Úgy tűnik, hogy azok támadnak, akiknek nem jutott konc!
A cél az lenne, hogy eltűnjön Szegedről ez a mocsok!
én most először nem vettem részt a rendezvényen a gyenge műsor miatt,de közeli hozzátartozóim és kollégáim szerint lényegesen kevesebben voltak-péntek,szombat- mint a tavalyi évben.Azt,hogy a szervezők milyen számot diktálnak be semmit nem jelent..ebben a 70.000.-ben szerintem benne volt már Újszeged lakossága is:))).Azt viszont nem hiszem el,hogy pontos elszámolást nem tudnak közzé tenni..igen akkor nagyot buknának na erről ennyit
Sziasztok! A Scooter nagyon hiányzott a Szinről Remélhetőleg a rendezők jövőre eltudják hozni megint sok-sok ember örömére. na meg persze ők legalább tuti kassza sikert tudnak nyújtani.
Érdekes információk pro és kontra, de ne felejtsük hogy a SZIN mindig is 5-6 milliós profitot hozott az IH-nak, és ha állítólag idén is 70.000 fizető vendég volt, és zenekarokra sem költöttek valami sokat látva a gyér felhozatalt, akkor nem elfogadható hogy ne legyen idén 20-30 millió profit, amit máris befizethet az IH a város költségvetésébe! Ha valaki mutyizott volna az nem csak a saját hanem a felügyelőbizottság tagjainak a felelősségét is egyértelműen jelenti. Nekem elég volt amit a moziban művelt Sódar, legjobb lenne ha távozna. Amihez hozzáér, az úgy tűnik rögtön elromlik valahogy. Vannak ilyen peches emberek.
41: teebee az idei SZIN nem hogy csökkentette az IH mínuszát hanem a hírek szerint még rátett egy lapáttal, vastagon veszteséget hozott amire nem volt példa előtte. Lehet hogy 2010 egészében 20 millió mínuszt hozott de a tavalyi SZIN ezt 5 millió nyereséggel tompítani tudta. Erre idén is megvolt a lehetőség. Esőnap sem volt. De állítólag soha nem látott mennyiségű VIP vendég volt (meg merik mondani hány?), elrontották a zenei felhozatalt, ez vezetett az alacsony fizetős nézőszámhoz és a mínuszokhoz. Szerintem az IH és a balszerencse az öt nap alatt több veszteséget csinált, mint az egész 2010-es év. Ami a -40 millió támogatást illeti az csak -15 millió igazából, mert a 25 amit hiányolsz a Partfürdő kialakításának egyszeri költsége volt. Arra idén nem volt szükség pláne hogy furcsa mód Sódar júliusig bezárva tartotta a fürdőt. Így nehéz nyereséges IH-t csinálni. Senki sem kivétel, mindenki felelősségét meg kell vizsgálni részletesen, sajnos a jobbikos igazgatónak ez legalább a harmadik… Tovább olvasom »
évek óta az első amin vendégként votam. De még azt is jobban élveztem amikor dolgoztam. Egy 0 volt az idén az egész....
Kedves Evelyn! Tudtommal az IH-át mínusz 40 millióval vették át Boross után és ha megnézzed a költségvetést akkor láthatod, hogy a fidesz-botka költségvetési paktum elvont az Ih-tól megint 40 milliót. Tehát mínusz nyolcvannál járunk okos tojás. Szerintem csoda, hogy megtudták rendezni a SZIN fesztivált a rendezők. Mondjuk szerintem te örültél volna, ha nem sikerül nekik. Most pedig savanyú...
Az internet nem felejt
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/jobbik_sziksoston_legyen_ezutan_a_szin/2112793/
<moderálva reklám>
http://www.tothpeterszeged.hu/rolam-irtak/toth-peter-nyilatkozata-a-szin-kapcsan-1.html
36: senkit nem utálok, a kormánynak vannak jó lépései is természetesen csak azokat pironkodva elhallgatják. Amit viszont állampolgárként és szegediként nem szabad tűrni, az a helyi értékek eldorbézolása, ezért kell elszámoltatni Sódar Istvánt, kikérni tőle hány VIP jegyet osztott szét is miért, és hol van az elvárt sok milliós profit? Ne felejtsük el, csak a SZIN név használatáért 5 milliót adott volna egy cég és évente megcsinálta volna az IH helyett a fesztivált tokkal vonóval. Ehelyett most az IH dolgozott, lerakott az asztalra egy gyenge minőségű, és sajnos alig látogatott rendezvényt ami veszélyezteti a SZIN jövőjét. Ezek után a minimum, hogy 20-30 millió profit legyen ha ennyi mindent elspóroltak és a Simple Plan se jött el.
A városon kívül, a prérin lehetne nagyobb hangerővel is nyomatni. Mindenki jobban járna. Inkább fizessük nekik az ingyenes buszt.
A zene csak ahhoz kell, hogy eladhtó legyen az alkohol és a kábítószer, na meg terjeszthető legyen az avitt ideológia is.
Letűnt világ eszközei és módszerei.
Én nem betiltását írtam, hanem Szeged megtisztítását.
Kilakltatás, gyerek éhezés, rettenetes eladósodás világát éljük.
Kinek kell akkor ez a dáridó?
hirdetés
