Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

A Madison Square Garden rezidens fellépője lesz Billy Joel

A Grammy-díjas énekes kedden jelentette ezt be. Teltházas koncertet fog adni január 27-én, február 3-án, március 21-én és április 28-án.
Billy Joel amerikai zenész, énekes és dalszerző havi rendszerességgel fog színpadra lépni januártól a New York-i Madison Square Gardenben (MSG), egészen addig, amíg a közönség úgy akarja.

A Grammy-díjas énekes kedden jelentette be, hogy a híres sportcsarnok rezidens fellépője lesz. Joel teltházas koncertet fog adni január 27-én, február 3-án, március 21-én és április 28-án. Emellett 65. születésnapján, május 9-én is koncerttel örvendezteti meg rajongóit. Utóbbira szombattól lehet jegyet váltani.

"Leporolunk néhány dalt. Bátrabban válogatunk az albumokon szereplő, de kevesebbet játszott számokból. Természetesen a rajongók által jól ismert és szeretett slágereket is játszani fogjuk, de ezúttal kicsit másképp" - mondta a zenész a bejelentést követően egy interjúban.


Andrew Cuomo, New York állam kormányzója "nemzetközi szupersztárnak" és "szülővárosa hősének" nevezte a zenészt, arra utalva, hogy Joel a szeptember 11-ei terrortámadás áldozatainak és hőseinek megsegítésére, illetve emlékére rendezett Concert for New York City elnevezésű jótékonysági koncerten és a Sandy hurrikán áldozatainak megsegítését célzó 12-12-12 néven emlegetett rendezvényen is fellépett.

A Bronxban született Joel 1978-ban lépett fel először a Madison Square Gardenben, ahol azóta 46-szor adott koncertet. A zenész a brooklyni Barclays Centerben lép színpadra szilveszter este. Mint elmondta, a korábbi koncertek és a brooklyni fellépés is segítenek felkészülni az MSG-beli sorozatra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

25 kilós tumort szedtek ki egy nő méhéből - durva fotó

A 47 éves spanyol nőből eltávolított daganat minden idők ötödik legnagyobb tumorja volt. Tovább olvasom