Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Zárvánnyá válhat Csongrád megye északi régiója

Csongrád, Szentes - A gazdasági leszakadást meg kell állítani, figyeljen a megye az északi területeire is, szólalt fel a szentesi polgármester. Van mit behozni a szomszédos Csongráddal együtt, az összefogás sokat segítene.
Fehér folt a megye térképén Szentes és Csongrád térsége, nem kap hangsúlyt a fejlesztési tervek között, fejtette ki véleményét nemrég a szentesi polgármester, Szirbik Imre a megyei közgyűlésben. A Kurca-parti város vezetője számos problémát tett szóvá, többek között azt, hogy a megye északi része a közlekedési infrastruktúra terén nincs szerencsés helyzetben. A kérdés még a januári, szentesi képviselő-testületi ülésen is a figyelem középpontjába került. – Elvárom, hogy a következő, 2014-ben kezdődő uniós ciklusban a megye északi része is kapjon hangsúlyt. Már csak azért is, mert a térség szerencsés elhelyezkedésénél fogva Bács-Kiskun, Szolnok és Békés megyéhez egyaránt közel fekszik – mondta.

KÁr lenne Szentesért. Fotók: Garai Szakács László
Kár lenne Szentesért. Fotók: Garai Szakács László


A megye területfejlesztési koncepcióját áttekintve kiderül: joggal tart a gazdasági leszakadástól Szentes első embere. Az álláskeresők száma nő, a népességcsökkenést a felmérés drámai mértékűnek nevezi. Hiányzik a gyorsforgalmi út, a Szentest és Csongrádot összekötő, egykor komoly szerepet betöltő híd mára lokális jelentőségűvé vált, a gazdasági szempontból fontos útvonalak elkerülik a környéket. A 45-ös főút kétsávosítása csak papíron létező terv, de szállítási célra a Tiszát sem lehet kihasználni: a szőke folyó Szegedig úgynevezett IV. osztályú vízi út.
Csongrád még ennél is hátrányosabb helyzettel küzd, amely több okra vezethető vissza, olvasható a felmérésben. Az elvándorlás drámai mértékű, északi irányban nincs híd a Tiszán, az M5-ös autópálya, illetve a 451-es elkerülő megépülése óta a jelentősebb városok – Csongrádot megkerülve – gyorsan elérhetők. A település zárvánnyá kezdett válni, mondja ki a koncepció. Turisztikai szempontból ugyan jelentős értékekkel bír, az előbbiek miatt azonban egyelőre nem tudni, hogyan aknázhatná ki a vízpart, a bor, a gyógyvíz, a kulturális örökség és a természet nyújtotta lehetőségeket.

És kár lenne Csongrádért is
És kár lenne Csongrádért is

Az egymáshoz nagyon közel létesült „ikervárosok", mint Csongrád és Szentes, gyakran nyomasztónak érzik a másik jelenlétét, kooperálás helyett inkább rivalizálnak, fejtik ki a szakemberek. Kérdéses, hogy egy megyei szinten meghatározott fejlesztési koncepció kihúzza-e az állóvízből a két szomszédvárat, az viszont világos: egymásra támaszkodva jobbak az esélyeik. A csongrádi polgármester, Kőrösi Tibor azt mondta: mivel nem volt jelen az említett megyei közgyűlésen, nem tudja, mi hangzott el pontosan, ezért nem tud a fentiekben állást foglalni.

