Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

A csodálatos pókember visszatér

A hamarosan debütáló új háromdimenziós Pókember-filmmel Marc Webb a képregényes történetnek azt a részét is alaposabban be akarta mutatni, ami Sam Raimi három éve véget ért trilógiájából nem derült ki.
Az Észak-Amerikában július 3-án, a magyar mozikban július 12-én bemutatkozó A csodálatos pókember a Sony filmstúdió produkciója. A címszerepet Andrew Garfield kapta, barátnőjét Emma Stone alakítja. Az újdonságok között feltűnik a képregényből átemelt szereplő, a Rhys Ifans alakította Gyík is.

A stúdió 2010-ben fontos elhatározásra jutott: miközben a Sam Raimi rendezésében készült három Pókember-film komoly sikert aratott, mégis az újrakezdés mellett döntöttek. Az új sztori megírását az Emlékmást jegyző James Vanderbiltre, a forgatókönyv kidolgozását pedig a Raimi-trilógia néhány korábbi szerzője mellett a Harry Potter és a Halál ereklyéin dolgozó Steve Kolvesre bízták.

Egy sorozatot általában jó sok év elteltével szoktak újrakezdeni, de a Sony társelnöke, Amy Pascal úgy vélte: "öt év egy egész élet a filmbizniszben", így mint mondta: őt nem zavarta, hogy ilyen hamar vágtak bele az új sorozatba.


Valójában rendszerint olyan alvó sorozatokat szoktak felfrissíteni, mint a Star Trek, vagy hosszú időn át futó szériákat, mint a James Bond, illetve az újrakezdés esetleg korábbi bukásokat is megpróbálhat helyrebillenteni, ahogy az egy másik képregényhőssel, Hulkkal történt.

A Pókember nem igazán illik egyik kategóriába sem. A Sony alapvetően elégedett volt az eredeti stábbal, Raimivel és a főszereplő Tobey Maguire-rel, bár az kicsit behatárolta a sorozat jövőjét, hogy Maguire már 36 esztendős.

Avi Avad, A csodálatos pókember producere szerint a nézők továbbra is Pókembert akarnak látni a moziban, így aztán a stúdió felelőssége, hogy valami újjal rukkoljon elő, és akár elölről kezdje az egész történetet, hogy az új Pókember-rajongó generáció kedvére tegyen.

Webb víziója ennek megfelelően a gyökerekig ás le: kikutatja, hogyan árvult el Peter Parker, kik voltak a szülei. A szuperképességet okozó pókcsípés jeleneténél azonban már visszatér a Raimi által kitaposott ösvényre.

"Nem az volt a cél, hogy újrameséljük a kezdeteket, ahogy Sam (Raimi) tette. Ugyanakkor fontosnak tartottam, hogy megalapozzuk a főhős jellemét, mert úgy éreztem, hogy egészen máshogy zajlott le benne a változás, mint ahogy azt korábban láttuk" - magyarázta a rendező.


Ebből a szempontból A csodálatos pókember közelebb áll az eredeti képregényhez. A Garfield alakította hős sokkal szarkasztikusabb, jobban hasonlít egy lázadó tinédzserhez.

A közösségi háló 28 esztendős sztárja inkább gyerekkori élményeitől hajtva döntött a szerep elvállalása mellett, mint komoly megfontolás alapján. Mint mondta: tisztelegni akart Pókember korábbi megtestesítői előtt. A Pókember-sztorinak akkora a reputációja, és emiatt annyi mindenre kell tekintettel lenni, olyan tisztelettel kell hozzányúlni, hogy aki belevág, annak nagyon észnél kell lennie - mesélte Garfield.

A régi és új Pókember-motívumokat felsorakoztató film végső soron a fiatalokhoz szól: alapvetően a felnőtté válás történetét dolgozza fel. Parker olyan, mint minden kamasz: nem tökéletes, csiszolatlan, a felfedezés korát éli és érzelmei kaotikusak - fogalmazott Webb.

A csodálatos pókembert az előzetes kritikák jó szívvel fogadták, és a várakozások szerint világszerte kasszasiker lehet. A folyatatás mindenesetre már készül: a forgatás jövő év elején kezdődhet. A Bosszúállók hatalmas sikere azt jelzi, hogy a képregényfilmekre vevő a közönség. A Pókemberben rejlő lehetőségek egyelőre korlátlannak tűnnek. Ahogy Arad vélte: ez még sok filmet jelenthet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Apácaélet: némasági órái alatt netcseveg

A világhálóval kerüli meg némasági fogadalmát egy apáca Nagy-Britanniában: a neten cseverészik,… Tovább olvasom