Délmagyar logó

2018. 09. 25. kedd - Eufrozina, Kende 8°C | 16°C Még több cikk.

38 kilóra fogyott, mert félt még az étel érintésétől is

Julia Janssen attól rettegett, hogy az ívóvíze szennyezett, az ételt pedig azért nem érintette meg, mert attól tartott, a bőrén keresztül felszívódik.
Julia Janssen mikor kórházba került 35,8 kg-ra fogyott - írja a BorsOnline.. A vele foglalkozó szakember azt állította, soha életében nem találkozott ilyen súlyos esettel. A hajának jelentős részét elvesztette, kopasz foltokkal volt tele a fejbőre, a zuhanyzásban pedig, ami órákig tartott fizikailag teljesen kimerült. Vérnyomása annyira alacsony volt, hogy naponta többször összeesett. Ajkai és az ujjai is elkékültek, és gyakorlatilag az év minden napján fázott. A csípőjén már olyan vékony volt a bőr, hogy a nadrág kidörzsölte, a vizeletét már nem is tudta szabályozni.

Julia nagyon küzdött azért, hogy a súlya gyarapodni tudjon, hogy egészségesnek tűnjön. A lány 13. életévétől lehet datálni a táplálkozási rendellenességet. 16 éves korában diagnosztizálták nála, hogy anorexia nervosától szenved. Már akkor rettegett attól, hogy a súlya gyarapodni kezd, ezért is kezdett el éjszaka is edzeni, ha egy falatot is magához vett.

“Már tiniként elvesztettem az életem feletti kontrollt. Nem tudom, hogy ki vagyok és féltem a felnőtt kortól. Könnyebb volt aggódni azon, hogy mekkora a súlyom, és mit egyek mint, hogy való élettel találkozzam" - emelte ki a lány, aki azt is hozzátette, szégyelli, amit korábban a családjával tett a betegsége miatt. “A zsebembe, a kanapé mögé és bárhova eldugtam az ételt, hogy azt higgyék, megettem."

Egyik nap közölte vele az orvos, hogy valójában már az életével játszik, mert bármelyik nap leállhat a szíve, vagyis az, hogy egészséges legyen minél hamarabb, az már élet-halál kérdése. 2014 karácsonyakor megígérte a családjának enni fog, és ha nem teszi, akkor tudta, azonnal kórházba viszik.

Szerencséjére volt annyi ereje, hogy tudjon változtatni az életén. Meg kellett tanulnia napi 3000 kcal elfogyasztását, hogy normál testsúlya legyen. “Még mindig alultáplált vagyok, de már nem vagyok a halál küszöbén. Mentálisan viszont nagyon sokat küzdök, és tudom még sokáig fogok. Bár elhiszem, hogy egy nap ez a betegség teljesen eltűnik az életemből, tudom, hogy egy kis morzsája mindig bennem marad."

A lányt az Instagramon is lehet követni, és többen is úgy vélik, nagyon jó ötlet volt ez a részéről, mert így rendkívül hasznos beszélgetések jönnek létre hasonló betegséggel küzdők között. “Ha csak egy lányt tudok majd arra motiválni, hogy vege fel a harcot az anorexiával szemben, már boldog vagyok" - mondta.

Borsonline.hu

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

25 éve házasodott össze Michelle és Barack Obama - FOTÓ

25 éve házasodott össze Michelle és Barack Obama - FOTÓ
A jeles alkalomból egy aranyos Twitter-bejegyzéssel köszöntötte férjét Michelle Obama. Tovább olvasom