Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Négy nyári zenei fesztivál, amiken mi is ott voltunk

Belföld - Idén nyáron négy különböző zenei fesztiválon jártunk: Zamárdiban, Zentán, Budapesten és Szegeden. Most, hogy véget ért a szezon, összehasonlítjuk, szerintünk melyik, miért volt jó, és miért nem.
Balaton Sound, ifjúsági játékok Zentán, Sziget és SZIN – idén nyáron négy fesztiválra látogattunk el. A fellépők és az általuk képviselt zenei stílus meghatározza a rendezvények hangulatát és közönségét, de a felépített fesztiválváros és program is sokat mond a szervezők elképzeléseiről.

Heineken Balaton Sound – július 8–11., Zamárdi

A magyar tenger déli partján, Zamárdiban kezdtük a saját fesztiválnyarunkat. A 2500 fős településen egy 25 ezer fő befogadására alkalmas fesztiválvárost építettek fel. A bérlet ára elővételben 29 ezer 900 forint volt, majd áprilistól 32 ezer 900-ért árulták, a helyszínen 35 ezer forintba került a bejutás a négynapos fesztiválra. A napijegy 12 ezer 500, 13 ezer 500, végül 15 ezer forintba került.

A Balaton Soundon kezdtük a fesztiválnyarat.
Videó: Segesvári Csaba

Ezen a rendezvényen szinte csak az elektronikus zene képviselői léptek fel, nem szólt sem alternatív muzsika, sem rock, sem népzene. Többek között Pet Shop Boys, Chemical Brothers, Pendulum és David Guetta koncerteken jártunk; Paul Oakenfold, Paul Van Dyk, Paul Kalkbrenner és Carl Craig cserélgették a lemezeket a fesztiválozóknak.

A Heineken Balaton Sound - képekben. Fotó: Nyemcsok Éva (galéria)

A vendégek inkább a 25-35 éves korosztályból kerültek ki, a magyarokon kívül hollandok, németek, osztrákok, angolok és olaszok érkeztek. A Balaton Soundra azt szokták mondani: divat lett oda járni, sokan (szó szerint) erre gyúrnak egész évben - a bikinis lányok és izmos felsőtestű fiúk gyűjtőhelye ilyenkor Zamárdi. Az öltözék is meghatározó: itt nem az úgynevezett "szakadt bölcsész" vagy a "három napja ugyanabban bulizunk" stílusok vannak jelen, hanem a nyári ruhás, izomtrikós, napszemüveges megjelenés a trendi, amikor látszik valakin, hogy órákig öltözködött a "csak felkaptam valamit, olyan laza vagyok"-hatás eléréséhez (tisztelet a kivételnek, de tényleg!).

A Balaton Soundot a strandolás teszi még vonzóbbá. Napközben a Balatonban csobbanva és napozva lehet kipihenni az előző estét. Ezt csak az tette kevésbé élvezetessé, hogy a parton eldobált műanyag poharak és használt zsebkendők között feküdtek az emberek. Egy korsó sör 450 forintba került, a sajtos-tejfölös lángos 500-ba, a gyros 800, a főtt kukorica 400 forint volt.

XI. Nyári Ifjúsági Játékok - július 20-24., Zenta

Határon túl fesztiváloztunk július végén, a 20 ezres lélekszámú Zentán. Dinárt váltottunk (1 dinár=2,90 forint), és átadtuk magunkat "a Délvidék legnagyobb bulijának". Az 5 napos jegyek elővételben 4500, majd 5500 forintba kerültek, a helyszínen padig 5800 forintba; a napijegy 500 dinár, azaz 1450 forint volt. Napnta 2-3 ezren buliztak egyszerre a fesztiválvárosban, hétvégén 5 ezerre nőtt a vendégek száma.

Barátságos rockfesztivál - nem tán Zentán?
Videó: Segesvári Csaba

Az ifjúsági játékokon a rockzene volt a meghatározó. Itt csak egy napot töltöttünk, Rückwarts-, Quimby- és Pokolgép-koncerten ugráltunk. De fellépett többek között az Edda, az Ossian, a Depresszió, és a Tankcsapda, s egy kisebb partisátorban Bárány Attila, Kincses, Palotai és Budai DJ-skedett.