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. Norbi56 2013. február 21. 19:35
    „Sajnos a csongrádiak nem olvassák a Szentes alatt megjelenő írásokat...sajnos...pedig akár tanulhatnának, hogy ne kövessék el azokat a hibákat amiket ott elkövettek, vagy csinálják másként vagy jobban ...de a piacok berendezése közötti hasonlóságot látva inkább követeik...sajnos...legyen nekik is rosszul berendezett és elhelyezett piacunk...”
  • 31. jtozso 2013. február 12. 18:04
    „Szirbiknek nem kell kampány:
    Szirbiket a munkája alapján választotta meg mindig a lakosság.”
  • 30. baltazar 2013. február 10. 21:07
    „Szerintem ez nem ilyen egyszerű.A helyi emberek hiába gondolkodnak olyanban, ami nekik jó lenne, ha azt el kell adniuk idegen embereknek. Szerintem több eldöntendő kérdés van a jövőre nézve.
    1. Nagy volumenű munkahelyteremtés nagy cég becsábításával a térségbe. Fontos-e a térségben a munkanélküliségi ráta leszorítása.
    2. Akarunk-e építeni a külföldiekre, a turizmusra? Ebben az esetben javasolt külföldi szakemberek véleményének kikérése, hogy mire lenne igény külföldi szemmel. Ezt a felmérést akár ingyen is el lehet végezni. Mi az, amiért ideutaznának a külföldiek?
    3. Akarunk-e a mezőgazdaságra építeni a térségben? Ha piac van a termékekre, megéri termelni, akkor ösztönözni kell a vállalkozások beindítását.Bizalmat kell építeni a termelőkkel, szerződést kötni hitelre, értékesítésre, terület bérletre.

    A 2.-es ponthoz csak egy tény: a mi szeretett Balatonunkban nem szívesen fürdenek a külföldiek. Nem a víz miatt jönnek ide. Inkább a látnivaló érdekli őket és a vörösbor. Sajnos amíg a Balaton élővilága fontosabb a víz minőségének lényeges javításánál, addig csak "pocsolya" a külföldiek szemében. Lásd 2012-es év. Elég borzasztó volt magyar szemmel is a Balaton vize tévén keresztül is. Szóval Szentes térségét át kell gondolni alaposan turisztikai szemmel. Jelenleg nincs vonzó turisztikai célpont külföldieknek.
    A 3.-as ponthoz csak annyit, hogy ha az orosz piac valóban vevő lesz a mezőgazdasági termékekre a jövőben, akkor helyi konzervgyár építése sem lenne rossz ötlet.
    Lenne sok ötletem, amiből lehetne válogatni, de a pár sorral lentebb írtak valóban igazak: "barátfüle írta: Lehet, hogy pillanatnyilag alkalmasnak tűnő emberek nincsenek, de ez azért van, mert még nem kapott lehetőséget helyben senki."”
  • 29. sz27 2013. február 10. 20:01
    „Szirbik elkezdet kampányolni !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 28. barátfüle 2013. február 10. 15:59
    „Visszatérve a térség fejlődésre.
