Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

A rendőrség nevében húszezret kérnek az internetes csalók

"A számítógép zárolva lett" - írja a csalás áldozatának a rendőrségi fejléccel elkészített, itt-ott magyartalan oldal. Ne dőljenek be neki!
A rendőrséghez több olyan állampolgári bejelentés érkezett, amelyek szerint internethasználat közben egy elektronikus üzenetet kaptak a következő tartalommal: számítógépüket a rendőrség blokkolta, és ahhoz, hogy azt ismét használni tudják, 20 ezer forintot kell fizetniük az üzenetben megadott módon - tájékoztatta portálunkat a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Kocsis Tünde.


Az oldal tájékoztatja a felhasználót arról, hogy az IP-címe és szolgáltatója alapján azonosítható.

Az ablak szerint a számítógép zárolva lett. Valamint utasítja a felhasználót, hogy "a számítógép kiblokkolása és
büntetőeljárás elkerülésére Önnek 20 000 HUF kell fizetni".

Leírja a fizetés folyamatát, illetve azt, hogy vagy ukash, vagy OMV paysafecard kártyát kell vásárolni és az azon lévő kódot az ablakban regisztrálni.

Feltehető, hogy külföldről érkezik a támadás, mert az oldalon leírt szöveg néhány helyen nem "magyaros".

A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy a rendőrség nem blokkol számítógépeket, amennyiben hasonló tartalmú üzenetet kapnak, azonnal tegyenek bejelentést a rendőrségen - kéri az ORFK.

Olvasóink írták

  • 15. cucusz 2012. december 27. 19:17
    „13. Garrimmi
    Csodálkoznék ha sikerülne neked ilyen könnyen megszabadulni tőle. Nekem konkrétan újra kellett telepíteni a Windows-t. A regeditben bujik el a vírus különben.”
  • 14. Reak 2012. december 27. 10:03
    „Sziasztok!
    A legegyszerűbb megoldás ( diamond81 már írta!) részletesebben:
    Csökkentett módban fertőzésmentesen el lehet indítani a gépet. Vezérlőpultban megkeresni a "Helyreállítás" szolgáltatást. Azután vissza kell állítani a rendszert egy olyan időpontra, amikor még korrekt módon működött. Természetesen ezután mindenképp telepíteni kell egy vírusirtót....”
  • 13. Garrimmi 2012. december 26. 22:59
    „Most találkoztam vele először körülbelül 10 perce.Meg kell mondjam kicsit megijedtem mi lesz.15 éves vagyok de ezt egy ctrl+alt+del és kijelentkezéssel oldottam meg annyi bőven elég volt..Tehát előző hozzászólók nem kell kihúzni a gépet a konektorból se a tápot semmit csak meg kell várni míg kijelentkezésnél bezárja a böngészőt és mégsére kattintani hogy ne jelentkezzen ki.”
  • 12. gyömi 2012. október 20. 08:20
    „A fentieket egy Trojan.Ransomlock nevű vírus okozza.
    Más régiókban pl. az FBI -t rakja a fejlécre.
    Ha valaki megfertőződött a gépet a bekapcsoló gomb rövid megnyomásával le tuja állítani
    adat sérülés nélkül.
    Az internet elérés kábelét kihúzva a gép rendben elindul, az adatai elérhetők, így az adatok is lementhetők. Ha visszakapja a számítógép az internetet akkor pár másodperc után, újra előjön a fent látható kép.
    Ha új felhasználói profilt hoz létre a gépen abban még nem aktív a vírus, azaz fel lehet menni az internetre és a megfelelő vírusirtó feltelepítése és frissítése után teljes rendszer vizsgálattal a megfertőződött állományok eltávolításra, kerülnek.
    Nekem a norton volt a megoldás, több vírusirtót is próbáltam sikertelenül.

