![]() |
| Inkább a városban esznek-isznak a fesztiválozók. Fotó: Frank Yvette |
| Zajszint A SZIN szervezőitől megtudtuk: a fesztivál első napján 35 bejelentés érkezett a zaj miatt, tegnapra ez a szám 21-re csökkent. Elmondták: azon vannak, hogy mindenki nyugodtan tudjon pihenni, folyamatosan mérik a zajszintet, éjfél után pedig nincsenek programok a színpadokon. |
1. 3. aki nem bírja ki ezt a pár napot, az költözzön szatymazra. szeged fesztiválváros, alaptermészete a nyüzsgés, a zaj, a dinamizmus. az egyetemnek köszönhetően igencsak fiatalos a városunk, örüljünk ennek, és a szinnek is, ami népszerűséget és pénzt hoz a városnak, emellett kielégíti a fiatal egyetemisták szórakozás-szükségletét.
8.! Hidd el a fiatalok tisztában vannak az árakkal,a többségnek nem ez az elsö fesztiválja,és az éjaszakában még durvább árak vannak. Kerskedö aki belül árúl majd megnézi a pénztárgépet és oszt-szoroz utánna eldönti hogy megéri-e. Ugyanezt teszi a fesztiválozó is.
8. szpirigonzálesz:
Van igazság abban amit írtál, legalábbis annyiban, amennyiben tényleg elég durva, hogy a kemping területén belül enni, inni csak azt lehet amit ott bent vettek meg a fiatalok. Hogy ezzel mi volt a céljuk a szervezőknek, az eléggé homályos! Mert ugye arra hivatkozni, hogy ezzel ki lehet szűrni azt, hogy ne vigyenek be alkoholt, gyenge kifogás, mert kerítésen belül is lehet kapni! Az ételt pedig egyáltalán nem értem. Már miért ne lehetne bevinni? Kinek volt ez az ötlete? Nem igazán gondolt bele. Ha a szervezők szétnéztek volna, akkor feltűnhetett, hogy nagyon sok fiatal SZIN-en kívül van, a környező boltokban vásárolnak, nem csak ételt, hanem italt is! Ebben a helyzetben magam is így tennék!
Az a szomorú, hogy a legtöbb ételt és italt árusító egység (jó magyar szokás szerint) ez alatt a pár nap alatt akarják az egész éves lemaradásukat behozni. Így aztán a fesztivál látogatottsága is elmarad az előzetesen tervezettől. Nem kritizálni akarom a szervezőket, inkább csak… Tovább olvasom »
Erkölcstelen rendezvény a SZIN.
Nem a hangerőre és a bódulatra gondolok.
Az engedélyező önkormányzat és a rendezők kiszolgáltatják a résztvevőket a HIÉNÁK-nak.
Ugyan, mutassanak olyan kempinget, ahol megszabják, hogy csak a kemping területén vásárolt
ásványvizet fogyaszthatom? Ahová nem hozhatom be az anyám főztjét?
Ja, hogy ez egy ifjúsági fesztivál, ahol hét bőrt kell lehúzni a gyerekekről, mert máshol is így csinálják?
Arcpirító példák a féktelen mohóság igazolására:(((
off:
bármivel megetetnek
http://nemnagykunszt.postr.hu/fabol-vaskarika-surimibol
1. alfoldi; 3. lamuira:
Elég szomorú, hogy így vélekedtek erről a rendezvényről. Valószínűsítem, hogy nem a fiatalabb korosztályt képviselitek. Megjegyzem, magam sem! Ennek ellenére azt mondom, hogy ez a rendezvény kell Szegednek, kell a fiataloknak! Újszegeden élek, pár 100 m-re a SZIN-től, s nincs semmi bajom a hangerővel. Persze ettől még előfordulhat, hogy vannak olyan területek, ahol jobban hallható. Mellesleg szólva, sokkal jobban zavart az elkerülő út megnyitása előtt, a városon átdübörgő kamionok hada. Évszaktól függetlenül csak a zajt lehetett hallani, s nem mellékesen életveszélyes tempóban közlekedtek, baleseteket okoztak, utakat tettek tönkre.
Akit zavar a SZIN (bár csak egy hosszú hétvégét érint), költözzön ki a városból! Tudomásul kell venni, hogy egy ilyen helyen mint Szeged, ahol a város lendületét-lüktetését a fiatalok adják, nem lehet templomi csendet elvárni! Ez a város így él, s ebben a városban így élnek! Akinek nem tetszik, vegyen házat magának valami csendes… Tovább olvasom »
Kábitószer a fiatalok életében mindenhol ott van,azért nem kell fesztiválra menni. Iskolában könnyebb hozzájutni mint a fesztiválokon. Javaslom azoknak akik csak a drogot látják egy ilyen rendezvényen menjenek el és érezzék jól magukat egy koncerten. Ha majd a ez idö alatt valaki cuccot akar eladni nekik akkor jogosan irhatnak a drogokról.
alfoldi, lamuria, szánalmasak vagytok hogy ezt ide is le kellet írni mikor már van legalább 2 olyan cikk ahol erről fröcsög mindenki. Szerintem álljatok neki és írjátok ezt le az összes cikknél amiben szerepel az a mozaikszó hogy SZIN. Az jó lenne.
alfoldi --IGAZAD VAN .A SZIN NEM MAS MIND SZEGED -SZEGYENE , RETTENETES ZAJ , ES SOK KABITOSZER ..EZ ASZTAN AZ ELET ..
1. alfoldi 2011.08.27. 10:17
Költözz perem kerületre!
hirdetés
