Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

A magyar dal napja: 23 helyszín, több száz fellépő

Nyolc vidéki és 13 fővárosi színpadon, valamint két határon túli helyszínen tartják meg szeptember 9-én, vasárnap a magyar dal napját.
A jubileumi ötödik rendezvényen több százan lépnek del, köztük Bródy János, Kern András, Presser Gábor, Török Ádám és az Anima Sound System.

A megnyitó a magyar dal idei fővárosában, Szombathelyen lesz a sorozatot megálmodó Presser Gáborral, az országos rendezvényt a Sziget Kft. 10 millió forinttal támogatja az idei Sziget fesztiválon tartott mínusz kettedik napi koncert bevételéből - hangzott el az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Szabó Edit, a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy szeptember 9-én Szombathely és a 13 budapesti színpad mellett Egerben, Hévízen, Salgótarjánban, Baján, Hajdúnánáson, Boldogon és Zsirán lesznek magyar dal napi rendezvények. Presser Gábor kitért arra, hogy csatlakozott az idei programhoz két külhoni település, Kassa és Sepsiszentgyörgy is, amelyek tiszteletbeli helyszínek lesznek, mivel határon túli rendezvénnyel egyelőre nem tudnak szerződéses megállapodást kötni.

"A magyar dal napja a kezdetektől fogva alulról szerveződő esemény és ma is az. Úgy gondolom, egyfajta sikertörténet, hogy évről évre meg tudjuk rendezni szeptember második vasárnapján" - fogalmazott Presser Gábor. Szabó Edit kitért arra, hogy az idei magyar dal napja országos esemény megrendezését a Sziget Kft.-től kapott 10 millió forint mellett a Nemzeti Kulturális Alaptól pályázaton nyert 6 millió forint, a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért szervezettől kapott 3 millió forint, valamint rendezvényein keresztül az Artisjus által juttatott 1,5 millió forint teszi lehetővé.

Mint a helyi főszervező, Prieger Szabolcs elmondta, Szombathelyen, a magyar dal idei fővárosában kétnapos és kétszínpados programfolyammal készülnek: szombaton Big Band Fesztivál lesz, megrendezik a magyar dalszövegírók találkozóját, szeptember 9-én, vasárnap délután az Agóra színpadon Presser Gábor nyitja meg hivatalosan a magyar dal napját, fellépnek szombathelyi muzsikusok, Somló Tamás a 4N Acoustic együttessel ad koncertet, a 30Y buszon a járatról elnevezett zenekar játszik, a Fő téren az Anima Sound System, a Lord és az Ocho Macho is látható-hallható lesz.

Egerben három helyszínen lesznek események, fellép például a Bergendy Szalonzenekar, valamint az Odett Ú the Go Girlz. Hévízen egy ötnapos rockfesztivál utolsó napján ünneplik szeptember 9-én a magyar dal napját - mások mellett Szinetár Dórával, Bereczki Zoltánnal, a Republickal, valamint zenélő dottó kisvonattal -, Salgótarjánban Karácsony János LGT-dalokat játszik, Ágoston Béla pedig az Etnofaunnal szórakoztatja a közönséget. Baján utcazene-fesztivált rendeznek, Hajdúnánáson a magyar nóta lesz a főszereplő, Zsirán a helyi Fogyatékosok Otthonában mások mellett a Pa-dö-dő és Varga Miklós is fellép.

A fővárosban a Bem Rockparton az első májusi tabáni koncertek negyvenedik évfordulójára emlékeznek kiállítással, Török Ádámmal és sztárvendégeivel, az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házban gyerekműsor lesz a Makámmal, a RaM Kertben Bródy János ad nagyszabású koncertet, amelyen már kapható lesz a zenésznek a tavalyi SYMA-csarnokbeli fellépésén rögzített új CD-je. A Blokk alkotói közösség épületében idén is várják az érdeklődőket az ott próbáló zenekarok, az Óbudai Társaskörben a Szép magyar ének című daloskönyv áll a középpontban, a Kobuci kertben gyerekeknek szóló koncertek (Gryllus Vilmos, Kolompos) után Ripoff Raskolnikov osztrák gitárművész vezetésével magyar népdalokat fognak feldolgozni. A Budapest Parkban is lesz gyerekműsor (például az Alma zenekarral), a nagyszínpadon pedig a Balkan Fanatik, a Hősök és az Intim Torna Illegál lép fel, a Cökxpónban alternatív és világzene csendül fel.

A Vígszínházban Kern András lesz a főszereplő, aki népszerű dalaiból ad válogatást.

"Életem első nagykoncertje lesz, kicsit meg is vagyok ijedve, de annak idején a lemezfelvételek során is meg voltam. Heilig Gábor, aki zenekarával kísérni fog, rengeteget segít nekem" - mondta a színművész a sajtótájékoztatón. A vígszínházbeli Kern-koncerten fellép mások mellett Hernádi Judit, Zorán és Kútvölgyi Erzsébet is.

A dzsessz kedvelői szeptember 9-én a belvárosi Akvárium Klubban láthatnak koncerteket délután (például Berki Tamással és a Sárik Péter Trióval), ugyanitt lesz este a Klubrádió színpada, ahol Cseh Tamás dalai mellett Szirtes Edina Mókus zenekara is hallható lesz. Az A38 hajón Zeneszöveg színpadot állítanak, az R33 stúdióban az alternatív zene képviselői (ef Zámbó Happy Dead Band, Balaton) játszanak, az Eötvös 10. Művelődési Házban pedig mesterkurzust lehet venni Gulyás Dénestől.

Szabó Edit elmondta, hogy az idei lesz az első rendezvényük, amikor a magyar dal napja sem élőben, sem felvételről nem fog szerepelni a Magyar Televízióban. Hozzátette: nagyon sajnálják, hogy ezt a csatornát most nem tudják ilyen módon felhasználni a magyar dal népszerűsítésére.

A szeptember 9-i magyar dal napja felvezetéseként 2-án és 8-án ismét jár a dallamos villamos a budapesti 4-es villamos vonalán, kevésbé ismert zenekarok akusztikus előadásával.

Olvasóink írták

  • 1. Queenmargareth 2012. augusztus 29. 16:37
    „Tök jó!!!!És szerintem Szombathely sem fog nyafogni a "zaj" miatt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Horror az álletkertben! Kóborkutyák falták fel a kengurut

A félig elfogyasztott állatra kedd reggel találtak rá egy román állatkertben. Párját néhány hónappal… Tovább olvasom