Délmagyar logó

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 19°C | 30°C Még több cikk.

Kétszájú halat fogott egy nebraskai horgász

Kétszájú halat fogott egy nebraskai horgász. A különleges halat ugyan felfüstöli, de ennél jobban nem akarja tartósítani. Inkább megenné.
Nem sok esélye volt a horgászokkal szemben a nebraskai Holmes-tó egyik szivárványos pisztrángjának. Legalábbis fele annyi mint társainak, akik hagyományosan egy szájszervvel rendelkeznek. Az 57 éves Clarence Olberding fogásának ugyanis két szája volt.

"Kiemeltem a halat, és amikor ki akartam szedni a szájából a horgot, észrevettem, hogy két szája van" - nyilatkozta a horgász az AP-nek. Bár Olberding már negyven éve horgászik, eddig még sosem fogott kétszájú halat.

Ahogy Don Gabelhouse, a nebraskai Hal- és Vadtanács halászati osztályának vezetője sem. "Valószínűleg génhiba lehet, de nem hiszem, hogy bármi baja lenne" - mondta a különös állatról az AP-nek.

Olberding szerint a hal alsó szájszerve nem funkcionált szájként. A horgásznak, mint mondta, tervei vannak a hallal. Ezeknek azonban nincs köze a különleges fogás tartósításához. Igaz, fel akarja füstölni, de azután meg is enné a pisztrángot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az esküvő napján tudta meg, hogy férfi a menyasszony

Menyasszonyát Ahmednek hívják - ezt három évig tartó eljegyzési időszak után az esküvő napján… Tovább olvasom