Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

A Dal: kialakult a döntő mezőnye

A vasárnapi második középdöntőből Kállay-Saunders András, a Fool Moon, Pál Dénes, valamint a Honeybeast jutott a fináléba.
Kialakult a nyolcas döntő mezőnye az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban. A vasárnapi második középdöntőből Kállay-Saunders András, a Fool Moon, Pál Dénes, valamint a Honeybeast jutott a fináléba.

A zsűritől a vasárnapi adásban a maximális pontszámot, azaz 40-et Kállay-Saunders András előadásában a Running című dal (szerzők: Kállay-Saunders András és Szakos Krisztián) kapta, amely egy komoly témáról, a gyerekek elleni erőszakról szól.

Mögötte az öttagú a cappella csapat, a Fool Moon végzett 38 ponttal az It Can't Be Over (Bella Máté, Rácz Gergő, Galambos Attila, Szente Vajk) című számmal. Ugyanennyit kapott Pál Dénes Brave New World-je is (Gatti Di Amalfi, Jónás Vera), a zsűri végül az előbbit, a közönség pedig az utóbbit juttatta a döntőbe. Szintén a tévénézők sms-szavazataival került a nyolcas fináléba a Honeybeast, amely A legnagyobb hőst, Bencsik Kovács Zoltán szerzeményét adta elő.

Az M1 és a Duna World csatornán élőben közvetített showműsor korábbi, szombati első középdöntőjéből Király Viktor, Bogi, a New Level Empire és a Depresszió került a fináléba. A Dal február 22-i döntőjének győztese képviseli Magyarországot az idei, 59. Eurovíziós Dalfesztiválon május 6. és 10. között a dán fővárosban, Koppenhágában.

A Dal zsűrijében Rúzsa Magdi és Kovács Kati énekesnő, Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese, valamint Csiszár Jenő rádiós műsorvezető értékelte az elhangzott dalokat. A verseny és a showműsor digitális kommentátora ByeAlex, aki a tavalyi malmői Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarország képviseletében 10. lett Kedvesem című dalával.

Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába 435 dalt neveztek, közülük 30 jutott az elődöntőkbe és 18 a középdöntőkbe.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Először van női főszerkesztője egy szaúdi lapnak

Szaúd-Arábia történetében először került nő egy újság főszerkesztői székébe. A hírt vasárnap tudatta… Tovább olvasom