicsit légyszíves!! Ha a te családodba történt volna akkor is ilyen faragatlanul írogatnál??? Tényleg gondolkodj egy kicsit a viselkedéseden!!! Neked hogy esne mind ez ha a te hozzá tartozódról, esetleg barátodról írnának ilyeneket??”
  • 60. klaviaturawomen 2010. május 22. 20:06
    „Hát részvétem a családnak.De.Ha valóban öngyilkos lett, csinálhatta volna úgy, hogy más ne sérüljön.Gondolok itt a sofőrre.Lelkileg ez nagyon durva lehet neki,s ezzel kell élnie.Bocsi, de ebben az esetben jobban sajnálom a sofőrt, hisz ő nem tehet semmiről, mégis végigkíséári az egész életét.
    Ehhez nem volt joga...”
  • 59. Fószer 2010. május 22. 19:44
    „Kóborkutyát nem érdekli,milyen élete volt előtte.

    Ép eszű ember nem ül le az út közepére. Ha öngyilkos akar lenni,akkor csinálja úgy,hogy senki ne lássa.

    SzVándor

    Ez a másik kedvencem,akik felsőbbrendűnek érzik magukat,mert egyetemre jártak. CSAk azok beszélnek így,ahogy ön.

    Remélem tönkreteszi más életét a ti szemléletetek,ha már az enyém rossznak számít.”
  • 58. Enethy 2010. május 22. 19:22
    „Jól ismertem a srácot és nagyon fáj,hogy ilyen fiatalom elhunyt.Osztálytársam volt,már tíz éve elköltöztem a faluból, így ritkán találkoztam vele,de ettől függetlenűl borzasztó rossz olvasni néhányótok kommentjét.Nagyon szerethető,mélyen érző srác volt.Nem volt könnyű gyerekkora,talán ezért is lett az élete ilyen rövid.Persze Én a távolból nem tudhatom.De szépen kérek mindenkit,hogy ne gyalázza,ne találgasson mi történhetett.Ezt csak ő tudhatja.Élt,szeretett,ember volt.Megilleti a kegyelet.Had nyugodjon békében.Köszönöm mindenkinek aki vette a fáradságot és elolvasta ezt.Remélem nne folytatódik a vitatkozás.”
  • 57. forragabor 2010. május 22. 17:40
    „Ne mocskolódjatok!!!!
    HALOTT EMBERRŐL VAGY JÓT, VAGY SEMMIT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Elég nagy tragédia ez az áldozat családjának (bármi körülmények közt is került az útra) és a gépkocsi vezetőjének sem lesz egyszerű feldolgozni azt az esetet.
    Részvétem a családnak, kitartás a sofőrnek!”
  • 56. zanane 2010. május 22. 16:00
    „Őszinte részvétem a családnak.

    (Tisztelt Délvilág! Jó lenne ha végleg megszüntetnék azt, hogy a cikkekhez kommeteket lehessen fűzni. Borzalmas, hogy egy némely ember mennyire érzéketlen.)”
  • 55. pillecukor 2010. május 22. 15:18
    „be lehetne fejezni, elég lesz.”
  • 54. SzVándor 2010. május 22. 14:21
    „Fószer!
    Szemléletbeli hiányosság nálad van. Illetve lehet le kellene érettségizni mielőtt ilyen stílusban egy fórumba írsz. Habár a fórum használatának nem kritériuma a 8 általános sem.

    Ettől függetlenül:
    Nyugodjon Békében!”
73 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Júliustól már alapoznak a szentesi Petőfinél

A szentesi képviselő-testület pénteki ülésén határozatlan időre meghosszabbította a városi könyvtárt működtető nonprofit társaság ügyvezetőjének, G. Szabó Lenkének megbízatását. Tovább olvasom