Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Virágosabbá tették Szentest

Szentes - Vannak szép virágoskertek a városban, s a zsűri is elismerte, nehéz dolga volt, amikor az első helyezettet kellett kiválasztani a Virágszínvonalasabb Szentesért versenyen.
Családi házas kategóriában Biácsi Lászlóné, társasházas kategóriában Bucskó Jánosné a győztes kertész. Nem először neveztek a versenyre, ám mindketten most érték el legjobb helyezésüket.

Szépen nyírt sövény fogad a Dózsa György utcai házhoz érve. Kerítésen belül sziklakert, a tetején malommal, beljebb virágok, hátrébb gyümölcsfák színesítik a képet. - Már behordtuk a virágládákat és a dézsákat a várható hideg miatt – szabadkozik a házigazda Biácsi László. Bár a felesége nevezett, a munka közös és az eredmény is. - Társasházból költöztünk ide kilenc évvel ezelőtt, és akkor kezdtük az udvar és a kert alakítását – avat be a részletekbe. – Megterveztük, mit hova kellene ültetni, de így is volt olyan fa, amit később máshová helyeztünk. Huszonöt évig fóliáztam, szerettem azt is.- A férjem segít a nehezebb fizikai munkában - veszi át a szót a feleség. A nagy dézsákat a leanderekkel én nem bírom emelgetni, a permetezést, tápoldatozást is ő csinálja. Nyáron mindketten öntöztünk folyamatosan. A sok balkonládába én hordtam a vizet, addig ő a fákat locsolta. Szinte egész nap folyt rájuk a víz.

A családi házas kategória győztese Biácsi Lászlóné.
A családi házas kategória győztese Biácsi Lászlóné.

Van itt oszlopos szil, kőris, őszibarack, alma és cseresznye, szeder, ribizli, orgona, rózsa, örökzöldek. Olyan különlegesség is található, mint a golgotavirág. - A krizantémot és a muskátlit magam szaporítom – mondja a háziasszony. – Így olcsóbb és jut az ismerősöknek is egy-egy cseréppel – teszi hozzá mosolyogva. – A nyereményt a kertje költjük természetesen – mondják szinte egyszerre.

Biácsiék szinte a kezdetektől jelentkeztek a versenyre. Az eddigi második és harmadik helyek után, idén övéké lett az első hely a családi házas kategóriában. Öt éve megkapták a Csongrád megye legvirágosabb és legrendezettebb kertje verseny második díját.
Az vitathatatlan, hogy a szép kert pénzbe kerül. A munkaórákat nem beárazva is, a virágpalánták, vegyszer, tápoldat, virágföld és nem utolsósorban az öntözővíz, mind-mind pénzbe kerül. Az idei aszályos nyár különösen nehézzé tette a kertészkedést.

A másik győztes, Bucskó Jánosné naponta, kannával hordta a vizet a Szabadság tér A épület előtti kertecskébe. Egyedül ápolja már hét éve az akkor körbekerített kis területet, a 16 lakó közül senki nem segíti a munkáját. Az idén kétszer kellett újraültetnie, mert elvitték a virágait. - Amikor a legszebbek voltak, akkor ásták ki a legszebbeket– panaszkodik. Sőt, tavaly még a kerítés egyik oldalát is ellopták. Minden évben visznek el virágot, de ennyit még sosem, mint az idén.

A társasházas kategória nyertese Bucskó Jánosné.
A társasházas kategória nyertese Bucskó Jánosné.

Legalább 15 féle növény pompázik kertben. Többször ért el második helyezést a Virágszínvonalasabb Szentesért versenyen, tavaly volt először első. Az idei eredményhirdetésen könnyezve vette át az első helyért járó oklevelet és vásárlási utalványt. - Nem gondoltam volna – mondta. – Amikor legszebb volt a kert, akkor túrták össze. Sokat küzdöttem, hogy szép legyen, locsolni is sokat kellett. Az erkélyemen is vannak virágok, azokat kétszer, a ház előttieket naponta egyszer öntöztem. Az első helyért járó vásárlási utalványt Bucskó Jánosné is virágra költi.

A város főkertésze szerint jövőre is kiírja az önkormányzat Virágszínvonalasabb Szentesért versenyét, melyre bárki jelentkezhet a kertjéről, erkélyéről, munkahelyéről készült fotókkal. Baloghné Berezvai Csilla elmondta: zsűri nem elsősorban szakmai szempontok alapján dönti el a helyezéseket, sokkal inkább a kert összhangját nézik.

Olvasóink írták

  • 1. PiszokAlfréd 2012. november 07. 13:28
    „A főkertész asszony igazolatlanul hiányzott az év egyik legfontosabb eseményéről! Az évfolyam találkozóról!:-)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

ÁSZ: Rosszul működtek a minisztérium iskolái

Többet költöttek a diákok képzésére, mint más intézmények, vizsgálták a szentesi Bartha-szakképzőt is. Tovább olvasom