Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

A tanult britek inkább dolgoznak, mint pihennek

A "szuperdolgozók" több itdőt töltenek a munkahelyen, mint az alacsonyabb végzettségű társaik, is a munkát többre értékelik mint a szabadidőt.
Többre értékelik a munkát a szabadidőnél a jómódú, tanult brit dolgozók - derült ki egy oxfordi tanulmányból. Az új "szuperdolgozók" több időt töltenek a munkahelyükön, mint az alacsonyabb végzettségűek.

Az Oxfordi Egyetem kutatói azt találták, hogy az 1960-as évek óta lényegesen emelkedett a tehetős munkavállalók munkaideje. Közgazdászok szerint a fizikai munkától egyre távolabb kerülő diplomások számára a munka intellektuálisan és érzelmileg is egyre nagyobb örömet okoz, ezért nem érzik szükségét annyi szabadságnak, mint korábban - ismertette a The Daily Telegraph online kiadása az Oxfordi Egyetem Sociology Working Papers című kiadványában közzétett tanulmányt.

Míg valaha a szabadidő a 19. század úriemberének társadalmi státuszszimbóluma volt, ma a sikeres emberek jó része a munkanélküliség és a lustaság jelét látja benne.

Fotó: The Telegraph
Fotó: The Telegraph

Joachim Voth, a Zürichi Egyetem kutatója azt mutatta ki, hogy 1800-ban az angol munkás átlagosan heti 64 órát dolgozott. "A 19. században abból is meg lehetett mondani, mennyire szegény valaki, hogy milyen sok időt töltött a munkahelyén" - magyarázta.

Velük ellentétben a felsőbb osztályok sokkal kevesebbet dolgoztak, ráérő idejüket pedig "értékes" tevékenységgel, tudományokkal, jótékonysággal, művészetekkel vagy a jogrend kérdéseivel töltötték. A kutatók szerint a régebbi korok önkéntes időtöltései mára fizetett foglalkozásokká váltak.

A diplomások 1965-ben kicsit több szabadidővel rendelkeztek, mint akik nem tanultak tovább, ám 2005-ben az egyetemi végzettségűek átlagosan heti nyolc órával többet dolgoztak már náluk.

A Kaliforniai Egyetem egy kutatása szerint a szellemi munka olyan inspirálóvá válhat, hogy az emberek elkezdik jobban élvezni, mint az otthon töltött időt.

Nők esetében még feltűnőbb ez a tendencia: a magas végzettségű nők közül egyre többen döntetnek a fizetett munkában töltött idő mellett az otthoni feladatok és a szabadidő rovására.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra együtt dolgozik Tom Hanks és Steven Spielberg

A páros ezúttal egy hidegháborús thrilleren fog együtt dolgozni az egyelőre cím nélküli DreamWorks… Tovább olvasom