Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

A 300 vezeti az eheti észak-amerikai filmes toplistát

A Zac Snyder-féle eredeti, a 2007-ben bemutatott 300 70,9 millió dolláros hajdani, meglepetést okozó teljesítményét nem tudta megismételni.
A 300 - A birodalom hajnala című kosztümös akciófilm hozta a legtöbb, 45,1 millió dolláros bevételt az észak-amerikai mozikban a hétvégén.


Bár a Zac Snyder-féle eredeti, a 2007-ben bemutatott 300 70,9 millió dolláros hajdani, meglepetést okozó teljesítményét nem tudta megismételni, a Noam Murro rendezte térhatású folytatás is felülmúlta a várakozásokat és könnyedén maga mögé szorította a hétvége másik várva várt produkcióját, a Mr. Peabody és Sherman kalandjai című, az 1960-as évek egy rajzfilmsorozatán alapuló családi animációt, amely 32,5 millió dollárt hozott forgalmazásának első hétvégéjén.


Az előző hétvége listavezetője, a Non-stop című amerikai-francia akcióthriller 15,4 millió dollárral a harmadik helyen végzett. A Lego-kaland című animáció, amely három héten keresztül vezette a toplistát, negyedik helyezettként még ötödik hetében is 11 millió dollárt hozott, eddig összesen 225 milliót. A kasszasikerlista ötödik helyére a Bibliáról egy televíziós minisorozat alapján forgatott Son of God című film került kereken 10 millió dollárral.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fegyveres Dávid-szoborral reklámozták a géppisztolyokat

Kiváltotta az olasz hatóságok haragját, hogy Michelangelo Dávidjával reklámoz egy 3000 dolláros géppisztolyt egy amerikai fegyvergyár. Tovább olvasom