Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

A Like búcsúzott az X-Faktortól

Nagy Feró utolsó csapata is elvérzett, a párbaj után a mentorok Szabó Dávidot mentették meg és a Like-ot hazaküldték.
Egy már győztes produkciója nyitotta az X-Faktor 14. adását: a 2010-es győztes, Vastag Csaba énekelt a színpadon, ahol percekkel később már csak heten küzdöttek azért, hogy valaki közülük az Év hangja legyen.

A Like búcsúzott az X-Faktortól. Fotó: RTL Sajtóklub (galéria)

Elsőként Feró immáron egyetlen csapata, a Like lépett a közönség elé. A lányok a Jóbarátok főcímdalát énekelték, amely Malek Miki fülének nagyon jól esett. Dícsérte a lányokat Keresztes Ildikó is, Geszti mentortársát is méltatta, amiért végre igazi show-t csináltak.

A szegedi rocker, Stone következett Vastag Csaba dalával, amely megosztotta a mentorokat: Malek a párbaj utáni erőt várta, Feró szerint nem volt jó a dal Stone-nak, míg Keresztes Ildikó annak örült, hogy nem csak rockot tud énekelni és jól is állt neki egy lágy dal.

A Like búcsúzott az X-Faktortól. Fotó: RTL Sajtóklub (galéria)

Szabó Dávid érkezett harmadikként, aki Bereczki Zoltántól választott dalt. Ferónak popsztárnak tűnt a fiú, Gesztinek annyi elég volt, hogy a közönségnek tetszett.

Leona Lewis dalával állt színpadra Antal Timi, Malek, Feró és Keresztes állva tapsolta a lányt, Miki oda is rohant a produkció után külön megdícsérni a lányt. Geszti ennek ellenére hiányolta az érzéseket, így gyorsan össze is veszett vele Feró. Malek szerint is Timi énekesből művésszé vált. A meghatódottság Ördög Nórira is átragadt, aki nem tudott kérdezni a lánytól.

A Like búcsúzott az X-Faktortól. Fotó: RTL Sajtóklub (galéria)

A folyamatosan kereszttűzben égő Zámbó Krisztián magyar dallal szerepelt, Gáspár Laci Hagyd meg nekem a dalt című szerzeményével, de megint megosztotta a zsűrit: Malek szerint jobb volt mint eddig, de még nincs meg az X, Geszti osztotta véleményét míg Keresztes természetesen kiállt Krisztián mellett, hiszen továbbra sem tudják, mi történik a próbák és a fellépés között a "kis-Zámbóval".

Utolsó előttiként Csobot Adél érkezett, aki ha nem is teljesen, de meggyógyult a betegségből. Geszti dalával érkezett, aki szóvá is tette, hogy ez a dal nem arról szólt, mint ahogy ő előadta. Feró egyből kontrázott, hogy ez senkit nem érdekel. Malek és Keresztes gratulált.

A Like búcsúzott az X-Faktortól. Fotó: RTL Sajtóklub (galéria)

Utolsóként Oláh Gergő állt színpadra Stevie Wonder I wish című slágerével. Csak dícséretet kapott, de a mentorok várják tőle még az újulást, a rockot. A fiú ígéretet tett, ha tovább jut, énekel rockot. Geszti Péter szerint Gergő maga az X-Faktor.

A szavazás alatt a Neo szórakoztatta a közönséget. A közös produkció után lezárták a szavazást. Elsőként Krisztián jutott tovább, utána Stone majd Antal Timi is. Oláh Gergőn senki nem lepődött meg, a színpadon hárman álltak már: Szabó Dávid, Csobot Adél és a Like. Csobot Adélnak nagy kő esett le a szívéről, Szabó Dávidnak és a Like-nak kellett párbajoznia.

A Like búcsúzott az X-Faktortól. Fotó: RTL Sajtóklub (galéria)

A két párbajdal nagyon erős volt, az összes zsűritag méltatta a dalokat. Geszti a Like dalát nyersnek találta, Keresztes szerint nem értek össze hangilag, és Dávid koncertjére ő már amúgy is bérletet vett. Feró egyértelműen a csapata mellett állt ki, de nem tudta azt mondani, hogy Dávid ne énekelt volna jól. Malek Miklós kezében volt a döntés, aki elmondta, megkapta azt amire vágyott Dáviddal kapcsolatban, és ilyen vár még a műsorban. Így ma a Like-nak kellett búcsúznia.

Olvasóink írták

  • 8. theseus 2012. november 18. 11:42
    „"Ugyanis úgy tudom, hogy közösségi oldalon szerveződött egy "sms-küldő" nagy csapat-kb 3 ezer fő-, akik vagy meg akarják buktatni a műsort, vagy csak kicseszésből szavaznak Z.K-ra és S.-ra!!"

    Noormális? És el is higgyük, hogy nem igazi fanokról van szó? Legfeljebb maguknak sem vallják be.
    Az énekeseknek és a műsornak is az az érdeke, hogy minél több szavazatot kapjanak. Ők köszönik szépen ezt is.”
  • 7. Cillit_bang 2012. november 18. 08:44
    „Kezd már ciki lenni a mentoroknak (is), és lassan a műsor szerkesztőinek is! Ugyanis úgy tudom, hogy közösségi oldalon szerveződött egy "sms-küldő" nagy csapat-kb 3 ezer fő-, akik vagy meg akarják buktatni a műsort, vagy csak kicseszésből szavaznak Z.K-ra és S.-ra!! Ugyanis , mint láttuk, sokkal jobb énekesek esnek ki! És az is kiderül,így, hogy melyik fontosabb az RTL-nek: az igazi tehetség felkutatása, a szórakoztatás, vagy csak a profit! Kár, hogy csak a "becsületes" és "törvényes" közjegyző látja az igazi eredményt, de meddig tud az maradni?!!
    Végül is már többen írtuk, hogy nem lett volna szabad bevinni a hamis hangokat, már a mentorházba sem! De a búlvár és a profit akkor győzött! Most pedig "valakik" így égetik az egész műsort mentorostól, énekestől a mindenesig! Ha csak 0-10 pontoznának -mint a Duna TV-n , nem lenne semmi baj!”
  • 6. Hibiszkusz 2012. november 18. 08:28
    „Sztem Oláh Gergő a legjobb.Remélem ő lesz a nyertes!!!!!!!!!!!!!!Krisztiánnak már régen ki kellett volna esnie,nagyon rossz!”
  • 5. tol 2012. november 18. 07:36
    „hajrá Stone!”
  • 4. bambulla 2012. november 17. 23:21
    „Keresztes vitte magával őket a döntőbe
    érthetetlen módon
    a csapatok általában hamar kiesnek
    eddig pasik nyerték az x-faktort
    most sem lesz másképp
    Oláh Gergő lesz a nyerő
    meg is érdemli”
  • 3. Mike3 2012. november 17. 23:07
    „egen... elég büdös a dolog”
  • 2. Pandora 2012. november 17. 22:59
    „ugyanmár, ők lesznek a döntőben :D”
  • 1. Mike3 2012. november 17. 22:14
    „helyes. már csak két problémás van: Stone és Kriszti :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Internetes kampány segített megvalósítani egy focirajongó kisfiú utolsó kívánságát

Egy Facebook-csoportnak és több ezer felhasználónak köszönhetően teljesült egy agydaganatos kisfiú… Tovább olvasom