Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Scooter a SZIN-en: tényleg szeretik

Szeged - A Scooter azért jó, mert 15 éve ugyanaz. A Scooter azért jó, mert folyamatosan megújul – rajongói vélemények a SZIN egyik leginkább várt fellépőjéről. A német együttes kedvéért Sopronból, Törökbálintról is érkeztek vendégek Szegedre.
A Scooter nevű német együttes átírta a SZIN programját. Eredetileg a Pepsi színpadon léptek volna fel, de a szervezők annyi érdeklődő telefont és e-mailt kaptak, hogy jobbnak látták, ha a nagyszínpadot adják a techno-hardcore bandának. A lelkesedés ilyen mértékű megnyilvánulása egy, a fesztiválozók komoly csoportja által viccnek titulált együttes iránt őszinte érdeklődést váltott ki a Délmagyarország stábjából. Ezért Scooter-rajongókat kerestünk délután 5-kor – a koncert este 9-kor kezdődött.

– Menjetek a kávézóhoz, a nagyszínpad mellett – ajánlották többen is, és valóban, a scooteresek egyik bázisát találtuk meg. Nem véletlenül: a pultban Fitos László az együttes számait játszotta a laptopjáról. A zalaegerszegi fiú egyébként is igyekszik a rendezvényhez igazítani a zenét, de most többről volt szó: ő is rajongó.

A német együttes kedvéért Sopronból, Törökbálintról is érkeztek Szegedre. Fotó: Karnok Csaba
A német együttes kedvéért Sopronból, Törökbálintról is érkeztek Szegedre.
Fotó: Karnok Csaba

– Mindig megújulnak. Sokan a Hyper, hyper-t tartják az egyik himnuszuknak, pedig mostanra teljesen más a stílusuk. Sokféle zenét kevernek: rockot, technót. Hatalmas hangulatot csinálnak, feldobják, felpörgetik az embert – mondta László, aki a Scooterért akár a környező országok valamelyikébe is hajlandó lett volna elutazni, akkora kuriózumnak tartja a fellépést. Ugyanezt rajtuk kívül csak a Linkin Parkért tenné meg.

SZIN-es sátortenger a Tisza-parton
SZIN-es sátortenger a Tisza-parton.
Fotó: Karnok Csaba

A kávés standnál törökbálinti, kunfehértói és lajosmizsei scooteresekkel találkoztunk. Szerintük a bandában az a jó, hogy 15 éve változatlan. Nem követik a mai divatot, nem igazodnak. Ezt csinálják, ezt szeretik, ezt nyomják – mondta egyikük, aki állítólag 8 éves kora óta szereti őket. A társaság csak a Scooter miatt érkezett Szegedre, a SZIN-en korábban még sohasem vettek részt. Az alkalomra még pólót is csináltattak. Csakúgy, mint a soproni Kardos Rózsa. – Ezen nőttem fel, a fiatalkorom zenéje. A keresztlányomat is arra nevelem, hogy szeresse őket – mondta, a keresztlány pedig bólogatott. Ők sem voltak még ezelőtt a Szegedi Ifjúsági Napokon. Az együttes tagjai egyébként csak az egyik kereskedelmi televízió stábjának adtak interjút – aztán a koncerten rendesen odatették magukat, a színpadkép is izgalmas volt, még tüzijátékot is röptettek. Ennyien talán még sohasem álltak a nagyszínpad előtt, mint ekkor, s a szervezőkön kívül senkit sem idegesített, hogy feltámadt, és háromnegyed tíz körül már erősen fújt a szél.

