Viharosra fordult a Peugeot C-Mobil Szépek szépe sms-szavazásának vége. Persze nem botrányról van szó, csak épp az időjárás nem kedvezett a fürdőzőknek és a lányoknak sem, így rendhagyó módon a delmagyar.hu online valóságshowjának mai eredményét a Colosseum Hotelben hírdette ki Horváth Levente, a rendezvény házigazdája.
A sokkoló rész természetesen nem maradt el, így elmondta, a három órához képest változott az állás, hajcsi ugrott az élre, de Niki tartotta azért a második helyet. Az idegelésnek meglett az eredménye, kicsit bekavarodott már mindenki a nevekbe, helyezésekbe, szavazatokba, de végül tisztázódott Kali Csilla búcsúzik a mai napon.
A vörös szépség tegnap még védettséget élvezett, ma azonban már a bent maradt négy lány is félhetett. A mindig mosolygós lány pár könnycseppet is elhullajtott - érthető módon persze -, majd Niki vezetésével a társak is körbeölelgették.
- Picit sírtam, mert már kijött az idegesség, de most már jól vagyok. Persze benne volt, hogy bárki kieshet ma, de nincs semmi baj - mondta az eredményhirdetés után nem sokkal - már mosolyogva - Csilla.
Az esti bulira már készülnek a csajok, hiszen mind a nyolcan a Colosseum Hotel és a Szent Erzsébet Gyógyfürdő vendégszeretetét élvezhetik vasárnapig.
Kulisszatitkok a Facebookon! Lájkolj!
Ha szeretnél a Szépek szépe online valóságshow kulisszái mögé látni, ha szívesen kérdeznéd a játék ideje alatt a jelöltjeinket, akkor lájkold a
Szépek szépe hivatalos Facebook oldalát, ahol werkfilmekkel, galériákkal várjuk a rajongókat.
Nyerj Origami bikinit!
Játssz a delmagyar.hu és az Origami bikini közös játékában és nyerd meg a
Zimány Linda által dedikált két Origami bikini egyikét, vagy a nyolc csodás kétrészes fürdőruha egyikét! Nincs más dolgod, minthogy lájkold az Origami bikini
Facebook oldalát.