    Mindenkinek jó hétvégét:
    Gyömrő-Molnár Imre”
  • 11. diamond81 2012. október 20. 07:12
    „rendszervissza allitas es ennyi! nem kell cd re irkallni semmi t ! system restore ennyi!!”
  • 10. ozikS 2012. október 19. 14:01
    „Általában ezek a vírusok gyenge vackok, vírusírtó nélkül is ki lehet iktatni. Még nem találkoztam vele, de valószínűleg a windows bootoláskor indít egy exe fájlt, amit meg kell keresni, akár csökkentett módban is ki lehet iktatni.”
  • 9. pfischer 2012. október 19. 09:13
    „Tisztelt Szerkesztőség!

    Az előbbiekben küldött, feltehetően még moderálás alatt álló hozzászólásomat ki kellett egészítenem, mert lemaradt egy "mint" szó. A lényege, hogy a segédprogramot a lemezképfájltól ELTÉRŐ könyvtárba csomagolja ki a felhasználó.

    A Kaspersky Rescue Disk-kel sikerült leszednem, de több órába telt.

    Csökkentett módban fertőzésmentesen el lehet indítani a gépet. Az ingyenes programot le kell tölteni, majd cd-re írni, vagy usb-re és arról bootolni. Az internetkapcsolat továbbra is szükséges lesz, mert frissítenie is kell magát a víruskereső adatbázisának.

    Amennyiben bootolható usb-t akar valaki készíteni (2 órába telt, mire rájöttem), ne engedje, hogy a segédprogramként telepítendő "rescue2usb" alkalmazás az usb-re csomagolja ki magát, hanem egy teljesen külön könyvtárba, MINT ahol a letöltött lemezkép-fájl (kav_rescue_10.iso) található.

    Megjegyzés: a második futtatásra sikerült végleg kiirtanom. A második alkalommal már nem jelöltem be a merevlemezeket (c; d) , elegendő volt a víruskereső által felajánlott két bejelölés, ami feltehetően csak a rendszer és indítófájlokat ellenőrzi.”
  • 8. pfischer 2012. október 19. 09:03
    „A Kaspersky Rescue Disk-kel sikerült leszednem, de több órába telt.

    Csökkentett módban fertőzésmentesen el lehet indítani a gépet. Az ingyenes programot le kell tölteni, majd cd-re írni, vagy usb-re és arról bootolni. Az internetkapcsolat továbbra is szükséges lesz, mert frissítenie is kell magát a víruskereső adatbázisának.

    Amennyiben bootolható usb-t akar valaki készíteni (2 órába telt, mire rájöttem), ne engedje, hogy a segédprogramként telepítendő "rescue2usb" alkalmazás az usb-re csomagolja ki magát, hanem egy teljesen külön könyvtárba, ahol a letöltött lemezkép-fájl (kav_rescue_10.iso) található.

    Megjegyzés: a második futtatásra sikerült végleg kiirtanom. A második alkalommal már nem jelöltem be a merevlemezeket (c; d) , elegendő volt a víruskereső által felajánlott két bejelölés, ami feltehetően csak a rendszer és indítófájlokat ellenőrzi.”
  • 7. joy 2012. október 19. 07:41
    „Linuxon is megkapod !!!”
  • 6. ISD_Avenger 2012. október 18. 22:28
    „"büntetőeljárás elkerülésére Önnek 20 000 HUF kell fizetni"

    Azért az érdekes lenne, ha a rendőrség interneten buzdítana korrupcióra. :-D”
  • 5. bélabá 2012. október 18. 20:46
    „Aki ezt beveszi az meg is érdemli.”
  • 4. morci 2012. október 18. 20:03
    „"osztály elleni kiberbűnözés" ...ez vicces...ezt valaki beveszi?”
  • 3. klj-54 2012. október 18. 20:01
    „Tessék Linuxot használni webes célokra.”
  • 2. bertife 2012. október 18. 19:28
    „Qllancs:
    Minek nyitja meg az ilyen leveleket?
    Nálunk alapelv: Ismeretlen feladótól nem nyitunk meg semmilyen levelet!
    Annak ellenére sem,hogy van védelem a gépeinken!”
  • 1. Qllancs 2012. október 18. 17:51
    „Az én gyerekem is kapott tegnap ilyen e-mailt .”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leszbikus videóklipet forgatott az énekesnő - videó

Andreea Bălan ismét erotikus videóklippel örvendezteti meg rajongóit. Tovább olvasom