    Óva intem a döntéshozókat, hogy a kibontakozás jegyében igazi okosokat hozzanak Budapestről, vagy más idegen tájról. Jó néhány negatív példa van arra, hogy a "messziről jött", jó tanácsokat osztogató "szakemberek" leteszik az összeollózott munkájukat, felveszik érte a honoráriumukat, azután veszik a kalapjukat. Használható programot a helyiek tudják "kiizzadni", kitalálni és megcsinálni. A külsős nem ismeri, nem ismerheti azokat a helyi szokásokat, fejlődési irányokat, érzelmeket, ami ahhoz kell, hogy sikeres és felvállalható program legyen belőle. Lehet, hogy pillanatnyilag alkalmasnak tűnő emberek nincsenek, de ez azért van, mert még nem kapott lehetőséget helyben senki. Megéri a próbát!!
    Ellenpéldaként említhetem a makói fürdő beruházást. Országos szakértőknek kikiáltott emberek lerakták a csodásra festett marketing programjukat, majd amikor kiderült, hogy a beruházás csőd, eltűntek. A fürdő a saját költségeit sem tudja kitermelni, nem jön a vendég, stb. Pedig a marketing tervbe nemcsak a működést, de a hiteltörlesztést is biztosító számokat tartalmaz. Ezek a szakértők felszívódtak. Nem jelentkeznek azért, hogy elnézést kérjenek a félrevezetésért.
    Ha jót akarnak, akkor egy helyiekből álló munkacsoportot állítanak össze a jövőkép kimunkálására. Azután azzal majd lehet házalni a megyei fejlesztési koncepcióba történő elhelyezésért, támogatásért.”
  • 27. Norbi56 2013. február 09. 11:06
    „http://www.csongradihirek.hu/portal/index.php/szubjektiv/995-quo-vadis-csongrad”
  • 26. baltazar 2013. február 07. 19:35
    „Egy ekkora volumenű logisztikai bázis iszonyú nagy helyigényű. Kecskemét már tele van lassan minden szélén. A merci gyár is már Városföld és Kecskemét között van.
    Minden attól függ, hogy pl. Szentes adna-e nagyon kedvező feltételek mellett (magyarul ingyen) ekkora területet. Én bízom benne, hogy hosszútávra gondolkodva igen, adna. Fel kell ajánlani még most addig. Egy ingyenes ajánlatra azért lenne cég, aki leülne tárgyalni.
    Nem tudhatjuk a jövőt, de elképzelhető, hogy egy ekkora cég inkább egy új helyet keres magának, minthogy több nagy cég mellé kapjon némi területet. Ha megyünk Pestre az M5-ön, akkor még Pest előtt baloldalban ott sorakoznak az ilyen logisztikai cégek.
    Csak 1 ötlet: Én a tárgyalásokat a Dácia - Renault csoporttal kezdeném. Óriási mennyiségben termelik nyugatra az új autókat. A Renault cég nem lenne nyereséges, ha nem lenne a Dácia. Szentesen egy bázist tudnék elképzelni, ahol tárolnák az autókat, és a megrendelések alapján indulnának útjukra tőlünk. Innen egy nagy lépés lenne az, ha a Dáciákat már itt szerelnék össze is nálunk. Ez is adhatna 5000 embernek munkát, úgy mint a német cég Kecskeméten. Románia közel van, tehát reális esélyt is látok rá.”
  • 25. olegunnar 2013. február 07. 17:07
    „baltazar:szerintem máris úgy van,hogy Kecskeméten épülnek meg....”
  • 24. baltazar 2013. február 07. 13:26
    „Ehhez azért szeretnék hozzászólni:
    "Ha nem építették volna az M5-öt ide, akkor a Szerbiába, Romániába, Balkánra menő forgalom már megállt volna. Az utat oda kell építeni, ahol a forgalom ezt indokolja. Távolról sem indokolja a 451-es forgalma az autópályát."

