Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 21°C Még több cikk.

A Sony az okostelefonok piacán terjeszkedne

Hirai Kazuo vezérigazgató szerint a cég célkitűzése, hogy Japán és Európa után jelentős részesedést szerezzenek az Egyesült Államokban és Kínában is.
Terjeszkedni akar a Sony az okostelefonok piacán; Hirai Kazuo vezérigazgató szerint a cég célkitűzése, hogy Japán és Európa után jelentős részesedést szerezzenek az Egyesült Államokban és Kínában is, és, hogy a világ harmadik legnagyobb okostelefon gyártójává váljanak.

Hirai pénteken újságírók előtt kijelentette, hogy az okostelefonok kiemelt szerepet játszanak a Sony elektronikai üzletágának újbóli nyereségessé tételében. Ugyanakkor a cég legfontosabb termékének tartott Xperia márka nem igazán terjedt el Európán és Japánon kívül, ugyanis még mindig ott történik az eladások 60 százaléka.

A Gartner kutatóintézet felmérése szerint a Sony csak a világ kilencedik legnagyobb okostelefon-gyártója, az USA-ban csak egy jelentős szolgáltató forgalmazza a termékeit, és Kínában se ért el nagyobb piaci részesedést az ott kötött szerződések ellenére sem. Hirai szerint az Egyesült Államokban nehéz lesz terjeszkedni, sok erőforrást igényel, ezért apró lépésekkel fognak haladni.

A Sony természetesen nem feledkezik meg a hazai piacáról sem, továbbra is elsődleges a piaci részesedésének megőrzése vagy növelése Japánban. Hirai szerint kedvező a vásárlók véleménye az Xperia termékcsaládról, és ez segíteni fog az olyan cégek által teremtett kihívások leküzdésében, mint az amerikai Apple.

Az Apple okostelefonjai Japánban is népszerűek, és az amerikai cégnek öt év után sikerült elérni, hogy a legnagyobb Japán telefontársaság, az NTT DoCoMo végre elkezdje árusítani az iPhone készülékeit.

A márciusban záródó pénzügyi év végéig a Sony 42 millió okostelefont szeretne eladni világszerte. Az IDC kutatóintézet adatai alapján előző évben a rivális Samsung adta el a legtöbb okostelefont, összesen 218,2 millió darabot. Második helyen volt az Apple 135,9 millió eladott készülékkel, harmadik helyen a Nokia 35 millió eladott okostelefonnal.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb listavezető albummal ünnepel Justin Timberlake

A 32 éves popénekes több mint öt év kihagyás után tért vissza a zeneipar rivaldafényébe. Tovább olvasom