Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

A texasi láncfűrészes vetett véget a hobbitok uralmának

Jó évet zártak a hollywoodi stúdiók, és a filmipar lendülete idén is folytatódik.
Háromhetes diadalmenet után A hobbit című fantáziaeposztól egy újabb háromdimenziós produkció, a Texas Chainsaw 3D című horror vette át a vezetést a hétvégén az észak-amerikai mozik bevételi toplistáján.

Paul Dergarabedian hollywoodi boxoffice-elemző szerint 10,8 milliárd dolláros (2413 milliárd forintos) észak-amerikai bevétellel a hollywoodi filmipar remek évet zárt 2012-ben. A szakértő az idei évre még nagyobb sikert jósolt: "Még erősebb évre számíthatunk. De még 51 hét áll előttünk".

Az év első hétvégéjén csaknem 150 millió dollár (33,5 milliárd forint) gyűlt össze a mozik kasszájában, ami a tavalyi év hasonló időszakánál 7 százalékkal magasabb bevételt jelent. Legtöbben a Texas Chainsaw 3D című filmre voltak kíváncsiak.


A texasi láncfűrészes jellegzetes alakja az amerikai horror műfajának, az 1974-es eredeti film óta számos köntösben visszatért, most éppen a térhatású produkciók iránti lelkesedést meglovagolva 3D-ben került a filmvászonra. A forgalmazói jelentések szerint a film 23 millió dolláros (5,1 milliárd forintos) jegyeladással mutatkozott be a hétvégén az Egyesült Államok és Kanada filmszínházaiban. Bár a háromdimenziósan is moziba kerülő produkciók jegybevétele rendszerint legfeljebb csak felerészben származik a 3D-s vetítésekből, ezúttal a jegyeket 84 százalékban a térhatású előadásokra váltották a nézők. A statisztikákból az is kiderül, hogy a közönség több mint kétharmada 25 éven aluli volt.

Peter Jackson A hobbit-trilógiájának első epizódja, a Váratlan utazás péntektől vasárnapig 17,5 millió dollárral (3,9 milliárd forinttal) gazdagította észak-amerikai kasszáját. Ez a toplista harmadik helyét biztosította az alkotásnak. A produkció amerikai összbevétele közben túllépte a 260 millió dollárt, és a nemzetközi jegyeladásokkal együtt a forgalmazásból származó globális bevétele már 825 millió dollárnál (184 milliárd forintnál) tart.

A toplista második helyezettje Quentin Tarantino Django elszabadul című munkája lett, amire 20,1 millió dollárért (4,5 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők. A Weinstein Co. produkciójában készült western ezzel máris besorolt a százmillió dollár feletti észak-amerikai bevételt elkönyvelő filmek közé, akárcsak a listán a negyedik helyet elfoglaló A nyomorultak musical, amelyre már 103 millió dollárért (23 milliárd forintért) keltek el a jegyek.

Az első öt legnézettebb film közé sereghajóként a Szülői felügyelet nélkül című vígjáték is bekerült 10,1 millió dollárral (2,2 milliárd forinttal).
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szex-szobákat alakítottak ki egy kórházban

A gyereknemzési gondokkal küszködő, de családot tervező pároknak még szexuális segédeszközöket is… Tovább olvasom