    Válasszuk ketté a "balkán" -t. Az rendben van, hogy Szerbia felé az M5 a fő közlekedési útvonal. Na de Románia irányában nem egészen.Az M43 -ra feljutásig még van pár km. Sajnos szégyen, hogy milyen utakon kell közlekedniük a Romániába kimenő vagy onnan bejövő gépjárműveknek. A 44-es út is túl van terhelve, fejleszteni kell a térségben az úthálózatot mindenképpen. Orosházától a határ felé vezető utak kiváló aszfalt burkolatot kaptak nemrég. Nagyon jó arra közlekedni. Az út minősége első osztályú lett. Orosháza-Szentes-Kiskunfélegyháza szakasszal kellene kezdeni végre valamit a tervezőknek. Korábban írtam, hogy a betelepülő nagy cégek valahol Kecskemét térségében kívánnak létrehozni egy közép európai regionális logisztikai központot. Ha lemaradunk (nem teszünk semmit a cél érdekében), akkor ez Kecskeméten fog megépülni.”
  • 23. Norbi56 2013. február 07. 11:26
    „Látom komoly vita alakult ki az autópályák szerepét illetően. A 90´ es években volt lehetőségem e kérdéssel behatóan foglalkozni. Sajnálatos, hogy míg a sugárirányú rendszer kiépült addig a keresztirányú nem vagy csak részben. Hiányzik a M0 (részben és valóban autópályaként)és az M8 , M9. Ebből ezt a térséget a M9 segíthetné, bár akkora a térség hátránya, hogy azon a belátható időn belül meg nem épülő autópálya már nem segít. Még az sem mindegy, hogy ha ezek valaha valóban megépülnek az építés sorrendje mi lesz, mert, ha előbb az M8 -as épül meg akkor az Magyarországot a Budapestet körülvevő 80-100 km sugarú félkörbe sűríti és az ezen kívül eső területek kiürülnek. Sajnálatos, hogy ma a magyarországi autópályák nem a magyar gazdaság élénkítését segítik "tranzit-tranzit" országgá váltunk(éppen a sugárirányú rendszer miatt) a későn s rossz szerkezetben megépült autópályáinkkal. Tetézi a bajt, hogy ez a terület vasúti hálózattal éppen olyan rosszul ellátott mint vízi úttal, annak ellenére , hogy a Tisza ketté szeli. Megítélésem szerint az elmúlt 30-35 év rossz ipar és infrastruktúra fejlesztési politikája , és a rövidlátó helyi politikai erők tevékenysége (küzdelme egymás ellen) irreverzibilis folyamatokat indított el a térségben!”
  • 22. barátfüle 2013. február 07. 08:11
    „A mai logisztika az autópályát nem a gyorsasága, hanem a kiszámíthatósága miatt értékeli. A nagyüzemek un. "just in time" anyagellátással dolgoznak. Ami azt jelenti, hogy minden alkatrész a szalag végére a beszállítótól érkezik és nem a raktárból a termelés által igényelt időpontban. Egy óra idősávban kell odaérkezni. Ebben az értelemben a 451-es főút ugyanolyan kiszámítható a menetidőt illetően, mint az autópálya. Úgy gondolom, hogy nem ez az akadálya a nagyobb ipari üzem betelepülésének. Válaszoltam ezzel Kovacs1978-nak. A 451-es a bekötő.
    Az ipar betelepüléséhez igen széles kritériumrendszernek kell megfelelni. Képzett munkaerő, alapanyag beszerzés, munkamorál, adókedvezmények stb. A munkamorálra jó példa, hogy egy eu nagyvállalat kihelyezte a termelését Romániába, majd visszahozta azt Magyarországra, mert olyan munkamorált tapasztalt, amivel nem tudott rugalmasan, jó minőséget előállítani. Ezen a területen igen ritka a lehetőség és sok a jelentkező. Nem ettől kellene várni a fellendülést. Ki kell találnunk magunkat. Ez a megoldás.
    Visszatérve az M5, 5, M6, 6 problémára Kovacs kedvéért. A közlekedés szervezők látják, hogy melyik útvonalon, milyen forgalom bonyolódik. A fejlesztést ott hajtanak végre, ahol ez a forgalom miatt indokolt, egyébként beáll a káosz és a dugó. Ha nem építették volna az M5-öt ide, akkor a Szerbiába, Romániába, Balkánra menő forgalom már megállt volna. Az utat oda kell építeni, ahol a forgalom ezt indokolja. Távolról sem indokolja a 451-es forgalma az autópályát.”
  • 21. scott1 2013. február 07. 08:07
    „"A közlekedés nem gazdaságot beindító eszköz, hanem következmény. Ha valahol van gazdasági élet, oda vezetni fog út."
