Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Ábel Anita: Mindent szívesen megkóstolok

Az Ízes élet háziasszonya, Mautner Zsófi ezúttal nem főzött, hanem népszerűsítette a jó magyar konyhát és kóstolt, méghozzá a Gourmet fesztiválon.
Az ízek tesztelésére Ábel Anitát, a Heti Hetes egyetlen hölgyszereplőjét is elhívta, kettejük vidám falatozását a Reflektor magazinban láthatják majd a nézők.

Mautner Zsófi szereti a hagyományos magyar konyhát, de nagy híve az újításoknak is. E kettő ötvözetét szerette volna megmutatni Anitának, sőt, néhány érdekes fogással is meglepte.

- Nagyon szeretek enni, szerintem ez az egyik legjobb dolog a világon. Mindenre nyitott vagyok, bármit megkóstolok, maximum annyit mondok: köszönöm, ez nem az én ízvilágom - mondta Ábel Anita már a legelején Zsófinak, amikor is kezébe került az "indító" ital. - A jéghideg bodzás paradicsomvíz málnával és rebarbarával először furcsának tűnt, főleg, hogy átlátszó színű volt, ahogy a borjúmirigy sem hangzott túl bizalomgerjesztőnek, de olyan nagyot nem csalódtam. A bárány viszont egyszerűen isteni volt, és a sóskás banánfagyi is nagyon ízlett – értékelt a vidám nézelődés után Anita, aki azt is elárulta, hogy szokott és tud is főzni, de főleg az étkezés kultúráját szereti, leülni az asztalhoz egy jó társasággal. - A kislányom sem válogatós, neki a tésztaételek a kedvencei – tette hozzá a mostanában énekesi tehetségét is megcsillogtató színésznő, televíziós műsorvezető.

Zsófi és Anita – mivel mindketten szeretik a magyaros ízeket - hosszasan elidőztek még egy gulyáskolbász felett is, amihez pörköltes kenyeret ettek, s mellé házi tárkonyszörpöt kortyolgattak.

Hogy milyen érdekes ízélményekben volt része a két vidám hölgynek, az kiderül a hétfő esti és a kedd reggeli Reflektor magazinból!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orális szex okozta Michael Douglas torokrákját

A színész egy interjúban azt mondta, betegségét a humán papillomavírus okozta, amit valószínűleg… Tovább olvasom