Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

A szülőknek már a harmada sohasem mond esti mesét gyerekének

Kihalófélben van az esti mesélés a már ágyba fektetett gyermekeknek: Nagy-Britanniában a szülők egyharmada már egyáltalán nem mond esti mesét. Ugyanakkor egyre kevesebb gyerek igényli a mesélést - derült ki egy brit felmérésből.
A 7 év alatti gyerekek átlagosan hetente háromszor élvezhetnek szülői mesélést, amely zömmel felolvasás mesekönyvből. Csakhogy negyedmillió brit kisgyereknek nincs egy fia mesekönyve sem. Azoknak a szülőknek az aránya, akik minden este készek mesélni csemetéjüknek, mindössze 7 százalékos.

A sohasem mesélő szülők pontos hányada 34 százalék. Körükben 13 százalék arra hivatkozik mentségként, hogy nincs ideje, 9 százalék pedig arra, hogy túl feszült a meséléshez. Az egyáltalán nem mesélők háromnegyede ugyanakkor gyerekkorában részesült mesében.

A teljesebb képhez hozzátartozik, hogy a mai kisgyerekek csaknem fele szívesebben néz tévét vagy játszik számítógéppel, semmint hallgat mesét vagy lapozgat mesekönyvet - ismertette a Littlewoods.com brit kereskedő cég tanulmányát a The Daily Mail című brit lap.

Olvasóink írták

  • 1. kormoska 2013. szeptember 13. 19:33
    „Ahogy Beliczai mondta a Showder klubban,van gyorsított mese is:
    "Bóbita táncol,alszik,épít":-)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Ray Dolby, a mozihangzás forradalmasítója

Elhunyt Ray Dolby amerikai feltaláló, az audiofelvétel fejlesztésének úttörője, a Dolby… Tovább olvasom