Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Angelina Jolie szerint azonnali támogatás kell a menekülteknek

Az Oscar-díjas filmcsillag utoljára 2012-ben járt Irakban, mielőtt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet meghatározó erővé vált Szíria nagy részén.
Angelina Jolie amerikai színész-rendező, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) különleges nagyköveteként vasárnap arról beszélt Észak-Irakban, hogy azonnali anyagi támogatásra van szükség annak a több mint hárommillió iraki és szíriai menekültnek az ellátásához, akik jelenleg borzasztó körülmények között élnek Észak-Irakban.

"Megrázott az, amit ma láttam. 2007 óta ez az ötödik látogatásom Irakban, és a szenvedés mértéke nagyobb, mint amit ez idő alatt valaha láttam" - mondta vasárnap Jolie az észak-iraki Dohúkhoz közeli egyik menekülttáborban.

Az Oscar-díjas filmcsillag utoljára 2012-ben járt Irakban, mielőtt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet meghatározó erővé vált Szíria nagy részén, majd tavaly indított villámhadjárata során elfoglalta Irak északi és nyugati területeinek jelentős részét.

Csak az elmúlt évben több mint két millióan kényszerültek lakóhelyük elhagyására Irakban, és az érintettek nagyjából fele Kurdisztánban talált menedéket, az ott tartózkodók száma egyre növekszik.

"Az UNHCR tavaly mindössze a felét kapta meg az iraki és szíriai segélyprogramokhoz szükséges pénznek, és rettentően aggódik az idei felajánlások beérkezésének lassú üteme miatt. Több közreműködés nélkül a helyzet tarthatatlanná válik" - hangsúlyozta Jolie.

"Itt most nemzetközi közösségként kell megmérettetnünk, ám ez idáig a rengeteg erőfeszítés és jó szándék ellenére a nemzetközi közösség kudarcot vallott" - fogalmazott a színész-rendező. Mint hozzátette: "azoknak az embereknek, akikkel ma találkoztam, tudniuk kell, hogy itt leszünk mellettük. Megadjuk nekik azt a támogatást, amelyre szükségük van az otthonuktól távol töltött napok túléléshez. És mindenek felett tudniuk kell, hogy egy nap hazatérhetnek".

Neil Wright, az UNHCR iraki illetékese szerint a világhatalmak anyagi felajánlásai nem tükrözik vissza a krízis mértékét, amely több mint 13 millió embert kényszerített otthona elhagyására Szíriában és Irakban. Az UNHCR szerint több mint 3,8 millió szíriai menekült Törökországba, Libanonba, Jordániába, Irakba és Egyiptomba a polgárháború elől.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszakerült eredeti otthonába a Bronte nővérek egykori íróasztala

Visszakerült a Bronte család ma már múzeumként működő egykori yorkshire-i otthonába a híressé vált… Tovább olvasom