Délmagyar logó

2018. 04. 23. hétfő - Béla 12°C | 26°C Még több cikk.

A gyerekek mellett tüntetők is várták Amszterdamban a Mikulást

Nem csak ünneplést, tiltakozást is kiváltott a holland Mikulás, akinek feketére festett, rabszolgákra emlékeztető segítői egyesek szerint a rasszizmust szimbolizálják.
Amszterdamban szombaton több tízezer szülő és gyerek várta, ünnepelte a fehér szakállú Mikulást, vagyis Sinterklaast, aki mintegy 500, feketére mázolt segítője társaságában hajón érkezett meg a holland fővárosba. Ezzel a hagyományos bevonulással kezdődik meg a holland gyerekek számára a december 5-éig, az ajándékozásig tartó nagy várakozás.


Az ünnepet több tucatnyi, főként színes bőrű demonstráló zavarta meg, akik szerint a Mikulás feketére mázolt, Zwarte Pietennek (Fekete Péternek) hívott segítői a rasszizmust szimbolizálják.

A témáról már hetek óta heves vita folyik az országban, mindenek előtt a színes bőrű hollandok érzik magukat a rabszolgára emlékeztető figurától kellemetlenül.

A vitára a Mikulás segítői úgy reagáltak, hogy közülük többen most nem viseltek hatalmas orrkarikát, és sokan a göndör parókáról is lemondtak. Sok szülő is megfogadta a Fekete Péter-ellenes tábor tanácsát, és gyerekeik arcát fekete helyett színesre festették.


Az ellenzők korábban hiába próbálkoztak azzal, hogy bírósági úton tiltsák be a Mikulás bevonulását. Ugyanakkor több mint két millió holland támogatta aláírásával a figura megtartását.

Olvasóink írták

  • 2. x 2013. november 18. 14:28
    „1. _csutak_ "Úgy látom hülyék mindenütt vannak :("
    Az még csak hagyján, viszont egyre többen lesznek. Jó, tudom: itt vagyok én is, például. :D”
  • 1. _csutak_ 2013. november 17. 17:32
    „Úgy látom hülyék mindenütt vannak :(”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Díjat kapott humanitárius elkötelezettségéért Angelina Jolie

Humanitárius elkötelezettségéért Oscar-szobrocskával jutalmazta az amerikai filmakadémia Angelina… Tovább olvasom