XI. Nyári Ifjúsági Játékok, Zenta. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

Valójában olyan volt ez nekünk, mintha egy gólyatáborba csöppentünk volna. Az átlagéletkor 16-22 lehetett, eltekintve az idősebb, 25-30 éves rockerektől - sok vendég érkezett Szegedről (a szervezésben részt vett többek között a szegedi egyetem is). Mindenki közvetlen és barátságos volt, imádtuk a délvidéki magyarok ízes beszédét, nagyon jól éreztük magunkat. A fesztiválozók abban jöttek bulizni, amiben valószínűleg hétköznap is járnak, nem "arcoskodtak", egyszerűen csak élvezték a pár napos felhőtlen szórakozást.

A barátságos társaság mellett az árak teszik még szimpatikusabbá a zentai fesztivált. Egy korsó sör 100 dinár, vagyis 290 forint volt, a sajtos-tejfölös lángos - 70 dinár (203 forint), a saját magunk által elkészített hamburger pedig 150 dinár (435 forint).

Sziget - augusztus 11-16., Budapest (Óbudai-sziget)

Ide valójában csak a Kispál és a Borz búcsúkoncertje miatt utaztam el, kollégám, Horváth Attila szigetelte végig az egy hetet. A jegyárak nagyon változatosak voltak (többféle kedvezményre volt lehetőség): a hazamenős bérlet elővételben 38 ezer, majd 46 ezer; az ottalvós bérlet pedig 46 ezer, később 54 ezer forintba került. A napijegyet 12 ezer forintért árulták (a -1. és 0. napra 6-6 ezer forint volt).

Zeneileg ez a legváltozatosabb fesztivál, itt aztán minden van. Az alternatívtól kezdve az elektronikusig mindenki megtalálja a számára legélvezetesebb koncertet. Néhány fellépő az idei Szigeten: Kispál és a Borz (búcsúkoncert), UB40, Madness (UK), Peaches (D), Csík zenekar, DJ Shadow (USA ), Faithless (UK), Nevergreen, Coyote, Papa Roach (USA), Mika (UK), Tankcsapda (H), Iron Maiden (UK), Nina Hagen (D), Kasabian (UK), Muse (UK), Die Antwoord (ZA), Soneec.

Így búcsúzott a Kispál a Szigeten. fotó: MTI (galéria)

Már a -1. napon alig hallottunk magyar szót, pedig akkor jóformán "csak" a Kispál és a Borz lépett fel. Hollandok, franciák, németek és osztrákok, angolok és természetesen magyarok érkeztek a fesztiválra, de az első két nemzet képviseltette magát a legnagyobb arányban (a magyarok mellett). Életkor szerint a huszonévesektől egészen az idősebbekig (értsd: 40-50 éves korig, vagy még tovább) érkeztek fesztiválozók, s az öltözködés is ugyanilyen tarka. Láttunk mikulásnak öltözött és úszógumival rohangáló srácokat, guminőt és bikinis lányokat, valamint klasszikus fesztiválarcokat. A látványnál inkább a megdöbbentő kiegészítők szerepe volt hangsúlyos, s nem az, hogy ki, miben bulizik - olyan mindegy!

A Sziget a koncertek mellett rengeteg más programmal várja vendégeit. Hungarikum Falu, EU-sátor és Civil Falu; környezetvédelem, (szerep)játékok, kvízek, ismeretterjesztés, kultúra és sport - felsorolni sem lehet, annyi helyen okosodhattak és kikapcsolódhattak a szigetelők, mielőtt belevetették magukat az éjszakába. A legolcsóbb sörből egy korsóért 500 forintot kértek, a zsíros kenyér hagymával 250 forintba került, egy tál babgulyás 1500 forintba. A magas árak miatt tehát nem csoda, hogy inkább a közeli hipermarketben vásároltak a (magyar) szigetelők.

Szegedi Ifjúsági Napok - augusztus 25-29., Újszegedi Partfürdő

Hazai pályán zártuk a fesztiválnyarat az újszegedi Partfürdőn. A SZIN elővételes bérlet 14 ezer 900, a helyszíni 17 ezer 900 forintba került; az elővételben 4900 forintos napijegyért a helyszínen 6200 forintot kértek (de itt is voltak egyéb kedvezmények).

Nulladik nap a SZIN-en.
Videó: Király István András

Nehéz elfogultság nélkül írni a szegedi fesztiválról: rengeteg ismerőssel találkoztunk, akikkel nagyokat buliztunk. Egy szegedi srác azt mondta, neki olyan a SZIN, mint egy nagy házibuli - hát nekünk is. Zeneileg is kellőképp SZIN-es volt az idei program: például Csík zenekar, Palov Stelar, Russkaja, Chicane (UK), Magashegyi Underground, Kiscsillag, Sugababes (UK), Irie Maffia, Ludmilla, Depresszió, Scooter (DE), Europe (SWE), PASO, Mystery Gang, Sheket, 30Y, Quimby, The Rasmus (FI), Colorstar és N.O.H.A. (DE) koncerteztek.