SZIN-szálló. 12 ezer négyzetméteres „sátorültetvény
SZIN-szálló. 12 ezer négyzetméteres „sátorültetvény" nőtt a Partfürdőn.
Fotó: Karnok Csaba

Árak és hangerő

A SZIN-en egy korsó sör 370 forint. A borfaluban 200 forintért kapható kisfröccs (Kiss pincészet, Eger), illetve 210-ért viceházmester (Frittmann pincészet). Egy pizzaszelet 500 forint, egy sima lángos 300. A sarki fény nevű ital, ami a legtöbb fesztiválon ezer forint körül van, a SZIN-en 490 forint. Tuczakov Szilvána rendőrségi sajtószóvivő tájékoztatása szerint a hangerő miatt idén kevesebb bejelentés érkezik, mint tavaly. Amennyiben jelzést kapnak, értesítik a szervezőket, akik zajszintet mérnek, és ha kell, halkítanak.

Olvasóink írták

  • 7. scorpiosecret 2010. augusztus 29. 14:46
    „Minden évben Scootert a SZIN-re!!! :) Régen tomboltam ekkorát, hatalmas volt!!!! :D:D:D ´90-es évek forever!”
  • 6. zeno0211 2010. augusztus 29. 12:48
    „"AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAUUUUUUUUUUUUUUUU. Nagyon, nagyon, nagy volt!!! Nagyon jó lenne, ha a szervezők elhoznák mégegyszer Szegedre őket.”
  • 5. Black&Red 2010. augusztus 28. 22:58
    „Sajnos némely rádiókban méltatlanul keveset játsszák a Scooter zenéjét! a Hello vagy a Hyper, hyper-t nem is lehet hallani, pedig kiváló ütős zenék, ( persze van több is de most nem sorolom) mert állítólag túl "zajos":) És mégis micsoda sikerük volt!!:) Való igaz, hogy le kellene már szokni az ilyen lagzilajcsis zenékről, mert hihetetlenül butítják a jó népet, na meg persze a megasztár is, és az xfaktor is!!”
  • 4. OPP 2010. augusztus 28. 13:42
    „Az a baj, hogy ami jó azt elnyomják és nem engednek teret neki.(politikiailag) Itt a kárpát medencébe csak az számít, hogy hogyan nyomják el az emberekben még a maradék szeretet is a zene iránt és tegyék teljesen befásultá. A zenei világban is ugyanazt csinálják. A csürdöngölös, mulatos nyugdijas lajcsimuzsikát állitják szembe az önjelölt politikai "hősökkel" akik csupa frankót "énekelnek" és gitáron, dobon meg hörgős üvöltő "éneklésen" kivül mást nem tudnak. Guuut Apetííít!”
  • 3. Bozoot 2010. augusztus 28. 09:06
    „Nem mondom, hogy csalódtam a koncertben, de én sokkal több számra számítottam a ´90-es évek slágerei közül, amikor még tényleg mint istenre tekintettem a Scooterre. Pl. Age of Love, Fire, Bank in the UK, Move Your Ass. Túl sok olyan szám volt szerintem, ami számomra ilyen "töltelékzene", amiről az előadó sem akar maxit csinálni, mert tudja, hogy annyira nem nagy szám, csak legyen tele a lemez. Mivel ez nem lemezbemutató koncert volt, ezért arra számítottam, hogy (szinte) minden egyes szám hatalmas, ütős bombasláger lesz az elmúlt 15-20 évből.”
  • 2. PetiSzgd 2010. augusztus 28. 08:40
    „Nagyon jó volt a Scooter koncert!!!! még sok ilyet!! remélem jövőre is el jönnek!! jó lenne!!!”
  • 1. SWIFTMAN 2010. augusztus 28. 07:54
    „Ekkorát életemben nem buliztam, az őrjöngés akkora volt, hogy néha elnyomta a zenét, pedig nem kis hangerővel dolgoztak Scooterék. Egy álom vált valóra tegnap este.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Se eleje, se vége - beszámoló a SZIN második napjáról

Pénteken volt a 2. napja a SZIN-nek. Már 3 napja missziózik az újszegedi partfürdő lelkes fesztiválkolóniája. De annyi a jó koncert, hogy senki sem tudja, mikor kezdődött és mikor ér véget. Tovább olvasom