Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

A szülők példamutatással segíthetnek fogyni gyerekeiknek

Csakis és kizárólag a példamutatás az egyetlen módszer arra, hogy az elhízott gyerekek lefogyjanak, méghozzá a szülőknek kell jó példával szolgálniuk- mutatnak rá kutatók.
Az első lépés az önkritika: az elhízott gyerek szülői is tükör elé kell, hogy álljanak, és szembesíteniük kell magukat azzal, hogy nekik van-e súlyfeleslegük. Ha igen, akkor nem kell csodálkozni azon, hogy a gyerek is kövér.

Kutatók arra mutatnak rá, hogy az elhízott gyerekek sokkal sikeresebbek a fogyókúrában, ha a szüleik is együtt diétáznak velük. Ha a szülő figyel arra, hogy mit eszik, és arra is, hogy eleget mozogjon, lehetőleg a gyerekével együtt, annak csak jó eredménye lehet.

Ha a szülők azonban nem változtatnak az étrendjükön, gyereküket viszont diétára fogják, annak nem lesz jó vége: a gyerek minden étkezésnél mérgelődni fog, hogy ő mért nem eszi azt, amit a szülei, és elképzelhető az is, hogy időnként a hűtőhöz lopakodik, hogy a szülei ételéből elcsenjen egy-két falatot.

A San Diego-i egyetem kutatói olyan szülőket kerestek, akiknek 8-12 éves elhízott gyermekeik vannak. Egy öthónapos programot dolgoztak ki nekik, amely magába foglalta a mozgást, az egészséges táplálkozást. A szülőket felvilágosították a gyermekkori elhízás okairól, veszélyeiről, és elmondták nekik: ha példát mutatnak, gyermekük le fog fogyni, és egészséges, boldog életet élhet.

Az együtt diétázó szülők és gyermekek nagy arányban le tudtak fogyni, míg azok a gyerekek, akik a kontroll csoportban egyedül próbálkoztak, leadtak ugyan néhány kilót, de azt vissza is hízták.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Korán hal, aki nem tud olvasni

Első hallásra talán derülni is lehetne brit kutatók kijelentésén: korán meghalnak azok, akik rosszul… Tovább olvasom