Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

23 milliós bírság a TV2-nek Szita Bence ügyében

Huszonhárom millió forintra bírságolta az emberi méltóságra, valamit a kiskorúak védelmére vonatkozó jogszabályok megsértése miatt a TV2-t a médiatanács - közölte a testület szóvivői irodája az MTI-vel kedden.
"A csatorna a jogszabálysértést Mokka és Tények című műsorainak novemberi adásaiban követte el, amelyek a tragikus bűncselekmény áldozatává vált kisfiú, Szita Bence meggyilkolásával foglalkoztak. A televízió további 2,5 milliós bírságot kapott a reklámszabályok megsértése miatt" - olvasható a közleményben.

A szóvivői iroda emlékeztetett arra, hogy Szita Bence tragikus halálának körülményeivel számos televízió foglalkozott, köztük a TV2 is. A televízió 2012. november 7-én két műsorában, a Mokkában és a Tényekben is feldolgozta az eseményeket, azonban a médiatanács szerint mindkettőben súlyosan megsértette a médiaalkotmány emberi méltóságot védő szabályait, illetve a médiatörvény gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó előírásait.

A Mokkában nyereményjátékot szerveztek a haláleset kapcsán.
A Mokkában nyereményjátékot szerveztek a haláleset kapcsán.

"A Mokka szerkesztői az áldozat halála okán egy nyereményjátékban tettek fel kérdést a nézőknek a gyilkosság indítékával kapcsolatban. A téma játékkal és nyereményekkel összefüggésben történő szerepeltetése, a bemutatás sértő módja széles körű, jogos felháborodást váltott ki a nézőkből. A hatóság vizsgálata megállapította, hogy a TV2 szerkesztői a szenzációhajhász, közízlést sértő és megbotránkoztató nyereményjátékkal súlyosan megsértették a médiaalkotmány emberi méltóság védelméről rendelkező szakaszait" - áll a közleményben.

A médiatanács megállapítása szerint a műsorkészítők figyelmen kívül hagyták a hozzátartozók érzelmeit, és a műsorrészletben anyagi haszonszerzésre használták egy család tragédiáját.

"Az áldozat halálával kapcsolatban feltett kérdés és az arra adható válaszok megfogalmazása és feltevése nélkülözött minden empátiát. A szerkesztők a tragikus eseményt egy nyereményjáték apropójává téve olyan magatartást tanúsítottak, amely negligálta az emberi méltóság alapvető értékét. A törvénysértésért 12,5 millió forint bírságot kell fizetnie a TV2-nek" - írta a szóvivői iroda.

A médiatanács elmarasztalta a televíziót a Tények című hírműsor eljárása miatt is, mivel a meggyilkolt gyermekét gyászoló édesanyát zaklatott lelkiállapotban, kétségbeesetten sírva, minden hírérték nélkül, kiszolgáltatott helyzetben, öncélúan mutatta be. Emiatt a csatornának további 500 ezer forint bírságot kell fizetnie.

"A Mokka ezen túl súlyosan megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó előírásait is, mivel a tragédiát és körülményeit bemutató műsorszámot >>tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott<< minősítéssel látta el" - tudatta az iroda.

A médiatanács megállapította, hogy a műsorban a törvény előírásaival szemben több alkalommal szerepeltek a gyilkossággal kapcsolatos, a kiskorúak számára tisztázatlan, ebből következően nehezen feldolgozható információk. A gyilkossággal foglalkozó műsorelemekben megjelenő deviáns magatartásformák, szélsőséges konfliktusmegoldások, agresszív cselekmények nem megfelelő módon és körültekintéssel történő bemutatása, verbális részletezése indokolttá tette volna a műsor szigorúbb korhatár-besorolását.

"A Mokka tartalmi elemzése alapján a műsorszámot egyértelműen a +tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott+ kategóriába kellett volna besorolni, és csak este 21 óra után lehetett volna közzétenni. A gyermekek és kiskorúak védelmét szolgáló rendelkezések megszegése miatt a Médiatanács további 10 millió forintos bírságot szabott ki a TV2-re" - áll a közleményben.

A Médiatanács több mint 2,5 millió forintos bírsággal sújtotta a TV2-t a reklámszabályok megsértése miatt is, mivel a hatóság szerint a csatorna Több, mint testőr és Egészségmánia című műsorai számos alkalommal megsértették a termékmegjelenítésre és a műsorszámok támogatására vonatkozó szabályokat.

"A jogszabályi rendelkezések ellenére a műsorokban többször is közvetlenül hívtak fel áru megvásárlására, szolgáltatás igénybevételére, és a termékek indokolatlanul nagy hangsúlyt kaptak a műsorszámokban, ami nem fér bele a termékmegjelenítés kereteibe. A műsorok támogatásáról rendelkező szabályokat azzal sértették a szerkesztők, hogy a támogató cégek termékeinek beszerzésére, szolgáltatásaik igénybevételére ösztönözték a nézőket" - írta a médiatanács szóvivői irodája.

Olvasóink írták

  • 17. almostevil 2013. február 06. 12:29
    „16. tigriss 2013.02.05. 22:24
    Közben meg ugyan olyan ember mint mi.