Az első nap a SZIN-en.
Videó: Király István András

A vendégek életkora általában 18-30 lehetett, de némelyik koncert miatt (például Europe) az idősebbek is kilátogattak a fesztiválra. A közönség többsége magyar, bár a pénteki Scooter-koncerten több német nyelvű megnyilatkozásnak voltunk fültanúi - nyílván nem véletlenül. Itt is mindenki eltalálta az "alkalomhoz illő öltözéket"; a "klasszikus fesztiválos" stílust képviselték az emberek (vicces kiegészítőkkel), elvétve láttunk inget viselő, pulcsit nyakba kötő fiatalembereket, vagy a cipőjük tisztaságát féltő lányokat.

A SZIN második napja.
Videó: Király István András

A SZIN-en az esélyegyenlőség és a környezetvédelem kap nagy hangsúlyt évről évre; az újrahaszanosítás, az energiatakarékos élet és az elfogadás. A fesztiválozóknak már nem volt újdonság például a visszaváltható repohár (az eldobható műanyag helyett). Úgy tűnt, ez volt a legtisztább rendezvény, amin jelen voltunk, az eldobált csikkeket leszámítva nemigen láttunk szemetet a földön. Egy korsó sör 370 forintba került (a repoharat egyszer kellett megvenni 200 forintért); a sajtos-tejfölös lángos 500, a gyros 800, a főtt kukorica 300, a hamburger 5-600 forintba került.

A SZIN harmadik, utolsó napja.
Videó: Király István András

Fesztiválok után

Minden egyes fesztivált legalább egynapos pihenés, alvás, regenerálódás követ. Számba vesszük, mennyit költöttünk, mennyi pénz maradt a pénztárcánkban, kimossuk a ruháinkat, megtisztulunk kívül-belül, végiggondoljuk, milyen hatással volt az egészségünkre az előző néhány nap, eszünk "valami rendeset" és sokat, kitöröljük a feleslegessé vált "hol vagy?!" vagy "nagyszínpad bal oldal" -szerű SMS-eket, és a kellemetlen emlékeket felidéző kimenő hívásokat; tévét nézünk a besötétített szobában, és alszunk. Aztán másnap visszatérünk a valóságba...

Olvasóink írták

  • 14. vimvirepellere 2010. szeptember 01. 12:45
    „13. dublini 2010.09.01. 03:23

    Óccsójános. De sok pézed van villanyra, hogy még hajnalba is fenn kuivikósz.”
  • 13. dublini 2010. szeptember 01. 03:23
    „Jól van ember... Nyugodj szépen le, egyél egy kis xanaxot, és próbáldd meg értelmezni az általam irtakat, hátha második nekifutásra összejön.
    Én hiszek benned! (na jó csak vicceltem :D )”
  • 12. iRon 2010. szeptember 01. 02:39
    „épp most irtad le, hogy te vagy az a bizonyos "FRENKIZŐ" a vip jegyeiddel.. akkor mit jösz itt a buszos kirándulással meg a sok hülyeséggel? fogd a barátaidat és kérd meg öket hogy a következö nyárra külgyenek el téged is egy fesztiválra”
  • 11. dublini 2010. augusztus 31. 23:56
    „9. iRon 2010.08.31. 17:21
    Kérlek engedd meg, hogy megszólitsalak én, mint: kicsinyes, irigy és legfőképpen primitiv és szánalmas, oh Te Erkölcsi hatalmasság, ki az internet jótékonyan takaró, névtelenséget biztositó köpönyege mögül osztod már-már tökéletes jellemrajzaidat...
    1, ez ugyanaz a jóléti társadalom, ahonnan naponta születnek a cikkek, hogy mennyit keresnek a tanárok és az ápolók? A kommentekböl kiderül hogy bizony sok helyen a kolbász is keritésből van, akkora a szegénység, és akkor jöttök a fesztiválok összehasonlitgatásával? BAHHH...
    2, nekem akarod bemutatni a médiát?? Ki tudja hány névre szoló különjegyet és V.I.P. meghivot kaptam, csak mert ismertem embereket..... MINT KÜLSŐS!!!
    3, elképzelem az irodai beszélgetést, amikor a főnök kijelenti, hogy Te-te-és te önként mentek most fesztiválozni! Természetesen ti álljátok a beugrót és az utazást is!!! NA ne máááár....”
  • 10. vimvirepellere 2010. augusztus 31. 17:24
    „8. hozzászólás dublini 2010.08.31. 15:14

