Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

A Google Earth is látja Kim Dzsong Un gigantikus köszöntőjét

Fél kilométeres szlogen élteti Kim Dzsong Unt, Észak-Korea vezérét. A nagyságában feltehetően Guinness-rekorder jelmondatot műholdfelvétel révén ismerhette meg a világ, még a Google Earth-ön is látszik.
A betűk, pontosabban koreai írásjelek magassága 21 méter. Összesen 15 karakterből áll a szöveg, melynek jelentése: SOKIÁG ÉLJEN KIM DZSONG UN, A RAGYOGÓ NAP!"

A feliratot egy hegy oldalába vájták, közel a kínai határhoz.

Un tavaly december 17-én került az ország élére, miután apja, Kim Dzsong Il meghalt. Nem esett messze az alma a fájától, mivel a papának is bőven voltak grandiózus, emberfeletti dolgai. A róla készült hatalmas szobrok mellett elterjesztette magáról, hogy 1500 könyvet írt egyetemi évei alatt, amelyből mindössze 3 volt. Arra is jutott idejéből és tehetségéből, hogy két év alatt hat teljes operát komponáljon.


Fia személyi kultuszának "pr-költségeit" a dél-koreai hírszerzés októberben 66 milliárd forintnyi összegre becsülte - emlékeztetett a The Daily Telegraph című brit lap.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

50 év után került elő egy Beatles-demo

Előkerült a Beatles együttes egy ötven éve elfeledett felvétele, amelyet egy lemezcég annak idején… Tovább olvasom