Délmagyar logó

2018. 04. 21. szombat - Konrád 8°C | 22°C Még több cikk.

Vakhal Norbert, a szentesi vasember

Szentes - 2 perc híján 27 órát töltött úszással, kerékpározással és futással a szentesi Vakhal Norbert, aki a 7. helyen végzett a bonyhádi ultratriatlon-világbajnokságon. A 31 éves katona zárásként lefutotta a maratoni táv kétszeresét.
Ez nem embernek való – futott át Vakhal Norbert agyán a felismerés, miután 452 kilométernyi távot teljesített földön, vízen és két keréken. A 31 éves szentesi fiatalember – aki néhány éve már Székesfehérváron erősíti a magyar honvédséget – csupán rövid ideig vívódott a soha többé és a még egyszer között, miután a hétvégi bonyhádi ultratriatlon-világbajnokságon célba ért. A közel negyvenfős mezőnyben a hetedik helyen végzett, egyúttal magyar bajnoki bronzérmet nyert a 26 óra 58 perc 48 másodperces időeredményével.

– Az eredményhirdetésen tisztult le bennem a gondolat, hogy akár jövőre is megpróbálnám – mesélte Norbi, aki 1999 óta indul ironmanversenyeken. A vasemberek viadalát egy idő után megunta, nem jelentett kihívást számára, ezért örömmel vette a bonyhádiak kezdeményezését, akik 3 éve hirdették meg először az ultratriatlon-versenyt, ami kétszer akkora megpróbáltatást jelent az indulók számára, mint egy ironmanfutam. A táv ijesztő: 7,6 kilométer úszásból, 360 kilométer kerékpározásból és 84,4 kilométer futásból áll. Hiába hozta izgalomba a roppant nehéz feladat, a 300 eurós nevezési díj lehűtötte elszántságát egy időre. Végül egy ismerősén keresztül sikerült támogatót találnia Fehérváron, így tavaly augusztusban megkezdhette a felkészülést. Munka mellett – információvédelemmel foglalkozik a seregben – napi 4-5 órát edzett, decemberben és januárban heti 200 kilométert futott, és kikapcsolódásképpen szobabiciklire ült. Májusban szabadságra ment, s hogy ne vesztegesse az idejét, többször kerékpárra pattant, letekert Fehérvárról Szentesre, utána futott 25 kilométert, majd másnap hazatekert.

452 kilométert teljesített a triatlon vb-n. Fotó: DM/DV
452 kilométert teljesített a triatlon vb-n.
Fotó: DM/DV

– Féltem a távtól, hiszen megállás nélkül soha versenyeztem még ennyit, de az, hogy elvégeztem a munkát, a rajt után megnyugtatott. Az úszás végén harmadik voltam, a kerékpáron 330 kilométerig nem volt gond, csak unalmas volt a 72 kör. Sütit, csokit ettem menet közben, illetve egyszer egy hamburgerre is megálltam. A futáshoz be kellett öltözni, mert éjszaka hideg volt, és kezdtem kiszáradni. Jöttek a holtpontok, rám tört az álmosság, ezért a vécére is úgy ültem le, hogy közben édesapám beszélt hozzám, nehogy elaludjak.

Azt hinné az ember, egy ilyen megmérettetés után a célba érkezők elájulnak, pedig nem: hiába kimerült, annyira felpörög a szervezet, hogy még aludni is nehéz. Norbi például a díjátadó ceremónia után 3 órát tudott aludni, aztán arra ébredt, hogy szomjas, s mire visszadőlt volna, már pisilnie kellett, s ez így ment egész vasárnap. Azóta délutánonként is huny egyet, s olykor arról álmodik, jövőre még jobb eredményt is elérhet.

Olvasóink írták

  • 5. szbarat 2010. július 05. 09:43
    „Nagyon nagy Király vagy!”
  • 4. SecondLife 2010. július 04. 20:43
    „Fantasztikus vagy, Norbert, őszintén gratulálok!”
  • 3. Skal 2010. július 03. 20:52
    „Walk Of Life :)
    http://www.youtube.com/watch?v=KeXtTVN4X-Y&feature=related”
  • 2. Skal 2010. július 03. 18:45
    „Ügyes vagy Norbi! Gratulálok!”
  • 1. pillecukor 2010. július 03. 18:15
    „Grat!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szentesi turistákat is menekítettek ki a hegyekből Székelyföldön

Hegyimentők menekítettek ki húsz magyarországi turistát Székelyföldön az áradások által elzárt… Tovább olvasom