Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

100 éve született Tapsi Hapsi atyja

Száz éve, 1912. szeptember 21-én született Chuck Jones Oscar-díjas amerikai rajzfilmrendező, producer, akinek nevéhez olyan népszerű rajzfilmfigurák fűződnek, mint Duffy kacsa, Tapsi Hapsi és a Kengyelfutó Gyalogkakukk.
Charles Martin Jones néven született a Washington állambeli Spokanében. Hollywoodban nőtt fel, így már gyermekként bepillanthatott az akkor még gyerekcipőben járó filmkészítés rejtelmeibe. Lábujjhegyre állva kukucskált be a filmstúdiók kerítésén és figyelte munka közben Charlie Chaplint, Buster Keatont, s gyerekszereplőként Mac Sennett komédiáiban is részt vehetett.

Apja biztatására 15 éves korában otthagyta a középiskolát és a Chouinard Art Institute (ma: California Institute of Arts) hallgatója lett. A diploma megszerzése után egy dollárért portrékat rajzolt az utcán, majd 1932-ben megkapta első állását a szárnyait bontogató rajzfilmiparban. Walt Disney barátja és munkatársa, Ubbe Iwerks mellett cellulózíveket mosott, és közben beleszeretett Dorothy Websterbe, későbbi alkotótársába, akit 1932-ben feleségül vett. 1934-ban Friz Freleng segédrajzolóként alkalmazta a Leon Schlesinger Stúdióban, 1935-től pedig Tex Avery rendező mellett dolgozott.

Rajzfilmrendezőként 1938-ban debütált The Night Watchman című filmjével. Aprólékos munkával kidolgozott, Walt Disney hatását mutató filmjeinek humorát az 1930-as években sem a szakma, sem a közönség nem tartotta elég eredetinek.

1942-ben a The Dover Boys című filmjével végképp szakított a Disney Stúdió hagyományaival. Jones azért tartotta ezt a filmet egyik kedvenc alkotásának, mert ekkor tanulta meg, hogyan kell megnevettetni a közönséget. A II. világháború alatt a legendás rajzfilmes Theodore Geisel, azaz Dr. Seuss munkatársa volt, akivel a katonák számára készített oktatófilmeket Private Snafu címmel, sok-sok humorral fűszerezve azokat. 1944-ben kampányfilmmel járult hozzá Franklin D. Roosevelt elnök újraválasztásához.

Chuck Jones alkotói fénykora az 1940-50-es évekre esett. Ekkor teremtette meg halhatatlanná vált figuráit, így a furfangos Bugs Bunnyt, azaz Tapsi Hapsit, akinek védjegyévé lett nevezetes mondata, a "Mi a hézag, hapsikám? Neki köszönheti a világ a Kengyelfutó Gyalogkakukkot és örök ellenségét, a Prérifarkast, aki folyton üldözi, de soha nem tudja elkapni a madarat a sivatagban. Jones "gyermeke" Szilveszter, Csőrike, Dodó Kacsa és Pepé Le Pew figurája is, valamint az 1955-ös One Froggy Evening című film hőse, Michigan J. Frog, az éneklő béka, aki a Warner Bros. Rajzfilmstúdió egyik szimbóluma lett.

Jones 1957-es Mi az opera, doki? című alkotását a kritikusok minden idők egyik legjobb rajzfilmjeként tartják számon: ez Wagner tizennégy órás operáját, a Nibelungok gyűrűjét hat humoros percbe sűríti össze. 1960-ban debütált a feleségével közösen alkotott egész estés animációs filmmusicalje, a Gay Purr-ee, amelyben a macskának Judy Garland énekesnő kölcsönözte a hangját.

Jones 1962-ig, a Warner Bros. stúdiójának bezárásáig dolgozott a filmóriásnál. Ezt követően rövid ideig a Walt Disney csapatát erősítette, majd 1963-ban Les Goldmannal egy saját rajzfilmstúdiót alapított Sib Tower 12 Productions néven. Egy év múlva a stúdiót magába olvasztotta a Metro-Goldwyn-Mayer (MGM), amely megbízta Jonesékat a Tom és Jerry sorozat vadonatúj epizódjainak megrajzolásával.

1961-ben Jones két filmjét is jelölték Oscar-díjra, de az elismerést 1965-ben a Dot and the Line (A pont és a vonal) című munkája nyerte el az animációs rövidfilm kategóriában. 1995-ben az Amerikai Filmakadémia életműdíjjal jutalmazta, "olyan klasszikus rajzfilmjeiért és animált karakterekért, akik megédesítették életünket közel ötven éven keresztül."

Amikor az MGM 1970-ben bezárta rajzfilmstúdióját, Jones új vállalkozást indított Chuck Jones Productions néven. Élete végéig alkotott, tanácsadóként működött, részt vett többek között az Alvin és a Mókusok karaktereinek tervezésében, A dzsungel könyvének tévés adaptációjában, a Mrs. Doubtfire - Apa csak egy van animációs részleteinek kidolgozásában.

Chuck Jones és Tapsi Hapsi.
Chuck Jones és Tapsi Hapsi.

Egyszer elmesélte, hogy amikor rajzolt, soha nem gondolt a közönségre, egyedül saját humorérzéke vezérelte. "Nem felnőtteknek, nem gyerekeknek rajzoltam, hanem magamnak. A rajzfilm nem az élet illúziója, hanem maga az élet!" - mondta.

Chuck Jones 2002. február 22-én halt meg a kaliforniai Corona Del Marban. Életművéért csillagot kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gombold újra! a belgiumi dizájnfesztiválon

A fiatal magyar divattervezők munkáit bemutató kiállítás október 26-ig tekinthető meg Brüsszelben. Tovább olvasom