Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 27. vasárnap - Hella

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szentes hírek > Válogatják a tanulókat az egyházi iskolák?

Válogatják a tanulókat az egyházi iskolák?

Szentes - A szentesi iskolák aránytalanul vesznek részt a nehezebb sorsú gyerekek oktatásában, derült ki egy nemrég elkészült tanulmányból. A megoldást ki kell dolgozni, de nem lesz könnyű.

Králik Emese - Délvilág napilap - 2012.02.03. 07:11
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Felülvizsgálták Szentesen az óvodák és az iskolák helyzetét. A közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési terv olyan aránytalanságokra világít rá, amelyek eddig is közismertek voltak a városban. Szentesen öt általános iskola van, ebből kettő egyházi fenntartású, ami azt is jelenti, hogy a település bármely körzetéből vehet föl tanulókat. A tavalyi intézménybezárás után maradt három önkormányzati iskolában viszont mind a halmozottan hátrányos helyzetű, mind a sajátos nevelési igényű gyerekek száma olyan eltéréseket mutat, amit pedig maga a körzet nem indokolna.

Ebben a tanévben például az önkormányzati Klauzálban a gyerekek fele, a Kosztában az ötöde, a református Kiss Bálintban pedig alig a hetede hátrányos helyzetű. Hasonló nagy eltéréseket mutat a halmozottan hátrányos helyzetet vizsgáló adat is. Ebből az derül ki, hogy míg a kosztások elenyésző része és a református iskolában tanuló gyerekek 3 százaléka, addig a klauzálosoknak több mint az ötöde sorolható ebbe a csoportba. A sajátos nevelési igényű gyerekek esetében az önkormányzati Deák viszi a prímet; a tanulók ötödére kellene több figyelmet fordítani, a katolikus Szent Erzsébetben pedig 4 százalékukra. Ez már csak abból a szempontból is figyelemre méltó, mert a katolikus óvodában ezek az arányok még jelentősen nagyobbak. Felvetődik a kérdés: hová tűnnek ezekből a körzetekből az érintett gyerekek? Az intézkedési terv szerint máshová irányítják őket.

A város legmodernebb iskolája a Klauzál – a tanulók fele valamilyen hátránnyal küzd. A szerző felvétele
A város legmodernebb iskolája a Klauzál – a tanulók fele valamilyen hátránnyal küzd.
A szerző felvétele

Ezeket az anomáliákat már évekkel ezelőtt orvosolni szerették volna, bár ahogy a januári testületi ülésen Szabó Zoltán képviselő is elmondta, a korábbi akciótervek és programok csak részben hozták meg az eredményeket. Az ülésen jelen volt az a szakértő, aki az anyagot összeállította. Polyák Teréz szerint a problémásabb gyerekek ellátásában nem vesznek részt egyformán az iskolák, ezért valahogy befolyásolni kell az arányokat. A képviselő-testület korábban határozatba foglalta, hogy az egyházi intézmények törekedjenek az arányos teherviselésre.

A nem önkormányzati fenntartókkal a közoktatási megállapodás hatálya idén lejár, az önkormányzatának célja az, hogy a megújított együttműködés konkrét vállalásokat tartalmazzon. Azzal kapcsolatban, hogy a városi beiskolázású egyházi intézmények és a szabad iskolaválasztás között egyensúlyozva ezek a törekvések milyen sikerrel járnak? Úgy tudjuk: az érintett pedagógusok nem túl bizakodóak.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
1234 következő >> végére >>> 31 hozzászólás
Moderálásra küldöm 31. dodokacsa000 2012.02.06. 16:54

ki vagyunk akadva a kozgebe engem azert nem vetek fel hiszen sajatos nevelesigenyu vagyok es kozoltek ok nem tudjak valalni
bozsi meg mindent megtesz h segitsen az olyen gyerekeken mint en igy nincs kulonseg naon

Moderálásra küldöm 30. kun66 2012.02.06. 09:40

Én egy másik "mezei"iskolából vittem át a Kiss Bálint Ref iskolába a gyermekeimet és csak jó tudok mondani az iskoláról nevelés és tanítás szempontjából is,csak meg kell nézni a honlapjukat a karácsonyi előadásukat a 3-os gyerekeknek és utána véleményt mondani. Általában mindenki oda viszi ahová szeretné és mindig az a jó iskola ahol épp tanul a gyermeke nem tudom miért kell ezen problémázni.