    Tökéletes meglátás! Elég csak megnézni azt, hogy Kecskeméttel kapcsolatban milyen jellegű infrastrukturális tervek vannak. Magyarország második legnagyobb közlekedési csomópontját építik ki. Közvetlen új autópálya összeköttetés a Pest megyétől nemsokára az agglomerációjához tartozó Nagykőrössel, gyorsforgalmi út a régió harmadik megyeszékhelyével, közvetlen új autópálya összeköttetés Nagyváraddal, Debrecennel, a város ipara miatt fontos Dunaújvárossal (Szentgotthárddal, Szombathellyel), közvetlen kapcsolat M6, M7-re... Az emlegetett M9 meg az 54-es főútnál meg fog állni, valahol Hajósnál...
    http://www.origo.hu/itthon/20120608-a-kormany-autopalyaepitesi-tervei-a-kovetkezo-15-evre.html”
  • 20. KamuNeni 2013. február 06. 19:45
    „Ha egyutt mukodnenek a korzeti falvak es varosok elobbre jutnanak es gyorsabban. Igy hogy "rivatizalnak" aztan csak hatrafele mennek. Nem vilagos?? Adj tiszteletet a masiknak, ismerd el sikereit es dolgozz egyutt a tovabbi sokerert. Na mostmar vilagos??”
  • 19. studyfy 2013. február 06. 19:39
    „barátfüle, túllőttél a célon. Az autópályának az általad leírt kanyarokat nem kell megtenni. De pl. most tervezik az M9-est és azt is beviszik Szegedre és elkerüli ezt térséget. Szerintem a logikus az lenne ha az M5-ösön meglenne a csatlakozás Szegeddel és a tág Tiszazugot (Csongrád, Mindszent, Kunszentmárton, Szentes, Szarvas, Orosháza) fel lehetne fűzni az autópályákhoz. Csak hát fontosabb egy felcsúti stadion, mint egy ilyen terület felvirágoztatása.”
  • 18. Kovacs1978 2013. február 06. 19:10
    „7. barátfüle
    Először is köszönöm, hogy lebecsülöd a véleményemet és a gondolkodásomat.
    Az lehet, hogy nem egy beindító eszköz, de ha nagyon megnézzük a nagy üzletek, gyárak olyan helyre mennek, ahol van a környéken autópálya, vagy nagyon gyorsan elérhető a közelsége. Hiszen pl Szentesről minimum 35-40 km re van a pálya, ami azért nem kevés.
    Én nem azt mondtam, hogy minden várost érinteni kellene, de ha elővesz egy térképet és megnézi abban igazam van, hogy a 1 számjegyű főutak mellé építették az autópályákat. Ahogy olvasom ön egy közgadasági végzettségű ember: Sokszor egy józan paraszti gondolkodás értelmesebb mint egy nagy közgazdasági elmélet.
    Még 1 hol van leágazás erre a környékre? Mutassa meg nekem egy térképen? KÖSZÖNÖM előre is.”
  • 17. studyfy 2013. február 06. 18:13
    „A megyei közgyűlésnek egyetlen feladata maradt: a megyei területfejlesztés. Ezért jogos Szirbik felvetése. Felhívja a figyelmet, hogy a megyében nemcsak Szeged és Hódmezővásárhely van. Igen is az északi területnek is fejlődni kell. Természetesen, igazat adok azoknak akik azt mondják, hogy ne mástól várják a megoldást. A saját erőhöz, kell a megye támogatása is.”
  • 16. Power 2013. február 06. 17:03
    „"A 45-ös főút kétsávosítása csak papíron létező terv"
    Autópálya? A 45-ös városon belül és kívül úgy rossz, ahogy van. A 60-as táblák kihelyezésén kívül semmi nem történik.”
  • 15. barátfüle 2013. február 06. 17:02
    „Hogy jön ide Mágoriné? Ébresztő! Most Szentesről és Csongrádról beszélünk. Esetleg érintve van a megyei közgyűlés, meg a városok polgármesterei. Mágoriné nem tagja a megyei közgyűlésnek és nem is polgármestere a megye északi zárványának.”
  • 14. Falcao 2013. február 06. 13:22
    „Mágoriné most nem okoskodott egy sort? Csoda...”
  • 13. piccola 2013. február 06. 12:53
    „barátfüle: alapvetően egyetértek, de pont az egyébként kiüresített megyei önkormányzatok feladata a területfejlesztés... szóval a megvalósítás mégis csak rájuk (is) várna valamikor.
    a fürdőfejlesztést meg el kellene felejteni, mert már minden putriban van egy...”
32 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyerő szériában a derekegyháziak

Három éve nyújtott be a község egy KEOP-pályázatot, amelynek az energiamegtakarítás állt a középpontjában. Tovább olvasom