    Könnyen dumál az apátfalvi, ő már eleve egy nyaralóövezetben lakik, fel sem fogja, hogy mi szűkölködés kell egy buszos kiránduláshoz. :) :) :)

    Olcsójános?? A ketteske tán ismer téged??? ;) ;)”
  • 9. iRon 2010. augusztus 31. 17:21
    „gondolkodj már egy kicsit dublini... nem gondolod, hogy ahogy minden egyes munkahelyen, így itt is, az van amit a főnök mond? szerinted az újságírók a hasukra ütnek és kedvükre szaladgálnak a nagyvilágban, arról írogatva amiről csak akarnak? és minden támogatást meg is kapnak? nem gondolod ha ilyen baromi nagy bajod van azzal, hogy miről is szól egy-egy cikk, nem az újságírót kellene lekicsinyíteni és minden rosszat elmondani róla, hanem valahol máshol kellene keresni a "hibát" .. elöször is a saját házad táján hogy miért is vagy ennyire kicsinyes, irigy és legfőképpen primitiv és szánalmas??”
  • 8. dublini 2010. augusztus 31. 15:14
    „7. apátfalvifaszagyerek 2010.08.31. 14:58

    Te csak a DM online-rol gyüjtöt a bölcsességeidet, állandóan otthon ülv a monitor elött, vagy olykor az utcán is kint vagy és mondjuk beszélgetsz emberekkel?”
  • 7. apátfalvifaszagyerek 2010. augusztus 31. 14:58
    „"egy délutáni ásotthalmi buszos kirándulás is komoly költségvetési hiányokat okoz a családi kasszában..."

    Nem kell 5 gyerek mellé 8 általános + 1 év szakközép, hanem mondjuk valami szakma, mind2 szülőnek, és nem 5 gyerek 80e ropi mellett, hanem mondjuk 2. Akkor már rögtön tudnak buszozni...

    Ha körülnézel Dublinban, ott nincs ennyi siránkozó vakbélgyulladás. Vajon miért...?”
  • 6. apátfalvifaszagyerek 2010. augusztus 31. 14:55
    „1. nem kell itt nyavalyogni... Mindig van az ilyen cikkeknél legalább 1, de inkább több, savanyú ember, akik itt siránkoznak az anyagi helyzetükön. Senkit nem érdekel, már megbocsáss. Ha van a TV-ben egy utazási magazin, én sem kezdek el siránkozni, hogy nem juthatok el Bora-borára. Köze nincs a "frenkizéshez" a cikknek, csak egy beszámoló.”
  • 5. dublini 2010. augusztus 31. 14:55
    „Nocsak?
    Lassan-lassan kivivom a népharagot egy egysezerü ténymegállapitó hozzászolással? :)
    Továbbra is tartom, hogy bizony vannak, akiknek akár egy délutáni ásotthalmi buszos kirándulás is komoly költségvetési hiányokat okoz a családi kasszában...”
  • 4. iRon 2010. augusztus 31. 11:34
    „dublini ne huzz fel kora reggel... ez egy cikk.. fogd a motoros magazinodat ami tele van képpel ülj ki az erkélyre..<moderálva>”
  • 3. dublini 2010. augusztus 31. 10:43
    „2. FeketeVipera 2010.08.31. 10:3
    BAHHH :)”
  • 2. FeketeVipera 2010. augusztus 31. 10:33
    „Kriszta. Köszönjük, jó összeállítás volt. dublini: nagyon szép volt ez is, de totál felesleges. Olcsójános”
  • 1. dublini 2010. augusztus 31. 09:52
    „Kedves Kriszta!
    Ez igazán nagyszerű, hogy 4 zenei fesztiválra is eljutott, és van mit összehasonlitgatni, ám gondolom ezt nem az öszegyüjtögetett pénzecskéjéböl tette, hanem ugye az ingyenes "média-igazolvánnyal"... Szerintem vannak itt olyan olvaok is , akik egy szimpla Sziksóstói strandolásnak is örültek volna a nyáron... Nem kell itt "frenkizni"....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Végigbulizta a SZIN-t Ildikó, a fekete hajú szépség

A Peugeot C-Mobil Szépek szépe 2. online valóságshow gyönyörű jelöltjei SZIN belépőket is nyertek. Hebők Ildikó elárulta: végigbulizta a fesztivált. Tovább olvasom