    Nem ugyanolyan!”
  • 16. tigriss 2013. február 05. 22:24
    „Ha már itt tartunk akkor meg lehetne büntetni a jos műsorokért.Sok álszent idióta eteti a jó népet pénzt csal ki és médiumnak adja ki magát.Közben meg ugyan olyan ember mint mi.”
  • 15. Smerdis 2013. február 05. 22:13
    „én rendkívül egyszerűen rendezem el ezt a TV2-RTL Klub dolgot. nem nézem egyiket sem :)”
  • 14. ossian33 2013. február 05. 20:30
    „És a bírságot ki teszi el? Odaadják a sértetteknek? Mivelhogy rájuk hivatkoznak.”
  • 13. queenmargareth1 2013. február 05. 20:15
    „ahhoz képest elég sokan láttátok.......”
  • 12. MW2012 2013. február 05. 20:04
    „Minden nap meg lehetne büntetni ezt a mocsok csatornát, az is aberrált aki nézi, és aki szerepel benne...”
  • 11. Mozimasiniszta 2013. február 05. 18:50
    „8#-as ! a hülye nép (pontosabban a lakosság alacsony műveltségű hányada) azt nézi amit adnak neki, (vagy nem) és ha azt szemetet nézik, akkor joggal hiszik az aljas néphülyítők hogy hogy azt a szemetet igénylik is - pedig csak arról van szó hogy nem kap mást...de az értelmes emberek tudják használni a távkapcsolót.
    2#-es ! tucat kolléga ! szoktam adni a véleményére - de most nem !”
  • 10. Domonics 2013. február 05. 15:23
    „HOGYAN LEHETETT ÚGY MEGÍRNI A CIKKET, HOGY A FELJELENTÉST TEVŐT MEG SEM EMLÍTIK???”
  • 9. tucat 2013. február 05. 15:13
    „8. Zka
    Szent igaz! Ahogyan egy ország lezüllesztéséhez, elhülyítéséhez és tönkretételéhez sem elég pár száz, vagy pár ezer politikus... Szóval nagyon igaza van! :)”
  • 8. Zka 2013. február 05. 14:07
    „3: a kanálisok azt adnak, amit a nép néz. Tehát nem ők okozzák a kárt a népnek. A nép ilyen hülye.”
  • 7. Besenyő_Pistabácsi 2013. február 05. 12:38
    „Hofi megmondta: nem csatorna, kanális!”
  • 6. D95 2013. február 05. 12:21
    „FattyuMatthew: szívemből szoltál. Remélem erre egyre többen rájönnek”
  • 5. pityesz76 2013. február 05. 12:20
    „az inernet korában nem tök mindegy mikor é hol miről beszélnek??
    hisz a gyerek ha akarja ugy is megtalálja és mindig jobb ha igy mint suttymban a háloszobában elbujva..
    a nyereményjáték téleg gusztustalan volt.”
  • 4. ycan 2013. február 05. 11:39
    „23 millió az nem tétel nekik, még sokszor inkább tudatosan bevállalnak egy bírságot a nagyobb nézettség érdekében és a vicc, hogy meg is éri hiszen ha nem érné meg nem csinálnák”
  • 3. FattyúMatthew 2013. február 05. 11:21
    „A Tv2 és RtL mérhetetlen károkat okoz a társadalomnak!Mindezt teszik szándékosan.”
  • 2. tucat 2013. február 05. 11:14
    „A hírműsorok és a tényfeltáró dokumentumműsorok feladata a valóság kendőzetlen bemutatása, és ennek része lehet az események hatásának az érzékeltetése is, például a kétségbeesés, az elkeseredettség, a fájdalmak, az indulatok, és egyéb következmények megjelenítése is. De az sem kifogásolható, ha egy, a közvéleményt erősen felkavaró, közfelháborodást keltő esemény kapcsán közös gondolkodásra hívják a műsor készítői a nézőket. Persze, nem mindegy, hogyan teszik ezt. Ha egy ilyen természetű ügy kapcsán a cselekmény motívumait nyereményjáték keretei közt boncolgattatják a nézőkkel, az valóban aggályos lehet, különösen akkor, ha a megnyerhető termékek és gyártók, forgalmazók reklámozásának a célja nyilvánvaló.
    A kiskorúak védelme is fontos feladat, és lehet, hogy a reggeli órákban, vagy a legnézettebb főműsoridőben nem szerencsés ilyen kérdésekkel naturista részletességgel foglalkozni...
    Hogy megsértette-e a műsorszolgáltatókra vonatkozó szabályokat a tévétársaság, nem tudom, mert nem láttam ezeket a műsorokat. De az, hogy a médiahatóság akkora hatalommal rendelkezve ítélkezik, mint egy bíróság, bevallom, nem tetszik nekem. Még akkor sem, ha elvben van lehetőség a döntés megtámadására - de lehet, hogy ezt is rosszul tudom.”
  • 1. Mozimasiniszta 2013. február 05. 10:10
    „nem bírságolni, hanem berekeszteni kellene ezt a szennycsatornát (a másikkal együtt ) !!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adele hipnózissal küzdi le a lámpalázat

Meglepő, de a világhírű énekesnőt még most is rosszillétek gyötrik, ha színpadra kell állnia.… Tovább olvasom