Délmagyar logó

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

A Nasdaq piacon méretteti meg magát a Facebook

A főként technológiai részvényeket forgalmazó Nasdaq piacra vezeti be részvényeit a Facebook.
A főként technológiai részvényeket forgalmazó amerikai Nasdaq piacra vezeti be részvényeit a Facebook, előreláthatóan májusban - számolt be pénteki számában a Financial Times.

Ebben a piaci szegmensben olyan nagyágyúkkal kell megmérkőznie, mint az Apple, a Google, vagy a Microsoft.

A Facebook az idén februárban nyújtotta be az amerikai tőzsdefelügyeletnek, a SEC-nek a tőzsdei bevezetésre vonatkozó kérelmét, a cég ötmilliárd dollárt vár az elsődleges részvénykibocsátásból.

Ez lesz minden idők legnagyobb kibocsátása az internetes cégek között azóta, hogy a Google 2004-ben 1,9 milliárd dollár értékben bocsátott ki részvényeket.

Az amerikai tőzsdefelügyeletnek beadott dokumentumok szerint a Facebook tavaly egymilliárd dollár (222 milliárd forint) adózott eredményt könyvelhetett el, bevétele 3,71 milliárd dollárt tett ki, 88 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az adózott eredmény 2010-ben 606 millió dollár, 2009-ben 229 millió dollár volt. A cég bevételeinek 85 százaléka reklámból származik.

A céget alapító Mark Zuckerbergnek 28 százalékos, a menedzsmentnek 70 százalékos részesedése van a Facebookban, a fennmaradó rész pénzügyi befektetőké.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rakonczay útjáról filmek készülnek

Dokumentum- és játékfilm is készül Rakonczay Gábor útjáról, aki a világon elsőként 61 nap alatt… Tovább olvasom