Délmagyar logó

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -2°C | 7°C Még több cikk.

Addig kampányolt férjéért míg kiderült, tényleg feleséggyilkos

Egy odaadó brit nő egészen addig kampányolt börtönbe zárt vőlegénye szabadon engedéséért, amíg a hazugságvizsgáló ki nem derítette: a férfi megölte a feleségét - tudta meg a Velvet.
Gyakran van olyan, hogy valaki évekig bízik valakiben, akit nagyon szeret, aztán egyszer csak közbeszól a durva valóság, hirtelen felszáll a szerelem lila köde, és az ember egy hatalmasat koppanva érkezik meg a padlóra. Az ilyen sztorikból egy jó erőset tálalt a Daily Mail a napokban, bizonyos Debbie Garlick főszereplésével, aki évekig kampányolt leendő férje, gyermekének apja szabadon engedéséért. A brit Adrian Prout ugyanis első felesége meggyilkolásáért ült börtönben. A szerető asszony hazugságvizsgáló alkalmazását is bevetette a szeretett férfi megmentése érdekében, de pont ez volt az, aminek nyomán kiderült, hogy Prout tényleg ölt. Hopp és kopp - írja a Velvet.

A 49 éves üzletember kezdettől fogva mindent tagadott. Prout verziója szerint az asszony hosszas veszekedések után 2007-ben egyszer csak faképnél hagyta, és többet nem látták egymást. A bökkenő az volt, hogy senki más sem látta soha többé az eltűnt nőt, aki még autóját, ruháit, értékeit is hátrahagyta, ami egyértelműen gyilkosságra utal, holttestet azonban nem találtak.

Proutot 2010-ben végülis elítélték, de 2007-ben, amikor az eltűnt asszonyt keresni kezdték, egy hónap előzetes letartóztatás után hivatalos vádemelés nélkül szabadon engedték, bizonyítékok hiányában.

Egy hónappal később Prout haverjaival egy pubba ment, ahol találkozott Garlickkal, akinek előző szerelme 2 évvel azelőtt halt meg rákban. A nő csak azt tudta a férfiról, hogy abból a faluból származik, ahonnan eltűnt egy asszony, de azt csak az este végén tudta meg, hogy egyenesen a férjről van szó. Garlick nem gyanakodott, voltak közös ismerőseik, és nemsokára megvolt az első randi, sőt, Prout lányának 18. születésnapján is találkoztak.

Addig kampányolt férjéért míg kiderült, tényleg feleséggyilkos. Fotó: Daily Mail
Addig kampányolt férjéért míg kiderült, tényleg feleséggyilkos. Fotó: Daily Mail

Prout és Garlick felhőtlen együttléte azonban csak három hétig tartott, ekkor ugyanis újra beállítottak a rendőrök, azzal, hogy megtalálták a feleség naplóját. Ez részletesen beszámol arról, hogy a férj milyen erőszakos volt, és milyen viták voltak közöttük. Ennek alapján Proutot megint letartóztatták, Garlick pedig fel volt háborodva. Meg volt róla győződve, hogy ezeket is csak azért írogatta össze a volt feleség, hogy még jobban betegyen a férjnek, számítva rá, hogy a naplót majd megtalálják.

Négy hét után Prout óvadék ellenében megint szabadult, ekkor eljegyezték egymást Garlickkal, aki egy újabb hónap után megtudta, hogy teherbe esett.

A kérdéses naplóban az állt azonban, hogy Prout és felesége között egyre durvább viták voltak, meg hogy az asszony válni akart, de nagy részesedést követelt a férj vagyonából és vállalkozásából, így az nem akarta elengedni. Ennek alapján a büntetőeljárást lefolytatták, és az esküdtek 2010-ben bűnösnek találták a folyamatosan és következetesen tagadó Proutot, aki ekkor megkezdte büntetését a börtönben.

Garlick ekkor hatalmas kampányt indított szerelme szabadon bocsátáért. Magánúton újra kerestetni kezdte az eltűnt asszonyt, busás jutalmat ígérve a nyomravezetőnek, és az ártatlanság mellett kampányolva írt több parlamenti képviselőnek, sőt, magának a királynőnek is. Garlick úgy látta, még jobb helyzetben lesznek majd, ha hazugságvizsgálóval, azaz poligráfos teszttel is alátámasztják az ártatlansági kampányt. Prout évek óta hangoztatta, hogy nem ő ölte meg feleségét, így neki nem volt más választása, kénytelen volt beleegyezni a hazugságvizsgálatba, és pechjére egy egész éves huzavona után erre a börtön is engedélyt adott.

A hazugságvizsgálat során Prout nemmel válaszolt azokra a kérdésekre, hogy megölte-e volt feleségét, illetve volt-e valami szerepe az eltűnésében, de a szakértő azt mondta, hogy ez egyértelműen hazugság volt. A poligráfos vizsgálat megerősítette, hogy az ítélet helyes volt, a bíróság nem tévedett, a férfi nem ártatlan, hanem ő ölte meg a feleségét.

A szerelem azonban vak: bár ekkor végképp mindenki szembefordult Prouttal, Garlick továbbra is kitartott mellette, bár ártatlanságába vetett hite nem volt már sziklaszilárd. A kampánnyal felhagyott, de továbbra is látogatta vőlegényét, idő közben megszületett gyermeke apját. A poligráfos vizsgálatról nem volt többet szó közöttük.

Három hónappal később azonban Prout megkérdezte, Garlick szülei miért nem látogatják már őt többet. Garlick ekkor megmondta, hogy azért, mert nem hisznek már az ártatlanságában, és feltette újra a nagy kérdést szerelmének. „Ha csináltál valamit [a volt feleségeddel], kérlek, mondd meg, hogy tisztességesen eltemethessük" - mondta Garlick a férjének, amire ő hirtelen azt válaszolta, hogy „el van ő már temetve".

A férfi ezek után mindent bevallott. Elmondta, hogy egy veszekedés hevében ő fojtotta meg a feleségét 2007-ben, és hogy ő ásta el a holttestet a farmján. Garlick értesítette a rendőrséget, és a hullát nemsokára meg is találták, az asszony pedig azóta ilyeneket nyilatkozgat arról a pillanatról, amikor a férfi mindent bevallott: „ először el se tudtam hinni, hogy a férfi, akibe szerelmes voltam, megölt és eltemetett valakit. Annyira normálisnak nézett ki - és normális is volt -, olyan hihető volt az egész. Aztán mégis egy pillanat alatt mintha átváltozott volna egy másik emberré. Ezután ha ránéztem, az jutott eszembe, hogy ‘undorodom tőled’."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindenki Kate Middletonra akar hasonlítani

Szakértők szerint egy átlagos brit nő évi 250 fontot (90 ezer forintot) költ arra, hogy Kate Middletonra hasonlítson. Tovább olvasom