Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Vihar a szentesi lángossütő körül

A szentesi strandon nyílt lángossütő bódé körül vita támadt: a büfésektől négymillió forint bérleti díjat kért az önkormányzat a szabadidőközpont megépítésekor tíz évre előre. A lángossütővel viszont egyetlen szezonra kötöttek szerződést, jóval kedvezőbb feltételekkel.
A vita tárgya: lehet-e kedvezőbb szerződése az újonnan jött lángossütőnek, mint a régieknek. Fotó: Tésik Attila
A ligeti élményfürdő építészeti kialakításában a város következetes álláspontot képviselve előre megterveztette és megépíttette azokat az épületeket, melyek a vendégek étkezését szolgálják. Összesen négy ilyen kisebb ingatlan épült a strandon sorban egymás mellett. Ezek közül három működik büféként, a negyedik iránt szolgáltató nem érdeklődött, ezért ott a sportklub kapott helyet. A vállalkozók négymillió forintot tettek le a város asztalára tíz évre szóló bérleti díjként, előre. Ezért az összegért télen és nyáron nyitva tarthatnak a büfék. Az elmúlt napokban egy lakókocsiban megnyílt egy lángossütő a strandon.

A helyi büfések nemtetszésüknek adtak hangot, mondván, hogy a szezonra idetelepült vállalkozó kedvezőbb feltételek mellett árulhat az önkormányzati területen. Szremkó Krisztina és Keserű János, az üzletek képviselői úgy vélik, ez nem az eredeti megállapodásnak megfelelő. A régi, fából készült épületeket a strand átalakításakor le kellett bontaniuk, éppen azért, hogy a büfészolgáltatás tetszetős környezetben történjen, előre megépített helyen. Vállalkozásonként négymillió forintot fizettek ki, s emlékezetük szerint a város vezetői kimondták: a környezetbe nem illő bódéknak itt nem lehet helye. Ezért meglepődtek, amikor a napokban megnyílt a lángossütő a közvetlen közelükben. Elmondták azt is, hogy a strand rendezvényeit alkalmanként több tízezer forinttal támogatják, így azonban üzleti szempontból kétséges a harmonikus együttműködés lehetősége.

A hódmezővásárhelyi illetőségű lángossütő nem adta nevét a mondandójához, mely szerint a szentesi strand egy nagyszerű hely, ahol kedvező áron érhetők el a szolgáltatások. Szerinte az ő vállalkozása nem jelent konkurenciát az itteni büféseknek, hiszen egyikben sem árulnak lángost, melyre viszont lenne igény. Szeptember 11-éig kötött szerződést a polgármesteri hivatallal, s úgy véli, a szezonban megfelelő bevételhez jut az ízletes étek révén. A guruló bódéban fokhagymás, sajtos és tejfölös, valamint egyéb kivitelben kapható az ennivaló.

Az intézmény irányítója, Tomcsányi Ferenc nem kívánt nyilatkozni a kérdésben. A sportközpont igazgatója azt mondta, megvárja, milyen döntést hoz a város vezetése.

A vállalkozó büfések érveit meghallgatta Szűcs Lajos alpolgármester, aki szerint elviekben érdemes megközelíteni a problémát: nyíljon-e még több, hasonló bódé a szentesi ligeti élményfürdőben, vagy sem. Valamennyi szempontot és a lakossági igényt figyelembe véve a város vezetői a következő napokban döntenek a strandon támadt vitában.

Olvasóink írták

  • 2. Lorbeer 2010. február 03. 10:15
    „Szentes,és vállalkozói....hányingergyár...”
  • 1. STRANDMAN 2008. július 14. 11:51
    „Szegény lángosáruló ......
    a főnökkedvencealegjobbb!!!----5.negyedXD”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szentesi kórházban végződött a vita

Két férfi összeverekedett egy szentesi szórakozóhelyen. Az egyik úgy helyben hagyta a másikat, hogy… Tovább olvasom