Az 1940-ben, Parmaban született filmrendező a hetvenes évek egyik maghatározó egyénisége. Olyan világsikert arató filmek után, mint A csa-torna (1966), a Ballada az egymilliárdról (1966), A megalkuvó (1969), A vizsgálat (1971), 1972-ben írja és rendezi meg Az utolsó tangó...-t.
A hetvenes évek eleje, a Nagy Depresszió ideje. Az 1968-as prágai és párizsi történések megrendítették az európai baloldali gondolkodásba vetett hitet. A Nagyok vissza- illetve kivonulnak: Godard elhallgat, Malle elhagyja Európát, Truffaut újítóból hagyományőrzővé válik, a nouvelle vague utóvédcsapatai marginalizálódnak. A művészfilmeket a kommersz alkotások sorozata váltja fel.
Az utópikus hit megrendülése katartikus - az ezt példázó alkotások legjava: Marco Ferreri A nagy zabálás, vagy Jean Eustache A mama és a kurva című filmje is ezt példázza. Ebbe a vonulatba tartozik Bertolucci filmje is, amely dühödt szabálytalanságával, divatpózaival, kétségbeesett-ségével Buňuel késői filmjeinek hangulatát árasztja.
ikonokkal!
18°C
