Tündi eddig is figyelemmel kísérte a delmagyar.hu online valóságshowját, a Szépek Szépét, és úgy véli, évről évre egyre nívósabb. - A Szépek Szépe nem egy szokványos szépségverseny, ahol mindenki a kifutón pózol. Itt különböző feladatokon kellett bebizonyítanunk, hogy rátermettek vagyunk a díjra – mondja Tünde, az első széria győztese. - Az ügyességi versenyek kihívásokkal telik voltak, ezáltal ilyen egyedi ez a verseny – tette hozzá.
Tündi bátorságának köszönheti a győzelmét, ezt bizonyítja az is, hogy félelem nélkül vágott bele egy akkor még ismeretlen versenybe. – A fiatalságom motivált, hogy jelentkezzek, és örülök, hogy részt vehettem, hiszen a verseny által sokkal magabiztosabb vagyok bizonyos élethelyzetekben – meséli.
Tündi nemcsak szép, hanem okos is: tanítói diplomáját már megkapta, most közgazdaságtant hallgat az egyetemen. A tanulás mellett a munka világában él, ugyanis egy reklámcégnél tevékenykedik.
A verseny egy jó buli, ahol a lányok hamar megtalálják a közös hangot, ezért is bátorít mindenkit a jelentkezésre. A jelölteknek a magabiztosság mellett azt üzeni, hogy minden helyzetben adják magukat, és ne változzanak meg senki kedvéért sem. A gyönyörű szépséget természetesen sokan megkörnyékezték a Szépek Szépe után, ám komoly párkapcsolatáról azóta sem mondott le. Tündi állítja: ha egy lány szingli, és egy szimpatikus férfi harcol a kegyeiért, ne féljen randizni, talán még a nagy Őt is megtalálja, ám mindig tudni kell, hol a határ.
8 lány, 7 napon át, 24 órában - júliusban újratöltjük a delmagyar.hu online valóságshowját. Jelentkezz!
Kulisszatitkok a Facebookon! Lájkolj!
Ha szeretnél a Szépek szépe online valóságshow kulisszái mögé látni, ha szívesen kérdeznéd a játék ideje alatt a jelöltjeinket, akkor lájkold a Szépek szépe hivatalos Facebook-oldalát, ahol werkfilmekkel, galériákkal várjuk a rajongókat.
 |
A kiválasztott lányok 7 napot töltenek majd 2012. július 2-8. között a mórahalmi fürdőben, ahol különböző játékos feladatokat kell megoldaniuk, miközben egy héten át élvezhetik az idén átadott
Babos tanya vendégszeretetét. A lányokat a játék során folyamatosan fotózzuk illetve videón beszéltetjük őket a feladatokról, az esélyeikről, társaikkal való kapcsolatukról. A rövid videókat folyamatosan feltöltjük a
www.delmagyar.hu/szepekszepe weboldalára, ahol folyamatosan frissülő hírekkel, videókkal és fotókkal mutatjuk be a lányokat.
Ha eleged van a szépségversenyekből és Te is szeretnél részt venni a játékban, jelentkezz! Indul a válogatás! Ha elmúltál 17 éves és kedvet kaptál belevágni a kalandba,
akkor töltsd ki a jelentkezési lapot, amit itt talász!
További információt a
delmagyar.hu/szepekszepe oldalon találsz.