Moderálásra küldöm 29. Zorro 2012.02.05. 20:44

"A körzethatárok felülvizsgálata megtörtént.
A döntés következményeként megnőtt a szabad iskolaválasztási jogot érvényesítő szülők száma.
Kevesebben íratták gyermeküket az önkormányzati intézményekbe, valamint néhány diák a szomszédos települések iskoláiban tanul."

"Az adatok pontos megállapításához szervezett szülői nyilatkoztatás szükséges."

Ebből nem nehéz kitalálni, hogy Szentesen ismét egy erőszakos beavatkozást terveznek a szabad iskolaválasztási jog megszüntetésére. Éljen a körzetesítés!

Moderálásra küldöm 28. jadewka 2012.02.05. 10:49

8.theseus!
Mindkét fiam a Kiss B iskolába járt, nem vagyok vallásos,és egyedül neveltem őket. Erre mit lépsz???

20.banbinaXX!
Hol lehet ilyen sulit találni??? Hol a pont???

Moderálásra küldöm 27. áldásbékesség 2012.02.04. 20:10

"A kajáni oviból pedig gyönyörű vadászház lett..."
A gyönyörű színházunkból pedig romhalmaz...a bontott építési anyagból meg trombita(megfújták).
De a témánál maradva: árulja már el valaki, hogy mire volt jó ez a cikk? Már Mohácsi Viktória, a nagy szegregáció elleni tiltakozó kavarógép is Kanadába távozott, politikai menedékjogért kuncsorog.
Köszönjük Emese!

Moderálásra küldöm 26. szbarat 2012.02.04. 18:47

Nemcsak a kajáni iskola, hanem az óvoda is a Pendola Kft. tulajdona lett - akinek tulajdonosa elvileg ígéretet tett az ötcsillagos szállodára megépítésére -, tudjuk, hogy áll a felújítás.
A kajáni oviból pedig gyönyörű vadászház lett...

Moderálásra küldöm 25. Power 2012.02.04. 16:30

Ha jól emlékszem Szentesen 4 iskolát zártak be:
KAJÁNI ÁLTALÁNOS ISKOLA
GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA
PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA
DAMJANICH JÁNOS TAGISKOLA

Ha nem tévedek, a Kajáni Általános Iskolát éppen a Pendola Kft-nek adta el a város.

Moderálásra küldöm 24. áldásbékesség 2012.02.04. 14:34

16!
"SNI NEM = "KISEGÍTŐ ISKOLAI KATEGÓRIA!!!!!!"
Soha nem állítottam, hogy egyenlő.
Ettől függetlenül nem igazán értem, hogy mi volt a cél ezzel a cikkel. Az egy évvel ezelőtti nagy cirkusz után már megnyugodtak a kedélyek. Minden iskolaköteles szentesi gyerek számára van hely, jó pedagógusok, megfelelő szintű oktatás.
Kedves nie!
Ezt nem kellett volna! Ez demagógia, és ráadásul így nem is igaz.

Moderálásra küldöm 23. nie 2012.02.04. 10:48

Sajnos az egyháti iskolában tanulók nagy része is addig "jó", amíg ki nem lépnek az iskolából. Kapun kívül pedig nem udvariasak, sőt...., durvák és úgy beszélnek, mint a kocsis. A problémás gyerekek sokszor illedelmesebbek, de legalább nem játsszák meg magukat, nem képmutatóak-köszönet az őket befogadó iskoláknak- Klauzál és Deák- és az őket nevelő családoknak.

Moderálásra küldöm 22. bambinaXX 2012.02.04. 06:52

"...Gyógypedagógiai Intézményben egy mozgáskorlátozott tanár szólított fel három - 15, a 16 és a 17 éves - diákot, hogy másszanak le a radiátorról. A fiúk erre közrefogták a férfit, egyikük hátulról belekarolva megemelte, és nem engedték tovább haladni a folyosón. A másik intézményben szintén csütörtök délelőtt a felügyelő tanárnő szólt rá egy 16 éves diákra, hogy ne szórjon napraforgómagot a földre. A fiú ezután arcon ütötte a tanárt, aki könnyű sérülést szenvedett"


31 hozzászólás1234 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...