Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 1°C | 8°C Még több cikk.

HS7: könnyű, délutáni mennyország

Szeged - A Heaven Street Seven az első nap második nagyszínpados fellépője volt a SZIN-en. A közönség nem panaszkodhatott, a fiúk szinte minden slágert eljátszottak.
– Eddig ez a legjobb – jegyezte meg valaki a Heaven Street Seven koncertjének felénél, és ebből az értékítéletből az sem vont le, hogy később kiderült: ő idén a SZIN-en még egyetlen fellépést sem nézett végig. A Szegedi Ifjúsági Napok első napjának második nagyszínpados fellépője annak ellenére a maximumot nyújtotta, hogy 30 fokban, napsütésben kellett melankolikus-ironikus bűvkörébe vonni a fesztiválozókat. Szűcs Krisztián énekes az első számot, az Éjszakát Cseh Tamásnak küldte – oda, föl.

– Sziasztok, hogy vagytok? A helyes válasz: igen! – tanította Krisztián a közönséget, amelynek kegyeiért a HS7 mindent megtett, hiszen szinte csak slágert játszottak: a Mártát, a Dél-Amerikát, a Tudom, hogy szeretsz titokbant. Volt még a Sajnálom, a Mozdulj, a Szia, a Magyar világsztár is. A közönségnek ajánlom: a régi számok mellett ismerkedjenek a Jazz dalaival is, egyrészt az utóbbi idők legjobb magyar albuma, másrészt a zenekar is láthatóan szereti, minden koncerten sokat játszanak róla.

Csak boldog akarok lenni / Ez ellen nem tehet senki... – énekelték a rajongók a Márta refrénjét. Fotó: Miskolczi Róbert
"Csak boldog akarok lenni / Ez ellen nem tehet senki..." – énekelték a rajongók a Márta refrénjét.
Fotó: Miskolczi Róbert

– Meg lett mondva – jelentette ki Krisztián valamelyik dal után, és ezzel a bennem éppen megfogalmazódó gondolatot öntötte egyszerű formába: a szövegközpontú zene egyik legjobb példája a zenekar, az olyan mondatokkal, mint: „aki megszületik, meglakol" és a „csak tudnád, hogy ezek honnan tudják, hogy hol van a jó hely és mikor van a jó idő" szövegeivel. A koncert vége felé kisebb malőr – Krisztián rövid időre húrszakadás miatt gitár nélkül maradt – adott a live élménynek, de a HS7 ennek ellenére hiányérzet nélküli koncertet adott.

Ma Macy Gray is énekel

Szerdán, a nulladik napon 14 ezer 500 vendég volt a fesztiválon. Az első nap adatait tegnap este még nem tudták megmondani a szervezők. Ma Macy Gray, az Eric Sumo és a Magna Cum Laude is fellép.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bejelentések a hangos zene miatt

Szeged - Két, kábítószert birtokló fiatalt állítottak elő a SZIN nulladik napján, szerdán a Szegedi… Tovább olvasom