Egyes szentesiek tudni vélik, hogy az önkormányzat eladta a nyáron bezárt Gr. Széchenyi István Általános Iskolát. Erre a következtetésre azért jutottak, mert szakipari munkásokat láttak mozogni a berekháti városrészben lévő épületnél. Furcsának tűnt az eljárás azoknak, akik felfigyeltek a felújításra, mivel a város nem hirdette meg eladásra a jogutód nélkül nyáron megszüntetett oktatási intézményt, mint tette azt az összevonás miatt megüresedett óvodákkal.
Lapunk tudomására jutott, hogy a helybeli szolgáltató kft. dolgozói megfordultak a területen. A cég műszaki vezetője, Bélteki Ferenc megerősítette információnkat, mondván: valóban kifestettek néhány tantermet, ez az iskolaépület tizedrészét teszi csak ki. A tisztasági festést pedig azért ütemezték be, mert korábban arról volt szó, hogy az önkormányzati tulajdonú Rehab Kht.-t költöztetik majd oda a volt Esze Tamás laktanyában lévő inkubátorházbeli bérleményből. Ezt a tervet azóta már elvetették az illetékesek. Megkérdeztük
Szűcs Lajos alpolgármestert arról, hogy döntöttek-e a megszüntetett iskola hasznosításáról. Azt a választ kaptuk: a modern tornacsarnok kivételével a többi épületrészt bérbe akarja adni a város. A kaputól jobbra eső szárny iránt már érdeklődött is egy nem helybeli székhelyű alapítványi iskola, amely az elméleti és a gyakorlati képzést ott akarja megoldani.
 |
| A bezárt berekháti iskola korszerű tornatermét bárki igénybe veheti. Fotó: Tésik Attila |
A volt oktatási intézményhez tartozó tornacsarnokot viszont nem értékesítheti az önkormányzat, mert az pályázati forrásból épült. A város egyik legkorszerűbb tornatermét 2009 nyaráig biztosan nem lehet eladni, és addig is a rendeltetésének megfelelően kell használni. A képviselő-testület ezért is döntött úgy, hogy a sportközpontnak adja használatba.
Takács László, a városi sportcsarnok intézményvezetője lapunkat arról tájékoztatta: már most is vannak a berekháti tornateremben sportfoglalkozások. Az elmúlt időszakban ők rendezték az udvart, amelyet az iskola megszüntetése óta belepett a gaz. A tornateremben és a kiszolgálóhelyiségeiben pedig nagytakarítást végeztek. A közelgő ünnepek miatt azonban igazából csak januárban indul be az élet. Jelenleg ugyanis főleg amatőr csoportok, óvodások és baráti társaságok veszik igénybe a jól felszerelt létesítményt. Januártól kezdve viszont a honvédség is bejelentette részvételi szándékát.
Várják a sportszeretőketTakács László intézményvezető reményei szerint sportegyesületek és egyéb csoportok is jelentkeznek még náluk bérleti díj ellenében. Az előbbieknek óránként 1050 forintot, kívülállóknak pedig 2300 forintot kell fizetniük. A berekháti tornaterem délután 2 órától este 10-ig fogadja a mozgásra vágyókat, akik ebben az időpontban a 315-709-es telefonszámon jelezhetik igényüket. Ugyanezt megtehetik délelőttönként a városi sportcsarnokban is.