Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

A Microsoft végképp befejezi a Windows XP frissítését

A Microsoft számítástechnikai óriás két éven belül fokozatosan abbahagyja a Windows XP operációs rendszer terméktámogatását, a felhasználóknak pedig a rendszereik újabbra cserélését ajánlja.
"Bejelentjük, hogy megkezdtük a kétéves visszaszámlálást a Windows XP és az Office 2003 megszüntetésére" - jelentette be Stella Chernyak, a cég marketingigazgatója a Microsoft blogján.

Az XP "temetése" 2014. április 8-án lesz. Az operációs rendszer kereskedelmi forgalomban már 2008 nyara óta nem kapható.

Ezt követően már két Microsoft-termék is megjelent: a sokat kritizált Vista 2006-ban, majd a Windows 7-es 2009-ben - ez utóbbi hatalmas piaci sikerrel büszkélkedhet. A vállalat fejlesztői jelenleg a Windows 8 operációs rendszeren dolgoznak, amelyet mind hordozható, mind asztali eszközökre adaptálnak. A rendszerprogram béta verziója már a tesztelni vágyók rendelkezésére áll.

"Az XP és az Office 2003 koruk fontos fejlesztései voltak, de azóta a technológiai klíma sokat haladt előre" - hangsúlyozta Chernyak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tilos volt Sophia Lorent férfipizsamában mutatni

Ötven évvel ezelőtt kapta meg az Oscar-díjat Sophia Loren az Egy asszony meg a lánya című filmben… Tovább olvasom